Dupcsák Csipet Csapat (DCSCS)

Betegség van

2012-01-30T22:10:00.007+01:00

A "Vízilabdás" és az "Énekes felnőtt lány" beteg... :( Újabban ezeket a szerepeket osztják ki maguknak. Szóval a Vízilabdás még a múlt hét közepén először náthás lett, majd jött a száraz köhögés, mától hurutos köhögés, majd - remélem - , hogy záróakkordként délután szegényem 39 fokos lázzal és izzó buksival ébredt. Persze így nem úszta meg az antibiotikumot, de ha egyszer muszáj, akkor muszáj. Az Énekes felnőtt lányt is a nátha érte el először a hétvégén, szombat éjjel óránként szívtuk az orrát, mert hátracsorgott a váladék és nem tudott aludni... ez mára jobb lett, de ő is elkezdett köhögni, plusz a doktornő kezdődő fülgyulladást is látni vélt ma. Remélem, ő megússza a gyógyszert, bízom benne, hogy a Sinupret - Lándzsás útifű szirup - Fenistil csepp - homeós bogyók - C vitamin - fülmelegítés elegek lesznek a gyógyuláshoz.

Szerencsére az elevenségük a régi... Ennek "illusztrálására" csak annyit mondok, hogy tegnap úgy döntöttem, hogy kedveskedek valami finomsággal az én ~~levert~~ beteg gyerekeimnek, és sütöttem egy kis kakaós csigát (ami ugyan jó száraz lett, úgyhogy gasztroblogot nem nyitok, az már egyszer biztos). Szóval éppen a konyhában ténykedtem, amikor éreztem, hogy hátulról rohanva támad az egyik, és csak azt konstatáltam először, hogy a felém rohanó gyereknek az egyik lábán nincs zokni.... Felnézek, hát Áron volt, szájában a fél pár zoknival, a kezében pedig az egyik tepsim sütőrácsa, amit észrevétlenül megkaparintott, mert éppen azzal volt kedve rohangálni. Vagy ma este, amikor túl voltunk az orrszíváson, a babyhaleres puffoláson, a fülmelegítésen, a másik orrszíváson, az inhaláláson, a mindenféle csepp és szirup bevételén, és már szinte fél 10 lett ránk, akkor az Énekes felnőtt lány hirtelen "Kockás fülű nyúllá" változott és bár már majdnem eldőlt a fáradtságtól, de még volt ereje négykézláb, "nyuszi-ugrálva" közlekedni.... Hát most erre mit mondjak? :D Szóval szerencsére azért nincs akkora levertség....

Aranyköpések 2.

2012-01-08T20:49:00.007+01:00

Egyik nap a bölcsődében azzal fogadott az óvónéni, hogy Árkó nagyon formában volt, már ami a szövegeit illeti. Délután szóltak neki, hogy kicsit vegye halkabbra magát, mert tőle zengett a szoba (ezen kicsit sem lepődtem meg), erre Árkó visszafogottabb stílusban visszakérdezett:
- Ez a hangerő megfelelő lesz Neked?

***

Szóba került, hogy az óvónéni anyukájának van egy varrógépe. Kérdezték Áront, hogy:

- Árkó, a Te nagymamád tud varrni?
-Á, dehogy... Erzsi mama nem ért ilyenekhez... :DDD

***

Ma délelőtt itthon azt játszották, hogy mennek Bükfürdőre :-D. Ez úgy nézett ki, hogy a babytaxival száguldoztak a lakásban. Egyszer csak azt hallom, szintén a fiúgyerektől, hogy:

- Basszus, nem hoztam a táskámat.... :D

***

Persze Vikit sem kell félteni. Egyik délután altatáskor már legalább fél órája húzta az időt, csak ne kelljen aludni (nem itt akarok, nem ezt a takarót kérem, vizet kérek, sötét van stb.). Bő fél óra után már kezdtem elveszíteni a türelmemet, akkor már kőkemény határozottsággal rászóltam, hogy oké, viszek vizet, de aztán alvás. Meg is ígérte, megitta, lefeküdt, elhelyezkedett, majd megszólalt:
- Hát Anya, azért Te is megéred a pénzed... :DDDDD

***

Végül pedig: mindenre van magyarázat. Ma ebéd végén Viki még szemezgette a rizi-bizit, szó szerint, mert hogy kézzel szedegette ki a rizs közül a borsószemeket. Aztán mikor ezt szóvá tettük, jelezvén, hogy van villája, kanala...akkor magyarázkodni kezdett:
- Azért eszek kézzel, mert én vagyok a kishangya és csipegetek... :D

A névnapos lány

2011-12-24T11:21:00.009+01:00

Tegnap Viktória nap volt... :D Annyira, de annyira aranyos volt Viki reggel, már amikor felébredt, sorra mondtuk neki, hogy "Boldog névnapot", meg "Isten éltessen sokáig", és olyan hálás volt... örömteli átéléssel és boldogan köszöngette. Pedig az ajándékos köszöntésre csak este került sor. (Nem, nem vontuk össze a karácsonnyal a névnapját, kapott külön névnapi ajándékot... ). Aztán napközben kitalálta, hogy "én vagyok a névnapos lány", és ez ment egészen estig. Szóval a névnapos lány kapott egy rakott, kockás szövetszoknyát, hozzá való lila harisnyával, két kis vékony pulcsit és egy orkán kesztyűt.
Aztán ma reggel letesztelték a zserbót, amit ugyan tény, hogy nem extra Viki névnapjára, hanem inkább már karácsonyra sütöttem (szegény hátrányos helyzetű nem kapott külön süteményt a névnapjára), de Árkó azért reggel megkérdezte:
- "Anya, ezt a névnapos lánynak sütötted?" :D

Elmaradt bejegyzés

2011-12-12T21:22:00.014+01:00

Szerencsére nem a szülinapi party maradt el, csak a beszámoló... :D

Eléggé hadilábon állok a főbb események lejegyzésével, így aztán már csak cirka 11 hónap és 4 évesek a gyerekek... vagyis egy hónapja ünnepeltük a 3. szülinapot. Nem akarok hosszan írni arról, hogy megint eltelt egy év, mert ismét csak közhelyekbe bocsátkoznék. Pedig úgy érzem, egyre gyorsabban repülnek a hetek, hónapok és évek, igen, hihetetlen, hogy most már években mérhető a gyerekek "nagysága". Úgyhogy inkább arról mesélek, hogy nagyon jó kis partyt csaptunk már megint.... Annyira, de annyira élvezték a gyerekek, hogy este Viki azt mondta, hogy "Anya, máskor is csináljunk ilyen ünnepséget!" Két kis torta, összesen 6 gyertya, rengeteg ajándék... és főleg élmény, még a napokban is emlegették, hogy megint hívjuk el... (és sorolták a rokonságot).

A legnagyobb sikert Árkónál a helikopter aratta a "Sam a tűzoltó" sorozatból a Tom figurával, Vikinek pedig leginkább azt hiszem a pénztárgép jött be. De kaptak még bevásárlókocsit, legót (abból sosincs elég), gyurmát (abból sem), Viki ékszereket és hajpántokat (abból sem), szeletelhető reggeli szettet, Bogyó és babóca társasjátékot, egy rakat könyvet...Sam a tűzoltós és hercegnős pizsamát. Persze egy hónap távlatában kicsit háttérbe szorult már pár dolog, de remélem, hogy előkerülnek még később a parkolópályára került játékok.
Aztán hogy az idő hihetetlen pörgése mellett el ne felejtsem, milyenek is a hároméveseink, írok egy kicsit a "dolgaikról":

Árkó tüneményes, amikor nem hisztizik. Elég öntörvényű mostanában, az akaratát minden áron szereti érvényesíteni. Aztán ha valami nem úgy történik, akkor pillanatok alatt kitör a balhé. Nem régen kitaláltam, hogy amikor elkezd balhézni, akkor figyelmeztetjük azzal, hogy "Hiszti stop! Gondold végig, mi a baj, mondd el szépen, mit szeretnél és ne hisztizve". Néha működik, néha nem, de egy próbát mindig megér... :))

Viki meg aztán tudja, hogyan kell felébreszteni az alvó oroszlánt, azaz Árkó "cukkolásában" verhetetlen. "Árkó, Neked nem jutott sárga tányér" vagy "Árkó én mentem ki előbb az ajtón", vagy pedig ott táncol direkt előtte a nappaliban, hogy Áron véletlenül se lássa a tv-t. Persze ilyenkor kitör az Áron-hiszti, és amikor vége, akkor Viki bájosan megkérdezi: "Árkó, abbahagytad a hisztit végre?"

Mivel fő kedvenc A Sam a tűzoltó sorozat, ebből adódóan Árkó imádja a zenéjét is, a betétdalt minden nyelven és minden formában végtelen mennyiségben képes lenne megnézni a youtube-on. Legjobban a norvég verzió tetszik neki, így megtanulta norvégül... a nap bármely szakában, bármely szituációban rákezd a norvég verzióra... :))

Viki és a plüss állatok külön fejezet, alvó "állatai" (csak ki ne hagyjak valakit): barna maci, fehér maci, alvó maci, kisegér, Csúszka, a jégkorongos maci, kicsi rózsaszín maci, egy nyuszi és Rozsdi, a cica. Még szerencse, hogy elférnek az ágyában. Árkó beéri egy vízilóval és egy zsiráffal.

Szerepjátékok régóta mennek, minden formában. Árkó sokszor Norman (Sam a tűzoltóból persze), Viki Mandy (szintén Sam a tűzoltóból), Apa Mike, én pedig egyszerű prózaisággal és logikusan "Mandy Anyukája". De Vikinek vannak napjai, amikor ő kisegér, én a nagy egér, vagy ő a kiscica, én a nagy cica, vagy ő a kis tele tubby én pedig a nagy tele tubby, de kedvenc páros a kismaci és nagymaci is :D

Viki továbbra is nagyon csajos, itthon és a bölcsiben kizárólag szoknyát vagy ruhát hajlandó felvenni. Magas sarkú cipőimet rendre felpróbálja, ha meglát rajtam egy új darabot, akár ruha, akár ékszer, akkor mindent eldob a kezéből, és abban gyönyörködik és persze alkudozik, hogy felpróbálhassa. Ma pedig közölte: "Anya, én öltözködős vagyok" :)))

Méretek: kb. 100 cm-es kisemberek mindketten, 15,5 - 16 kg-os kis "csenevészek". Viki imád enni, és erről jut eszembe, hogy Viki pont tegnap fejtette ki, hogy "azért van a fejem, hogy sapkát húzzak rá, és azért van a szám, hogy egyek" :))) (az öltözés és az evés ugye...)

Árkó szereti a csípőset, Erős Pistát kell kenni a kenyerére a sonka vagy kolbász alá... apja után szabadon... És leszokott a tejről, nagy kedvence mostanában reggel és este az ivójoghurt.

... és hogy a szülinapnál maradjak, néhány fotó a rengeteg kép közül:

Nyáridéző

2011-11-02T21:03:00.006+01:00

Augusztus legvégén volt még egy kiruccanásunk, Bükfürdőn voltunk egy hétig... Imádták a gyerekek a vizet, a vizet és a vizet... :D Életemben nem voltam annyit élményfürdőben, mint abban az egy hétben, egyetlen napot hagytunk csak ki, amikor is kicsit hűvösebb lett és Kőszegre kirándultunk. Ellenben volt egy nap, amikor késő délelőttől kora estig élmény fürdőztünk a gyerekek legnagyobb örömére, méghozzá itt, amit igazán ajánlhatok gyerekeseknek, mert megszámolni sem tudom, hogy hány medencében fürödtünk.... kis csúszda, nagy csúszda, kis csobogó, nagy csobogó, kinti, benti medence... szóval volt minden lehetséges variáció. Viki, aki tavaly nyáron meg sem közelítette a Balatont, azóta itthon is sokszor hasra vágja magát a fürdőkádban azzal, hogy ő most úszik....
Szóval többnyire elég "monoton" módon töltöttük el az egy hetet: reggeli - fürdés - ebéd - alvás - fürdés - vacsora - alvás napi körforgásban, de hát mit is tehettünk volna, ha erre volt igénye a célcsoportnak. Nem reklamáltak :-D.

Kreatív Hobby Művészek :)

2011-10-10T22:30:00.013+02:00

Ma délután festettünk, vízfestékkel, vizes edényekkel, minőségi ecsetekkel, ahogy a nagyok... :D. Annyira élvezték, mindketten olyannyira elmerültek az alkotásban, hogy fél órán keresztül teljes volt a béke és nyugalom. Aztán Árkó közölte, hogy ő "már nagyon-nagyon elfáradt", Viki pedig még folytatta egy órán át, akkor is csak unszolásra hagyta abba, mert erősködtem, hogy használjuk rendeltetésszerűen az étkezőasztalt és vacsorázzunk végre. Vacsora után a "művésznő" tovább folytatta az alkotást, csak éppen zsírkrétával, mígnem pedig azért könyörögtem, hogy menjünk fürödni. Kerek 2 órán keresztül festett és rajzolt, mindenképpen dicséretes a kitartása.

Szóval bejön ez a festés-projekt, mert nincs vita és nincs veszekedés. Ugyan egyre és egyre többet játszanak együtt, a legújabb kedvenc, hogy valamelyikük száguldozva tolja a babakocsit, mert épppen "konditerembe megy" :DDD. (Igen, igen, én járok!) Aztán persze előbb-utóbb a másiknak is pont az a babakocsi kell, így aztán kész is a vita. Egyik ilyen alkalommal - kínomban már nem tudtam, hogyan csitítsam a konfliktust - azt mondtam nagy bölcsen, hogy az "okos enged, a szamár szenved", erre ma azt hallom vissza hol az egyiktől, hol a másiktól egymásnak szegezve ilyen vitás szitukban , hogy "én vagyok az ügyes, Te pedig a szamár". Szóval öröm őket nézni és hallgatni, még akkor is, ha éppen nincs egyetértés, bár az óvónéni elmondása szerint pont ma adták elő a bölcsődében, hogy ők "nagyon-nagyon szeretik egymást, mert testvérek"... :)))

Viki koncentrál:

Az alkotóműhely:A showman:

Szorgos kezek:

Hétvége a tavak jegyében

2011-10-07T13:20:00.006+02:00

A múlt hétvége elég kirándulósra sikerült, mondjuk vétek is lett volna otthon gubbasztani a gyönyörű napsütésben. Szombaton - nagyszülőktől elruccanva - a Mátrában voltunk, a Sástónál. Sajnos itt fotók nem készültek, mert az összes digitális "kütyüt" otthon felejtettük, még csak egy telefont sem vittünk magunkkal (nem is éreztem jól magam.... ). Persze a gyerekeket ez nem zavarta, teleszedték a zsebeiket gesztenyével és makkal, meg találtak egy óriási nagy követ, arra mászkáltak föl-le, amíg mi megpihentünk a kilátó lábánál. Apropó gesztenye. Életemben nem láttam még ennyi gesztenyét egy rakáson, mint az utóbbi 2 hétben. A nappaliban a formabedobó vödrünk tele van, az udvaron a homokozóban egy szatyornyi, aminek a mennyisége csak növekszik, mert szinte minden nap összeszedik a friss termést a ház előtti gesztenyefa alól. Csináltunk már fogpiszkálós gesztenyefigurákat, ezekkel Viki szeret jobban bíbelődni, ki-be rakosgatja a fogpiszkálókat a gesztenye sündisznóba. Az autómban is van egy rakat gesztenyefa termés, az ajtók tárolórekeszeiben, mert most mindenhol akad egy-egy lehullott példány, amit feltétlen magunkkal kell vinni.

Aztán másnap a Tatai-tóhoz kirándultunk, gyönyörű szép, hangulatos hely, jó levegővel, ahol klasszul lehet futó biciklizni a tó partján, meg mászkálni a várromokra, nézelődni a zsilipnél, ismerkedni a csipkebogyó-bokorral és még sorolhatnám. Itt sikerült elcsípni egy-egy jó pillanatot:

A hétvége zárásaként még elmentünk egy "búcsúba" a szomszéd kerületbe, ahol volt ugrálóvár, meg táncbemutató és visszafelé sétálva megint csak rengeteg GESZTENYE :)) . Én kidőltem a nap végére, a gyerekek még őrjöngtek, és inkább nem is akartam belegondolni, hogyan érezném magam, ha a magasságomhoz képest ennyit kellett volna egy nap alatt futó bicikliznem, szaladgálnom, kőromokra másznom, gőzerővel ugráló váraznom..... Jajjjjjjjj. De a lényeg, hogy ők bírják. :)))

Falusi turisták

2011-09-01T22:04:00.008+02:00

Nyáron többször is voltunk dédimamánál, ahol nagyon klassz dolgokat lehet csinálni: tyúkokat etetni, babot szedni, a hagymát kihúzgálni a földből szárastól-gyökerestől, a földet gyúrni és hasonlók, amelyekre a "pesti gyerekeknek" itthon nem sok lehetősége van. Mami meg aztán nagyon engedékeny, felőle aztán az összes hagymát és babot "leszüretelhették" volna, drága kis dédunokáinak nem tud nemet mondani.... :D

Ezek a fotók még júliusban készültek:

Nagyon dolgoznak:

Copfos lady pózol babszedés közben:

Nézd, ez a hagyma:

Babszüret:
Árkónak is tetszik a falusi élet:

Apró "lyány" a nagy vájlinggal a nagy kertben... :)

Aranyköpések

2011-08-15T22:28:00.010+02:00

Túlzás lenne azt mondani, hogy sikerült lejegyeznem ez elmúlt kb. 2 hónap valamennyi aranyköpését, de mégis néhány "gyöngyszem":

Mentünk valahova, amikor is Árkó sürgette Vikit:
- Menjél Cicamica!

Miután hazajöttünk a nyaralásból, Árkó emlegette az "apartamant", hogy menjünk vissza.
- Viki: Nem jó Neked itt Budapesten?

Pizza evés, Árkó szedegeti le és teszi félre a kukoricát és megszólal:

- Én nem szeretem a kukoricát, én csak a pizzát szeretem

Árkó ül a WC-n, Viki megkérdezi:
- Árkó Neked kukid van?
- Igen Viki, nekem kukim van.
- És mi van alatta?

Árkót ha sikerül meggyőzni valamiről, hogy ezt csináljuk, vagy azt, megszólal:

- Na jó, megegyeztünk

Valamin ment a versengés, Árkó:
- Viki! Én vagyok az első, Te meg a következő (végül is teljesen logikus, nem? :D)

Megyünk az autóval, zebránál megállva látjuk, hogy egy anyuka tolja a babakocsit. Árkó megkérdezi:
- Anya, amikor kisbaba voltam, akkor is Te voltál az Anyukám?

Egyik este éppen veszélyben forgott a laptop az étkezőasztalon (nyomkodás, püfölés), amikor is apjuk határozottan jelezte, hogy nem kéne tovább piszkálni a laptopot. Elsündörögtek az étkezőből a nappaliba, majd Viki megszólalt:

- Árkó, most már higgadjunk le!

Nagy kedvenc nálunk "Sam, a tűzoltó". Van jó pár epizód, amiket rendszeresen megnéznek. Egyik este, kérdezi apjuk, hogy melyiket szeretnék nézni.

- Árkó: a helikoptereset
- De melyik helikoptereset?
- Azt, amelyikben Normen Prájsz (=Norman Price) ottragad a Körmöspálcás-hegyen.

Tegnap a vacsorához kitettem egy tál koktélparadicsomot is. Árkó most is nagyon udvarias akart lenni:
- Anya, vehetek nyugodtan egy paradicsomot? (mindig mindent megköszön, tök cuki)

Valamit kerestem a beépített szekrény legfelső polcán, ehhez székre kellett állnom. Árkó:
- Anya, szállj le azonnal a székről, mert leesel és mehetünk a kórházba!

Szóval csak tényleg győzze az ember jegyezni a sok aranyos megjegyzést, beszólást. És ahogy már ennyire jó dumásak lettek, rá kellett döbbennem, hogy minden elismerésem az értelmező kéziszótárak szerzőié. Magyarázza meg ugyanis ez ember egy közel három éves gyermek szintjén röviden, tömören, hogy:

- "Mi az a botrány"? :-D

Nagyfiús

2011-07-26T22:57:00.009+02:00

Nem lesz könnyű képekkel illusztrálnom az én okos, ügyes és nem utolsósorban nagyfiús gyermekemet, mivel örökmozgó alkat lévén 5 másodpercig nem képes szemtől-szemben a kamerába nézni. A nagyfiús jelzőt azzal érdemelte ki, hogy levágATtuk a haját, és a hangsúly a műveltető igén van, azaz most már nem bohóckodok házi körülmények között a hajvágással, hanem ezúttal már második alkalommal minden ellenállás nélkül hagyta, hogy Móni néni vágja le a haját. És tényleg olyan nagyfiús lett, na meg aztán mostanában gyakran halljuk, hogy "én felnőtt Apa vagyok", meg "én vagyok felnőtt Zsolt", meg "én vagyok mazdás Apa" és hasonlók (persze ilyenkor "Toyotás anya" {=Viki} is azonnal színre lép, nehogy lemaradjon valamiről és elfelejtsük, hogy ő is nagylány - bár ez most a tárgy szempontjából teljesen mellékes is).

Szóval visszatérve a hajvágásra, öröm vele elmenni a fodrászhoz, egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy nem hagyja magára teríteni a nagy "lepelt", ráadásul az ölemben ül a művelet során és mindketten tiszta hajak leszünk. De ennyit simán megér a trendi séró, nem? :)

... és hogy látványos legyen a különbség: előtte...

A színésznő

2011-07-11T22:35:00.017+02:00

A szerepjátékok nagyon-nagyon mennek mindkét gyerkőcnél, de a ma esti jelenet Vikivel a főszerepben annyira hiteles volt, hogy ha egy kívülálló látta volna a jelenetet, simán elhiszi a felállást. Azt kellet játszanom Viki "utasítására", hogy én vagyok Biba - ne kérdezze senki, hogy miért így szólítják a babysittert - , én alakítottam is a szerepemet, amennyire tőlem tellett, kb. az alábbi jelenetet "játszottuk el":

Én: "Szia Viki, jöttem Hozzád játszani"
Viki : bekuporodik az ölembe, szája sarkát lebiggyeszti, kezecskéit ökölbe szorítva a szájához szorítja és nagy elkeseredéssel, szinte sírva mondja: "Azért vagyok szomorú, mert Anya elment dolgozni..."

Aztán szintén rendezői utasításra azon nyomban visszaváltozom anyává, és ekkor már sugárzó, boldog arckifejezéssel és széles vigyorral közli:
- "Anya, azért voltam reggel szomorú, és azért sírtam Bibának, mert elmentél dolgozni a Toyotával" - és igen, ez tényleg mindig így zajlik, amikor hazaérek.

Ebből adódóan a "művésznő" kiválóan előadja a hasfájós jelenetet, ha valami nem tetszik, két perc múlva pedig enni kér, vagy hitelesen kitalál valami szerinte hihető sztorit, hogy miért is nem akar az ágyában aludni, de pechje van, mert átlátunk rajta és tudjuk, hogy ilyenkor is csak színészkedik... Pasi legyen majd a talpán, aki kiismeri... :)))

Az ezer arcú színésznő (a fotók minősége elég gyenge, de gyakran csak a telefon van kéznél):

... és továbbra is nagyon NŐ, és nagyon PINK (ha rajta múlna állandóan rózsaszínben járna, mint ahogyan gyakran abban is flangál, evéskor a rózsaszín tányér alap, mint ahogyan a szoknya is. És persze, hogy hosszú haja van, már majdnem derékig érő, az alábbi kép címe az lehetne, hogy "frissen mosva" :)

DCSCS a Balatonon

2011-06-29T22:37:00.017+02:00

A tavalyi balatoni nyaralásról sajnos nem írtam bejegyzést, ezért az ideiről mindenképpen muszáj szót ejtenem, már csak azért is, mert értelemszerűen ezt már sokkal jobban élvezték a gyerekek (és mi is... :D). Már előtte egy héttel azt számolták, hogy hányat kell még aludni, meg volt fürdőruha-próba (ki más, mint Viki), meg vízipisztoly-teszt (Árkó a fürdőkádban), szóval nem bíztunk semmit a véletlenre.

Ezúttal is Gyenesdiás volt az úti cél, csak most itt voltunk, ami nagyon-nagyon jó választásnak bizonyult, mert még a rossz idő ellenére is tudtak pancsolni a gyerekek, plusz volt játszóház, nyuszi az udvarban, hatalmas kert, játszótér, közelben Keszthely és Hévíz.... szóval nem volt hiány új ingerekben.
Ciki, nem ciki, a Balatont mindössze egyszer láttuk, annyira bejött a gyerekeknek a szállodai csúszdás medence, hogy ott ragadtunk helyben, jó pár nap az időjárás miatt pedig úgyis csak a benti wellness részleget tudtuk használni. Meg is győződtem arról, hogy teljesen fölösleges lett volna 2 tonnányi cuccal mediterrán úti célt választani, sőt, a fentiek alapján akár a zsámbéki wellness hotelig is elég lett volna elmenni.... :)).

Fontos momentum, hogy Viki vízimanó lett, tavaly még a lábujja hegye sem lehetett vizes, most ő volt a fő vízicsúszdázó, meg élvezettel húzatta magát a hercegnős karúszójában az Apjával a nagymedencében.
Árkó jó párszor beégetett, minden pasit leszólított az alábbi dumák egyikével:
-"Szia bácsi, megmutatod a kulcsodat?""
-"Szia bácsi, Neked milyen színű porszívód van?"
(...hogy miért csak a pasikat faggatta, fogalmam sincs, talán mert szerinte ezek olyan férfias dolgok). Az alattunk lakó német már automatikusan vette elő a zsebéből a slusszkulcsát megmutatni Árkónak, amikor összefutottunk, így a gyerkőcök elég hamar megtanulták azt is, hogy "Tschüss" :))).

Viki meg nagyon tud élni, egyik alkalommal, amikor a szállodai medence partján kortyolgattam a "kakacsínómat" (=capuccino a'la Áron), mert hogy ilyen jó dolgom volt, akkor Viki közölte - miután lekanalazta a fele tejhabomat - hogy "holnap is hoz ilyet a néni" (néni = pincérnő). Erről jut eszembe, hogy most már egészen jól lehet menni a csapattal étterembe, viszonylag kulturáltan esznek, inkább csak a várakozási idő kritikus...
Viki egyébként kis ~~haspók~~ ínyenc lett, mostanában sokszor jön, hogy "Anya, kérek valami finomat", ami alatt nyilván valami édességet kell érteni, holnap fogom bevetni kipróbálásra az aszalt vörös áfonyát, hogy legalább megközelítőleg egészséges dologgal szereljem le, ha már almával nem éri be ilyenkor.

Biztosan a sok új élmény miatt is, a jó levegő miatt is, nagyon jókat aludtunk, ugyan este csak 10 óra körül tudtuk lenyomni a bandát, de aludtak reggelente 7-fél 8-ig, délutánonként is volt kiadós csendes pihenő, Árkót egyszer már ébreszteni kellett bő 3 óra alvás után, ilyet itthon soha nem produkál.
Szóval összességében szuper jól éreztük magunkat, ma délután, amikor visszanéztük a képeket a TV-n, mondták is a gyerekek, hogy menjünk vissza, úgyhogy az sem kizárt, hogy jövőre is itt nyaralunk.

... és a képözön:

Variációk egy altatásra

2011-05-31T21:50:00.005+02:00

Mióta nyári időszámítás van, este 9 óra körül megy a Csapat aludni, addigra már eléggé ki vannak nyúlva, persze ez korántsem jelenti azt, hogy minden ellenállás nélkül szép csendben mindenki elalszik. Sőt....

1.
Gyerekek már a kiságyban (igen, még mindig, a 70 x 140 cm-es ágyban bőven elférnek), kinyúlt szülők a földön fekszenek, ki-ki fogja a kis kezecskéket az éppen aktuális kívánság lista szerint, én szokás szerint elkezdek énekelni valamit, általában véletlenszerűen:

Viki: Anya elénekli a Szunnyadj kisbabát
Árkó: Nem a Szunnyadj kisbabát Viki, hanem a Bóbitát
Viki: Nem a Bóbitát akarom, hanem a Szunnyadj kisbabát
Árkó: Nem, nem kérem a Szunnyadj kisbabát, a Bóbitát akarom
Viki: De anya nem a Bóbitát énekli, hanem a Szunnyadj kisbabát
Árkó: APA énekli a Szunnyadj kisbabát.....

2.
Egyik este még lámpaoltás előtt, de már a kiságyban, Viki felállt, és elkezdte harsogni, hogy "kimegyünk a nappaliba, kimegyünk a nappaliba!". Árkó felült és nagy műkacaj kíséretében kinevette és közölte, hogy "Viki hisztizik, kinevetem". Erre:

Viki: Most Árkó mondja, hogy kimegyünk a nappaliba
Árkó: Kimegyünk a nappalibaaaaaaaaaaaa!
Viki: (hahaha műkacaj) Árkó hisztizik, kinevetem
Árkó: Most Viki mondja, hogy kimegyünk a nappaliba
Viki: Kimegyünk a nappalibaaaaaaaa!
Árkó: (hahaha műkacaj) Viki hisztizik, kinevetem

... és ezt még 10x, felváltva, visítva, de azért nagyon vicces volt :D

Meg "csak egy korty vizet kérek", meg "anyával megyek a hálóba aludni", meg "mi volt ez a zaj anya?" és társai szituációk lekezelése után aztán már csend is van, és ca. negyed óra után alszik is a társaság.
Ma már nem is tudom mi volt elalváskor, de jól esett, amikor Viki egyszer csak minden átmenet nélkül közölte:
- "Képzeld el, van nekem egy aranyos Anyukám" :-))))))))

A MEGAHISZTI

2011-05-10T22:12:00.008+02:00

Gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e egyáltalán ezt a bejegyzést, de aztán úgy döntöttem, hogy miért ne, hiszen ez is megtörtént, bármennyire is szégyelltem magunkat és bármennyire is stresszelt a sztori.

Előzményként annyit, hogy aznap éppen anyák napi műsort "adtak elő" a gyerekek a bölcsődében, jobban mondva az enyémek a legkisebbek közé tartozva inkább megilletődtek a közös éneklés és mondókázás helyett, de nincs is ezzel semmi baj, kicsik még ahhoz, hogy bármilyen komolyabb szereplést el lehessen várni tőlük nagyközönség előtt.
A hiszti is a bölcsődében tört ki, amikor hazafelé készülődtünk. Nem hittem volna, hogy Viki ilyenekre is képes, de igen, bebizonyította, hogy hisztiben verhetetlen - ezt nehéz lenne überelni.
Szóval éppen haza indultunk, amikor is segíteni akartam felvenni Viki utcai cipőjét, az első 5 percben még csak - számomra teljesen megszokott - normál frekvencián hisztizett, hogy "én egyedül", de ez a cicás, tépőzáras cipője volt, amit nem annyira egyszerű felvenni, plusz állandóan fordítva próbálta. Én igyekeztem szép szóval, figyelemeltereléssel, határozottan, megint szép szóval és megint figyelemeltereléssel és egyéb trükkökkel elterelni a figyelmét és közben minimálisan segíteni, hogy mégse ott töltsük az egész estét, miközben Árkó már dzsekiben és sapkában várta, hogy elinduljunk. Aztán egyszer csak egyik pillanatról a másikra a hiszti MEGAhisztibe csapott át, teljesen önkívületbe került az én tündéri, egyébként szófogadó leányzóm, olyannyira, hogy hozzá sem érhettem, mert akkor még inkább rákapcsolt és közben már lilult a szája. Nem is tudom szavakkal visszaadni a jelenetet, a lényeg, hogy ketten fogták le, hogy rábírjam adni a cipőt, persze csak az egyiket sikerült, mert a másikat lerúgta. Teljesen tanácstalanul álltam és néztem, hogy ez mi, de nem csak én, hanem a két óvónéni is, akik utólag azért megnyugtattak, hogy láttak már ilyet. Annyira idegen volt ez a viselkedés és annyira ijesztő, hogy én is elsírtam magam, és ami külön jó volt, hogy a még ott lévő anyukák részvétteljes tekintete is ránk szegeződött (bízom benne, hogy nem arra gondoltak, hogy ennek a nőnek, milyen borzalmas gyereke van). Aztán 3 (!) felnőtt segített kicuccolni a gyerekeket és a cuccainkat az autóhoz, én végigzokogtam a hazautat, hogyan is viselkedhetett így az én aranyos kislányom, és egyszerre éreztem dühöt, kétségbeesést, hogy ezt máskor is elő fogja-e adni, és aggodalmat, hogy ez vajon betudható-e a dackorszak normális jelenségei közé. Aztán hazaérve alkoholba fojtottam bánatom, gyorsan lehúztam egy deci fehér bort, meg késő estig még kettőt, ezer százalék, hogy az elmúlt 3 évben összesen nem ittam ennyi alkoholt, de ez akkor nagyon jól jött... :D.

Azóta arra jutottam a családdal, óvónőkkel és magammal :), hogy feltehetőleg az anyák napjára való készülés, szereplés stresszelte Vikit, és valahogyan muszáj volt levezetnie. Hozzá tartozik még a sztorihoz, hogy miután beültünk az autóba közölte, hogy "Anya szomorú, mert hisztiztem, és mert nem akartam hazamenni és nem akartam felvenni a cipőmet". Aztán innentől kezdve végigdumálta jókedvűen az utat, mintha mi sem történt volna.

És hát kárpótlásul - még ha nem is aznap - de egyik nap öltözködés közben - by the way - "odavetettek" egy két soros anyák napi verset:
"Anyukám, Anyukám találd ki,
hogy az én nagy kincsem vajon ki?" :D

Szóval így zajlott életünk első, (nem)szereplős anyáknapi műsora, hát emlékezetes marad, az biztos... :DD (...és igen, most már szmájli van a mondat végén).

... és két kép, az egyébként egyáltalán nem hisztizős, trendi napszemüveges, csak szoknyát felvenni hajlandó bűbáj kétésfélévesemről:

Legközelebb a másik kétésfélévesről írok, róla is van mit :)

Megtört a jég

2011-04-20T21:57:00.012+02:00

Mi aztán elmondhatjuk, hogy maximálisan kihasználtuk a babakádat, lévén, hogy Viki kb. 1 hónappal ezelőttig hallani sem akart arról, hogy a nagy kádban fürödjön. Aztán úgy egy bő hónapja egyik napról a másikra úgy döntött, hogy mégis csak bekéredzkedik Árkó mellé... Így aztán cirka 2 évesen és 4 hónaposan megérett a kicsi lányunk is arra, hogy felhőtlenül lubickoljon a "sok-sok vízben". Ebből adódóan megdőlni látszik az a feltételezésem is, hogy nyáron majd nem lehet becsábítani a Balatonba, persze még addig bármi megtörténhet, mert a mindennapok történései alapján egyre kevésbé tudok reális magyarázatot adni a közel 2,5 éveseink bizonyos viselkedési formáira... :))) Na de ezt is megértük, végre egyszerűbb a fürdés-logisztika, egyszerre fürödnek, ami azért is jó, mert akkor van egy kis csend - megállapítottuk ugyanis, hogy egész egyszerűen csak három esetben van viszonylagos nyugalom:

1. ha alszanak
2. ha esznek (kivéve, amikor közben bohóckodnak)
3. ha fürödnek, és közben elmélyülten töltögetik és lapátolják a vizet egyik edényből a másikba.
Aztán este fél nyolc körül már ott toporognak a fürdőszobában, levetkőznek ameddig tudnak, sőt egymást vetkőztetik, haláliak... :-))). Szóval 4 kis tappancs áll lábujj hegyen egymás mellett a kád szélébe csimpaszkodva, várva a nap fénypontját...

A "kellékek" a víz alatt: 2 műanyag pohár, legalább még 2 tápszeres kanál, 2 jégkrémes doboz, 4 vízi teknős, 4 gumi hal:

Rájött, hogy jó :

A macsó bodybuilder, esküszöm, hogy nem gyúr a karjára:

Mozgalmas hétvége

2011-03-21T21:26:00.023+01:00

Némi fáziskéséssel egy kis - javarészt inkább - képes beszámoló az első, igazán tavaszi hétvégéről, amely ráadásul 4 napos volt, így aztán bőven adódott lehetőség programokat szervezni.

Voltunk a veresegyházi Maciparkban, ahol a medvék a kezdeti lelkesedés ellenére egyáltalán nem arattak nagy sikert, sokkal jobb volt játszóterezni:

A Maciparkos játszóterezés után benéztünk az unokatesókhoz, ahol ugyan fotó nem készült, ellenben Viki elkunyizott az unokatesójától egy trendi rózsaszín kis táskát, azzal lófrált itthon három teljes napig, Árkó pedig természetesen megtalálta a porszívót, így kicsit mindenki lehiggadhatott a szabadtéri ugrándozást követően. Hazaérve jól esett a kakaós csiga, amelynek maszatos nyomait csak Viki arcán sikerült megörökíteni, de a másik gyerek is hasonlóan nézett ki:

Aztán volt külön fiús és külön lányos program, a pasik elmentek modell autózni, addig mi Vikivel kamillát szedtünk a kertben és sormintát raktunk belőle a kerítésen... :-)) :

Meglátogattuk vidéken a nagymamát, erről fotó szintén nem készült, majd az utolsó szabad napon pedig megnéztük a Vasúttörténeti Parkot, ahol hosszas és kínkeserves sorban állást követően kisvonatoztunk is, de aztán a játszótérnél beljebb egy méterrel sem jutottunk, mert ismét leragadtunk a csúszdáknál és a homokozónál:

És egy kedvenc, otthoni mosolygós-motorozós:

Nem sokáig kellett esténként a Csapatot altatni... :-)

Dumagépek

2011-03-14T14:18:00.006+01:00

Már hetek óta készülök leírni ezt a bejegyzést, de az események megint elsodortak. Ebből adódóan nem is lesz benne annyi gyerekszáj, mint amennyit eredetileg terveztem, mert az ember tényleg elfelejti a legütősebb beszólásokat is... azért íme egy pár csokorra való:

Én: Árkó, hol lakik nagypapa?
Árkó: Térképen :)

Aztán feltettem ezt a kérdést az unokatesókra vonatkozóan is, akik Veresegyházon laknak, na ezt elsőre nem is sikerült megjegyezni:

Én: Árkó, hol lakik Karina?
Árkó: Vereskisházikón :)

Viki legviccesebb megjegyzései pedig abból adódnak, ahogy Áront fegyelmezi, akit ilyen módon már lépten-nyomon hárman nevelünk, hozzáteszem, hogy sokszor hárman is kevésnek érzem magunkat a hisztirohamaihoz, de ez akár egy másik történet is lehetne. Szóval Viki így fegyelmezi Áront:

- "A kutyafáját Árkó! Szabad kiköpni a tésztát?" vagy
- "Árkó! Nem hallottad mit mondott apa?" vagy
- "Árkó, ne tömd be a pogácsát" :))

Egyik este Áron a szokásos "nem-akarok-aludni-menjünk-ki-a-nappaliba" című esti műsorát adta elő, amikor is Viki lekezelte: "Elég legyen Árkó! Nem hallom a mesét!" :))

Egyik nap jöttünk haza a bölcsiből, Árkó nyavalygott, hogy "Anya ölébe csücsülök", erre Viki pillanatok alatt leállította:
"Árkó! Anya vezet!"

Tegnap nagymamánál Áron befejezte az ebédet, Viki még evett, mi még meg sem tudtunk szólalni, Viki már megelőzött:
"Egészségedre Árkó! Menjél dínózni!" :)))

Farsangi hangulat

2011-02-08T20:14:00.013+01:00

A farsang jegyében teltek az elmúlt napok, ma volt ugyanis a bölcsődei farsang. Viki Babócaként katicalánynak öltözött, Árkó pedig dalmatának. Egyelőre persze még fogalmuk sincs, mi az a farsang, így első megközelítésben a katicabogár és dalmata ötlete egy kis szülői ráhatással körvonalazódott - á, nem azért, mert ezeket viszonylag kevés erőfeszítéssel is megvalósíthatja egy nem éppen kreatív hobbyművészetnek hódoló anyuka... ))). Azt, hogy készen vegyünk valami jelmezt, túlzásnak tartottam, ráadásul ennek igenis volt valami varázsa, hogy én készítettem a jelmezeket, ez volt az első igazi gyerekes farsangunk. Szerencse, hogy Bogyó és Babóca nagy kedvenc, ráadásul egy dalmata kutyát is rendszeresen megnézünk a hétvégi séták során a szomszéd utcában, így aztán a dalmatával szemben sem merült fel kifogás. Persze azzal kapcsolatban már voltak önálló vélemények, hogy ki is legyen a dalmata, volt olyan opció, hogy Viki is dalmata akart lenni, meg olyan is, hogy Viki kiosztotta a szerepeket, miszerint Árkó lesz a katicalány, ő meg a dalmata, de Árkó persze nem tágított a vérebtől, én pedig mégsem akartam két dalmata jelmezt gyártani, úgyhogy aztán csak kiegyezett Viki is Babócával.

Utólag nagyon büszke vagyok magamra, hogy egész jó dolgokat kreáltam jelmezek terén, persze nem nagy cucc fekete foltos ruhaneműket festeni, de annak, aki egy kutyát sem tud rajzolni, először igenis kihívásnak bizonyult a katica csáp és a dalmata foltjainak életre keltése.
Árkó már reggel az ajtóban ugatott, miközben vettük fel a kabátokat a bölcsibe indulva, biztos vagyok benne, hogy az egész ház tisztában van vele, minek is öltözött be Árkó, miután reggel 8 órakor végigvaúzta szolid hangján a lépcsőházat, miközben arra gyúrt, hogyan is ijeszti majd meg a bölcsiben a Dalmata Petrát.

És íme pár kép Babócáról és Dalmatáról:

A pózolós, dögös:

A "nőiesen" mosolygós:

A tényleg aranyosan kacagós:

A vau-vauzós (egy percre nem tud csendben lenni):

Az egy fotóra terelős (sikerült!), és amelyen Babócáról már lekerült a piros harisnya:

A hibrid verziók:

Nem hittem volna...

2011-01-27T20:08:00.005+01:00

... hogy hat nap folyamatos orrszívás után, a gyakori hiszti- és konfliktuskezeléstől leamortizálva, valamint a kevés alvástól karikás szemmel és sápadtan akár még jól is nézhetek ki, sőt, hogy egyáltalán kinézhetek valahogy, és pláne nem egy férfi szabadidőruha felsőben, de úgy tűnik, Viki mindezekkel mit sem törődött, amikor is felvettem Zs. melegítőfelsőjét, mert fáztam (az volt hirtelen kéznél) és megszólalt:
- "Dögös vagy Anya!" :-D

A vízimádó és akinek csak a szája nagy, valamint egyéb gondolatok

2011-01-19T20:40:00.006+01:00

Azt hiszem, arról már írtam, hogy Árkó a nagy vízimanó. Újabban este már fél 7 körül nyafog, hogy menjünk fürödni, míg a hugicáját úgy kell elcsípni az esti tisztálkodás érdekében. Persze ő majd nyáron pancszizik a Balatonban, legalábbis ezt állítja, de szinte biztos vagyok benne, hogy idén nyáron is kettéoszlik majd a család és amíg a pasik a vízben hűsölnek, addig én Vikivel a homokot lapátolom majd a parton. Árkó rendszerint kiveri a balhét, amikor kivesszük a fürdőkádból, rúg, kapál és tiltakozik, és torkaszakadtából üvölti, hogy "pancsi", mindezt akkor is, ha már fél órát lubickolt a nagy kádban. De a mai csúcssztori az az volt, hogy amint anti-pancsi Vikit az apja kivette a fürdőkádból, ő dettó ugyanazt csinálta, mint Árkó szokta, azaz hiszti és rúgkapálás, és közben kiabálta, hogy "pancsi, pancsi!", és hogy értsük is a helyzetet, azzal kommentálta a dolgot, hogy "Viki utánozza Árkót" :))))
Ugyan nem tartozik szorosan a tárgyhoz, sőt egyáltalán nem vág a témába, de azért leírom, hogy Árkó ma kijelentette, hogy engem vesz feleségül, és azt is mondta legalább 3x egymás után, hogy "szerintem a fúrógép hangos" :))))) Persze nem kell meglepődni, hogy mi minden szóba nem kerül, Árkónak ugyanis egész nap be nem áll a szája, szó szerint állandó közlési ingere van. Viki pedig a kis csendes és megfigyelő típus, néha nem is hinnénk, hogy mi mindent elraktároz, aztán egyszer csak megered a nyelve és ő is mondja a magáét. Nem hittem el korábban a nővéremnek, hogy eljönnek majd a pillanatok, amikor az ember lánya azt kívánja, hogy csak egyetlen percig legyen csend. Hát eljöttek... :))))))))))))))

Árkó újévi fogadalma

2011-01-09T07:48:00.009+01:00

Történt ugyanis, hogy az óév utolsó napján, eltört Árkó cumija. Annyira elhasználódott volt már - hiába próbáltuk időközben cserélni új cumira, nem hagyta - hogy már nem bírta a strapát tovább és egyszerűen kirepedt. Ilyen állapotban viszont érthetően nem érezte komfortosnak és köszönte szépen, de nem kérte, mint ahogyan nyilvánvalóan az új cumit sem. Bár őszintén szólva az újat annyira nem is erőltettük, reménykedve abban, hogy akkor ezzel véget ér a cumi korszak. Úgy tűnik így is lett, és hogy újévi fogadalom volt-e, vagy csak így alakult, nem tudom, :), de január 1-je óta nincs cumi! Az első este ment nehezebben mindössze az elalvás, azóta semmi gond, és úgy tűnik, hogy semmi pótcselekvés nincs helyette. Azóta akárhányszor mondjuk neki, hogy ő már nagyfiú, állandóan asszociál a történetre és mondja, hogy "Árkó nem cumizik, nagyfiú".

Ha már róla írok, akkor elmondhatom, hogy vág az esze mint a borotva, és legalább olyan akaratos és hisztis, mint amennyire okos. Egész nap be nem áll a szája, mindenütt ott kell lennie, ahol van valami "történés", semmiből nem maradhat ki. Imádja az apja igazi szerszámos ládáját, ha valami szerelni, javítani való van itthon, ő a kettes számú főszereplő a barkácsolásban. Mondjuk van is is mit szerelni, mert MINDENT szétszed, ami szétszedhető, a hajcsatomtól kezdve a ruhacsipeszen át a direkt neki kiselejtezett USB kábelig, nem beszélve a karácsonyra kapott és felállított kis házikóig. A kis húga pedig kommentálja az eseményeket, nem is akárhogy, ma például közölte, hogy "Dupcsák Áron szétszedte kádat" :)). Döbbenetes érzéke van tehát a dolgok tönkretételéhez, remélem, erről majd lassacskán leszokik. Rengeteget mondókázik, kedvencei a megy a gőzös és a boci boci tarka.

Hát dióhájban ennyi róla és íme egy friss fotó a "nagyfiúról":

Eljött a karácsony

2010-12-24T21:26:00.004+01:00

Minden barátunknak, családtagunknak, ismerősünknek és ide látogató olvasónknak kellemes Ünnepeket kívánunk!

Viki a kiránylány, Árkó a dörzsölt

2010-12-18T14:00:00.008+01:00

Pár napja az alábbi párbeszéd zajlott le Viki és köztem:

Én: Mi van királynő?
V: Nem (értsd: nem vagyok királynő)
Én: Mi van hercegnő?
V: Nem (értsd: nem vagyok hercegnő)
Én. Akkor mi vagy?
V: Királylány :D

Másik:

Én: Viki, Te kislány vagy, vagy már nagylány?
V: Királylány

Egyébként a Királylány aktívan beszáll dörzsölt fiútestvére nevelésébe is (hogy miért dörzsölt, arra mindjárt kitérek). Szóval egyik nap, mondtam Árkónak, hogy „Árkó, kérlek ne nyitogasd a sütőajtót!” Viki rávágta: „Ájonkám, nem szabad”. :D
És ki ne hagyjam, az alábbi beszólását sem:

Én: Áronkám, most már hagyd abba a hisztit, elég volt!
Viki: Kiborít, kiborít!!! :))))))))

….és most arról pár szóban, hogy van egy dörzsölt 2 éves fiunk, persze a Királylányt sem kell félteni, de ez a sztori már két alkalommal is megesett Árkóval a főszerepben, így abszolút jogosan illethetjük a dörzsölt jelzővel a gyereket. Továbbra is szenvedélyes veszekedések zajlanak a gyerekek között, újabban a féltékenységük váltja ki a leghevesebb konfliktust, ugyanis mindketten az ölembe szeretnének ülni egyszerre, és pont oda. Az úgy nem jó, hogy az egyikük az egyik lábamon, a másik a másikon, kizárólagosan egyedül akarnak birtokolni, akár hogy próbálom megmagyarázni, hogy mi a szitu. Persze nagyon is tudják, mert a nagy vita hevében előszeretettel üvöltik, hogy ketten, meg együtt, meg közösen, de ezen szavak gyakorlati alkalmazása még hagy némi kívánni valót maga után. Bevallom, már Mikulás másnapján megfenyegettem őket, hogy ha így viselkednek, és ennyit veszekednek, akkor visszajön a Mikulás a puttonyával és visszaviszi a csokikat, meg a játékvonatot, meg a nyakláncokat, meg a Boribonos könyveket. Erre néma csend, sőt mi több, Árkó elkezdte boldogan ölelgetni Vikit….Milyen a gyerek, ha nem dörzsölt? :D

Szülinap képekben

2010-12-16T21:39:00.008+01:00

Továbbra is pörögnek a hetek, már eltelt több, mint egy hónap a szülinapi party óta, így éppen itt az ideje a képes beszámolónak. Még csak annyit, hogy teljesen le voltak nyűgözve a gyerekek a felhajtástól, a rengeteg ajándéktól, és a kétéves öntudatukkal nagyon is vágták, hogy ők vannak a középpontban és körülöttük forog a világ :-D.

Betegség, betegség, betegség....

2010-12-03T17:30:00.004+01:00

Igen, zsinórban ez van, amióta a gyerekek elkezdték a bölcsődét. Nem szoktam minden orrfolyásról beszámolni, de most már nem állom meg, hogy ne írjam le, hogy lassan a Heim Pál Kórház zuglói kirendeltsége leszünk. Ezidáig ugyanis szeptember óta a 10., nem elírás, a tizedik betegséget menedzselem 5-5 arányban. Volt sima orrfolyás láz nélkül még szeptember elején, aztán jött magas láz az egyiknél, és durva aftás vírus a másiknál, aztán középfülgyulladás az egyiknél és fuldokolva köhögés a másiknál lázzal fűszerezve, aztán megint lázas középfülgyulladások mindkettőnél, és jelenleg 40 fokos láz az egyiknél, a másiknál csak 39. És most kíváncsian várom, hogy mi lesz a "szövődménye" a láznak, mert ennyivel nem szoktuk megúszni. Ez a 40 fok elég ijesztő volt, legalábbis amikor a tegnapra rendezett éjszakai hűtőfürdő hatására Árkó láza nem hogy lejjebb ment volna, hanem még 2 tizeddel feljebb kúszva elérte a negyvenet.
És akkor itt írom le az eddigi bölcsődei élményeinket is, már amikor járnak, mert eddig kb. csak 5x aludtak ott szeptember óta. Persze ennek az is oka, hogy elég lassú tempóban kezdtük a beszoktatást, aztán meg jöttek ugye a kimaradások. Eddig még nem jártak 1 hétnél többet, és az egy hét is nálunk csak 3 nap, mert csak 3 napot járnak a héten. Azért már ennyi idő alatt is sikerült elérni, hogy nem volt reggel sírás, délután pedig a legnagyobb nyugalommal fogadnak. És itthon is szokták emlegetni Zsuzsa nénit, meg a gyerekeket. Árkó nagyokat röhög, és állítólag az összes banánt felfalja a gyerekek elől, meg úgy általában nincs gond az étvágyával. Viki nehezebben oldódott, de most már ő is jön, megy, kirakózik, nevetgél, mondókázik. Szóval nem gondolom, hogy lelkileg taccsra vágta volna őket a böli, bár rosszabb perceimben a betegségeket is ennek tulajdonítom.
Most úgy gondolom, hogy ha így folytatódik, akkor az lesz a megoldás, hogy januártól március végéig kiveszem őket, mert rettenetesen sajnálom már kitenni a gyerekeket ennek a rengeteg alattomos vírusnak - mert hogy egytől egyig vírusfertőzéssel állunk szemben.
Eddig nem volt jellemző a betegeskedés, de a közösség ezt hozta magával, még úgy is, hogy rajtuk kívül maximum csak 6 gyerkőc van velük. Szóval el vagyok keseredve és csak abban reménykedek, hogy ez "normális" immunizálódási folyamat.
Hát ennyit a vírusokról.... legközelebb már tényleg a vidámabb szülinapi fotókkal jelentkezem. Addig is ha bárkinek van jó immunerősítő tippje, legyen szíves kommenteljen.

Van remény....

2010-11-20T15:35:00.008+01:00

... hogy nem ölik meg a kölkök egymást :-)).

Ugyan még mindig az a leggyakoribb felállás, hogy napjában többször megy a balhé, miközben egyetlen egy valamiért dúl a kőkemény harc és visítva próbálják egymás kezéből kirángatni a hőn áhított dolgot. Újabban azt is mondják viccesen saját magukra, hogy "irígy kutya"... :), de ennek ellenére csöppet sem engednek az akaratosságukból. Az is csak üres frázis a szájukból, hogy "együtt", mert közben meg persze, hogy maguknál akarják tudni azt a bizonyos játékot, amivel az illedelmes gyerekek valóban együtt játsza(ná)nak.
DE: újabban már naponta legalább egyszer kézen fogva rohangálnak a lakásban, sőt, már olyan is volt, hogy kölcsönösen átölelték egymást, miközben mindkettő mondta, hogy "szeret". Ilyenkor azonnal elfelejtem az összes vitát és összes konfliktust. Szóval van remény, hogy előbb-utóbb ritkulnak majd a hajbakapások. Addig meg ott vagyok én, és próbálok igazságot tenni...

2 évesek lettek

2010-11-13T12:55:00.007+01:00

Tisztán emlékszem, hogy tavaly ilyenkor egy napsütéses novemberi péntek délelőtt elérzékenyültem, amint Halász Judit "Boldog születésnapot" című számát hallgattuk. Írtam is annó erről itt, most pedig, ugyan közhely, de hihetetlen, hogy megint elszaladt egy év.

DCSCS 2 éves lett!!!!!!!! :-))))))))))))

Ma az Alma együttes számával indítottunk, és lelkesen pom-pomoztak a refrénnél. Tavaly ilyenkor még csak ácsorogva kapaszkodtak az ülőgarnitúrába, éppen csak ismerkedtek az ízekkel, Árkó még éppen hogy csak megtanult ülni, szavuk talán még csak a pá-pá volt....
Mára nagy dumás, izgő-mozgó, mindent felfedezni akaró, jó evő, eleven 2 évesekké cseperedtek. Egy év alatt megtanultak járni, szaladni, lépcsőt mászni, csúszdázni, beszélni, lassan-lassan mondókázni, ~~hisztizni~~ akaratot érvényesíteni, pohárból inni, ~~bútorokra~~ firkálni, gyurmázni, 3-4-ig számolni, érzelmeket kimutatni (elolvad az ember amikor átölelnek és azt mondják, "szeret").
Megismerkedtek és ismernek rengeteg embert, rokont, barátot, megismertek egy rakat ízt, felfedezték a homokozót, fürödtek a Balatonban (na jó, csak Árkó, Viki még a lába ujja hegyét sem volt hajlandó a tóba mártani), felismernek egy tucat autómárkát, és tisztán láthatóan alakul az érdeklődési körük a nemüknek és egyéniségüknek megfelelően (az ékszerek és az autók ugye... :D). Mindemellett kezdenek megismerkedni egy mini társadalom szabályaival (bölcsőde), és sajnos ezzel együtt rengeteg vírussal, de ez majd egy másik történet lesz.
Van még ennyire eseménydús év egy ember életében? :D
Partyfotókkal rövidesen jelentkezem.

Viki mondókázik

2010-11-09T20:28:00.003+01:00

Kicsit még hiányos, de majd alakul:

"Csiga-biga gyeje ki, (...) ideki" :D

Mindennapi jelenetek

2010-10-22T22:43:00.007+02:00

Néhány életkép mostani mindennapjainkból:

Az orrszívó sajnos mostanában gyakran használatban van. Most már egész jól tűrik, Viki szinte már önként lefekszik a fürdőszobaszőnyegre a művelethez. Árkót még jobban kell kapacitálni, majd amikor végeztünk, akkor közli, hogy "Viki is"... (nehogy már csak neki legyen rossz).
Amikor Apjuk itthonról dolgozik bezárkózva a dolgozószobába, akkor legörbülő szájjal csak annyit mondanak, hogy "muszáj". Tegnap viszont ecseteltem a folyamatot, hogy miért is kell apának dolgozni, (dolgozik - muszáj - pénz - bolt - autó, joghurt, nyaklánc és egyéb földi javak), ma már azt is hozzátették, hogy "bolt". A fogyasztói társadalom tehát lassan őket is beszippantja. Lehet, hogy kicsit korai volt az eszmefuttatásom? :D
A porszívó éles üzemmódban is nagy kedvenc. Ez az egyetlen dolog, amiben egyetértés van. Miután kiporszívózok, hagyom őket is kicsit "takarítani". Amikor mondom, hogy most "Viki jön", vagy "Árkó jön", akkor mint valami mintagyerekek azon nyomban átadják egymásnak a porszívó csövet, hogy "tessék". Aki csak ezt a jelenetet látná, el sem hinné, hogy máskor meg ölre mennek.
Nagy kajásak. Délelőtt úgy 10 óra tájban rohannak a hűtőhöz, hogy "joghurt, joghurt". Este 6 körül pedig Viki: "Sajt, sajt". Most már ott tartunk, ha arról beszélgetünk egymás között, hogy ki mit evett, vagy mit kell venni a közértben, akkor inkább angolul kommunikálunk, mert különben tutira eszükbe jut, hogy éhesek kaja után fél órával. El sem tudom képzelni, milyen egy étvágytalan gyerek (szerencsére).
Árkó nagyon édesszájú (erős kontroll alatt), minden nap eszébe jut a multivitamin szirup, rohan a konyhába a pulthoz, ahol tárolom, és mondja, hogy "multi, multi". Vikibe meg ezeket úgy kell belenyomni, meginni is kizárólag csak a vizet hajlandó, ami persze nem baj, csak ne kelljen neki semmit beadni.
Mostanában mindennek megmondják a színét. Persze logika még nincs benne, leginkább a pirosat mondják mindenre. Aztán ha mondom, hogy nem, az a valami nem piros, akkor jön a kék.... majd a sárga, majd a zöld... :DDD Ma este Viki - akiről már mindig azt hiszem, hogy alszik - felpattant a kiságyban, fél kómában sétálgatott le és föl, és azt mondogatta, hogy "piros, kék, piros..." :-D
Számolnak, múlt héten még csak úgy, hogy "Egy". Most már kettőig tudnak...
Viki újabban úgy szólítja Árkót, hogy "Árkóka". Ezt honnan vette?

Majd folyt.köv., bár annyi mindennel meglepnek már nap mint nap, hogy egyébként meg képtelenség lejegyezni mindent.

Árkó, az autók, a porszívó és egyebek.... és miért is hívjuk néha Bandinak?

2010-10-08T20:32:00.010+02:00

Itt az ideje, hogy végre Árkóról is ejtsek néhány szót. Először is megcáfolom azt a nézetet, miszerint a fiúk később kezdenek el beszélni. Árkó egész nap dumál, az autók iránti rajongásának megfelelően kb. a harmadik szava a "Toyota" volt. Túlzás nélkül mondom, hogy vannak olyan napok, amikor legalább 100x elmondja, hogy "Toyota ga, anya" (értsd: Toyota a garázsban, anya szokta vezetni). Mondatokban még nem beszél, ahogy Viki sem, de szinte minden szót utánoz és rengeteget tudatosan használ, szóval szuperül megértjük egymást (Vikivel ugyanígy szintén). Kb. 5 autómárkát felismer az emblémáról és hiba nélkül mutogatja az utcán, ugyanígy megválaszolja, hogy a családtagoknak és a szomszédoknak milyen autója van. Mindennel kormányoz, a tányérral, Viki karpereceivel, sőt még a sajtostallérral is. Van úgy, hogy beszélnek álmukban, Árkó olyankor a Toyotát hajtogatja, Viki pedig azt, hogy "péttárca"=pénztárca (persze, hogy női dolog).

Aztán a következő imádott dolog a porszívó, ha bekapcsolom, akkor kikönyörgi, hogy ő is hadd csinálja, és profi! Képes 20 percen át babrálni a porszívóval, egymásba rakosgatni a csöveit és húzgálni a zsinórját, majd visszacsévélni a behúzó gombbal.
Visszatérve arra, hogy Árkó dumagép, van néhány nagyon aranyos dolog már a szavaival kapcsolatban. A legédesebb, hogy Vikit szoktuk Cicának vagy Cicusnak nevezni, így amikor megkérdezzük Árkót, "hogy hívják a húgodat?" , akkor "Cicus" a válasz, azóta ez a sláger, és minden, ami a Vikié, rámutat és mondja, hogy "Cicus", illetve mostanában már azt is mondja, hogy "Hugi". És amikor rászólok, ha valami rosszban sántikál, akkor mondom neki éles hangsúllyal, hogy "Áron", persze ezt is remekül visszaadja tökéletes hangsúllyal, ha megkérdezem tőle, "hogyan szólok Rád, ha mérges vagyok?". Magát egyébként kizárólag Árkónak hívja.
Áron egyébként sokkal több figyelmet követel ki magának, mint Viki, így aztán nagyon kell figyelnem, hogy Vikivel is ugyanannyit foglalkozzak. Persze ezzel együtt Árkó akaratosabb és hisztisebb is, és - gondolom fiú lévén - néha igazi kis csínytevő. Ő az, aki kibelezi a zenélő plüss tevét, összefirkálja a falat, csapkodja a szekrényajtókat, nyomkodja a tv főkapcsolóját stb., és természetes, hogy azon nyomban lerombolja Viki kockákból épített tornyát. Az egyik ilyen akciója alkalmával apja viccből rámondta, hogy Vandál Bandi, ez nagyon tetszett neki már akkor is, aztán amikor 3 nap múlva Viki is megkapta a Vandál Vanda címet, miután cafatokra tépett egy újságot, akkor Árkónak bevillant a "Bandi" és akkor egy napig ezt hajtogatta. Szóval ebből adódóan hívjuk néha Bandinak :D.
Aztán amikor Árkó éppen a fent említett akciók egyikét "űzi" és még esetleg Viki is valami nem éppen helyénvaló dologgal próbálja magára felhívni a figyelmet, akkor szoktam nekik mondani, hogy "most már elég legyen, mert egekben van a pumpám!", na ekkor Árkó megszólal és mondogatja, hogy "pumpa, pumpa", jóízűen kacag hozzá, és mutogat felfelé az eget szimbolizálva. Nem csoda, hogy azon nyomban elillan a haragom...:)

...és ugyan ez a bejegyzés Árkóról szól, de nem bírom ki, hogy ne írjam le, plusz unalmas is lenne a "Tényleg nő 4." címmel találkozni a következő posztban, szóval Vikinek újabban már a gyurmából is karkötőt kell csinálnom :D. Ja, és egyik este már azt hittem, hogy alszik, még ott ültem a két kiságy között, amikor is felpattant, megtapogatta először az egyik fülbevalómat, majd a másikat, aztán hasra vágta magát és aludt tovább.:D

Tényleg nő 3.

2010-09-17T21:24:00.008+02:00

Először is azzal kezdem, hogy senki ne gondolja azt, hogy a fiúgyerek hátrányos helyzetű vagy ilyesmi, amiért mostanában róla kevesebb szó esik. Csak mostanában annyira összejöttek Viki nőcis dolgai, hogy muszáj vagyok leírni. Árkóról is érik már egy bejegyzés, de majd akkor azt legközelebb.

Szóval a nem egészen két éves leányzónk tegnap szó szerint megvetetett egy kopogós, strasszköves, pici sarokkal rendelkező, fekete alkalmi cipőt. Úgy indult a dolog, hogy elmentünk őszi zárt cipőt venni a csapatnak, mert amit tavasszal vettünk, azt Árkó konkrétan kinőtte, de Vikinek is már nagyon határeset volt a méret. Éppen a fiúcipők között válogattam, amikor Viki valahonnan előrángatott egy fekete kis cipőt (az eladónő szerint a legalsó polcon volt). Én pont nem láttam, honnan szerezte, mert éppen Árkó kezébe nyomtam a slusszkulcsot, hogy bírjon 5 percig nyugodtan ülni, amíg cipőt próbálok neki. Aztán Viki addig-addig fogdosta a cipőt, míg nem amikor megkérdeztem, hogy "felpróbáljuk?", arra széles vigyorral és "fel" kiáltással felelve, valamint sugárzó boldogsággal az arcán ült le a próbához. A sztori vége az lett, hogy nem is engedte levenni és abba mentünk haza. Ma pedig úgy indult a nap, hogy reggel, amikor szóba hoztam a "kopogós" cipőt, még pizsamában máris rohant az előszobába a cipőért, és hozta, hogy adjam rá. Mondanom sem kell, hogy ma egész nap ebben illegette magát (az ortopéd orvosnál erről legközelebb majd mélyen hallgatunk), bizonyítja ezt az alábbi, reggel készült fotó, amelyen még nincsenek rajta a karperecei és az új nyaklánca... :D

Így pózolt az új cipőben:
Az új "kincs" közelről:

Tényleg nő 2.

2010-09-09T23:25:00.003+02:00

Nem kommentálom... :D

Tényleg nő

2010-08-10T19:34:00.008+02:00

Viki táskamániájáról már írtam egyszer itt, azóta rákapott a cipőkre is... mint egy igazi nő. Minden cipőt felpróbál, legyen az flipp-flopp, sportcipő, vagy magas sarkú, de akár Árkó szandálja is szóba jöhet.
Az a legjobb, amikor apja 21 számmal nagyobb cipőjében csónakázik.
Ezúttal viszont a piros sportcipőmben flangált:

A cipőket amúgy nézegetni is imádja, mi más is lenne Viki kedvenc újságja, mint az ELLE magazin? :D A régi (szép ?) időkből, amikor még előfizető voltam, mert volt időm rendesen újságot olvasni, rengeteg újságom megmaradt, ezek most nagyon jól jönnek. Viki állandóan keresi benne a "néniket", hangos "néni" felkiáltással mutogatja a 120 ezres cipőkben és 83 ezres övekben pózoló manökeneket. Természetesen megmutatja a "nénik" fülbevalóját, gyűrűjét, karkötőjét, óráját, nyakláncát.. és naná, hogy a cipőjüket is... :D

Nyár van...

2010-08-04T21:34:00.013+02:00

Mostanában elég eseménydúsak a napjaink, egyrészt mert nyár van, jó idő, gyerekeket mágnesként vonzza a kert és a játszótér, másrészt pedig nyáron sokkal könnyebb elindulni és kimozdulni 2 örökmozgó, 85 cm-es gyerekkel. Bár az is igaz, hogy esetenként a szandál felhúzás is több körös, mert mire ráadom a 2. számú gyerekre a szandált, addigra az 1. számú leveszi, és akkor én még mindig csak papucsban toporgok. Bele sem gondolok egyelőre, mi lesz a sapkás-kabátos időszakban... de majd valahogy optimalizáljuk a folyamatot. Ezen kívül kb. két év, mire lejutunk a második emeletről, mert meg kell szagolni a virágot az ajtónk előtt, meg kell simogatni a barikákat a lábtörlőn az első emeleten , időnként egy lépcsőfokot inkább visszafelé kell menni, aztán meg kell mutatni, hol a garázslejáró és ott brümmögni végtelennek tűnő percekig...
Rengeteget fejlődtek az utóbbi hetekben, a szókincsük egyre bővebb, kb. 10-15 szavas szókinccsel rendelkeznek: apa, anya (végre!), alma, rizs, pizza, tészta, baba, bébi, atta (autó), Akka ( Viki így hívja Árkót), Péter, tál... és kaka :D...nagyjából ezek. És persze amúgy meg az első szótagok. A halandzsa nyelv szintén megy, Árkó egyik nap olyan halandzsát nyomott a játék telefonján és olyan hangerővel, hogy leginkább is egy vehemens olasz maffiózó jutott róla az eszembe.. :D
Az étvágyukkal nincs gond, sőt... azt nem mondom, hogy fogyókúrára fogom a gyerekeket, de nagyon figyelek arra, hogy ne legyen sok nasi és édesség. Viki szeret "gondoskodni" Áronról, gyakran eteti (értsd: szájába tömi a kenyérfalatokat), és itatná is, de ez utóbbit Árkó nem igazán tolerálja. Árkó végre rájött, hogy a gasztronómia világa nem csak a bébiételeket és a főzelékeket foglalja magába, elkezdte enni a főztömet és a kenyeret is végre. Legújabb étkezési pozitúra: Viki ül az egyik etetőszékben, tálca a székre fölhelyezve, Árkó pedig egy rendes étkező széken ül, amelyet odahúzunk Viki etetőtálcájához - így a reggelit és vacsorát sokszor egy tálból csipegetik egymással szemben - annyira aranyosak így.
Egész nap jönnek-mennek, szaladgálnak, felmásznak (oda is, ahová nem kellene persze), a játszótéren a magasabb csúszdák sem jelentenek már kihívást, sőt, néha kicsit nagyobbnak képzelik magukat és kettesével veszik a csúszda lépcsőfokait. Sokszor egymásnak rohannak, akkor van némi felháborodás és sírás-rívás, Árkó az utóbbi időben kicsit hisztisebb is ilyen téren, a legkisebb, Viki által előidézett atrocitást rettenetesen sérelmezi... Bár az is igaz, hogy Viki pedig szemtelenül és gyakran minden ok nélkül belekapaszkodik Árkó hajába és jól megrángatja. Ilyenkor jövök én a képbe, igyekszem leszoktatni őt a testvéri szeretet ilyen jellegű kimutatásáról, egyelőre még kevesebb sikerrel. Erről jut eszembe, hogy Árkó mostanában kezdi úgy igazán kimutatni az érzelmeit. Eddig ő nem volt bújós, most viszont gyakran odajön hozzánk, megölel és puszit ad - annyira édes. Viki pedig gyakran "felhív" telefonon, és kiabálja, hogy "anya, anya" :D

Szóval sokat jövünk-megyünk, szinte minden nap van játszóterezés, vagy homokozás és motorozás az udvaron, aztán voltunk Gyerekszigeten, bár azt jövőre talán majd jobban élvezik, voltunk kerti-partyn, időnként kimegyünk a Városligetbe, néha plázázunk, voltunk és megyünk babalátogatóba több alkalommal (Viki imádja az "igazi" babákat), majdnem minden hétvégén megyünk valamelyik nagyszülő(k)höz és gyakran megyünk az unokatesókhoz: Áron és Karina imádják egymást, a 6 éves unokatesóval odavannak egymásért, fogócskáznak, bújócskáznak, Karina kifulladásig tolja Árkót a kis traktoron, Áron pedig fél óránként ölelgeti kis játszópajtását.

Hát nagyjából így telnek a napjaink... (persze hiszti is van, de arról most nem írok :D).

És akkor az elmúlt hetek legjobb fotói:

Ha lenne 3 kívánságom....

2010-07-11T22:15:00.014+02:00

....sőt, nem is kellene 3, csak egyetlen egy. Semmi mást nem kívánnék, csak némi plusz IDŐT, amit igazán azzal tölthetnék, amivel szeretnék. Ritkulnak a blogbejegyzéseim, nem azért, mert nem lenne miről írni. Sőt... Csak hogy érzékeltessem egy kicsit: sikerült ma levegőt vennem és leülnöm 2 percnél hosszabb időre egyedül, önállóan 22.11 órakor. Ugyan már fél 9 óta alszik a banda, de még másfél órán át a lakást igyekeztem rendbe szedni és sikerült zuhanyoznom is 6 kerek percig. És van még ca. 7 óra 15 perc reggel fél 6ig, amikor is kezdődik a nap. Újabban fél 6kor kelünk, ha minden jól megy, akkor még sikerül kicsit visszaaludni a reggeli tápszer után, jobb esetben fél 8ig.

A reggel és este között pedig zajlik az élet... egyre több és több ingert szomjazva, egyre akaratosabban, időnként egyre hisztisebben és egyre öntudatosabban. De aztán úgy van ez, hogy este sokszor az ember már alig várja, hogy reggel legyen, akkor is ha dögfáradt, akkor is, ha nyugalmat akar, akkor is, ha több szabadidőt, és akkor is, ha azt szeretné, hogy reggel valaki ágyba hozza a kávét és akkor is, ha 2 önfeledt másodperc erejéig mediterrán nyaralásról álmodozik kettesben a párjával.
Mert a gyerekek kárpótolnak, és este 22.28 perckor úgy gondolom, hogy nem is volt olyan gázosan nehéz ez a nap :DDD. És persze, hogy kárpótolnak, amikor nemrégiben éppen Zsolt szülinapján mondták ki teljesen tisztán azt, hogy "APA" (a mázlista), vagy kárpótolnak, amikor látom, hogy milyen édesen pancsol Árkó a gumimedencében, vagy zabálnivaló, ahogy éppen Viki dédelget és puszilgat egy babát. És kárpótolnak akkor is, amikor önfeledten homokoznak, a nap végén már izzadtan, mocskosan, és még a foguk alatt is ropog a homok...
Ez utóbbiról töltök is fel pár fotót, aztán majd igyekszem részletesebben is jönni, hogy mivel is telnek mostanában a napjaink. Csak teljesítse a Jótündér a kívánságomat... :-D

Nem, nem Árkó az, akinek le van verve a plezúr a térdéről és lila foltos az álla... :D

Hasonlítanak...

Az Egyik

2010-06-15T21:15:00.014+02:00

Most arról fogok írni, hogy az egyik gyerek átment rosszba, sőt nagyon rosszba. Csak így, ezzel az egyszerű jelzővel illetem. Nem akarom itt nyilvánosan szegényt névvel lebuktatni, maradjunk abban, hogy az Egyik-ről van szó.
Íme egy csokorra való az Egyik napi ténykedéseiből:

Rendszeresen csapkodja a WC fedelét, persze már amikor kiszagolja, hogy nyitva van a fürdőszoba ajtaja. Nem szabad felszólítások = mintha falnak beszélnék
Újabban imádja kipakolni a hálószoba polcról a könyveket. Egyik délután minden erőfeszítésem ellenére kizárólag a "English for business and commerce" c. remekművel volt csak hajlandó aludni
Megtanult felmászni az etetőszékre, és megmutatta a Másiknak is, így ezt ketten űzik, de az Egyik előszeretettel fejleszti tovább a technikát az étkezőasztal irányába is. Na, kb. az etetőszék és az asztal között félúton kapok infarktust
Az Egyik sokkal gyakrabban molesztálja a Másikat, mi több, a homokozó lapáttal püföli a Másik fejét (persze a Másik ilyenkor már a legkisebb atrocitásra is előadja a Hattyú halálát olyan frekvencián, amit ha meghallok, teljesen biztos vagyok benne, hogy az Egyik csinált vele valamit)
A játszótéren az Egyik számára a legérdekesebb játék (?) a vaskapu, amit vadul rángat, sőt, most már ki is nyit, mert eléri a zárat
Hosszú babakocsis utakat már nem nagyon bírnak, de rövid távon sokszor amíg a Másik a hinta-palintát dúdolja (de tényleg! és haláli :-D), addig az Egyik nyöszörög és percenként leveszi a szandálját
... és az sem a Másik, aki nem viseli el, ha valami nem az ő akarata szerint történik, hanem az Egyik

Na, hát kb. ennyi jutott eszembe 5 perc alatt az Egyik negatív cselekedeteit illetően, ezeket - szinte valamennyit - naponta X+10 alkalommal véghezviszi... így el lehet képzelni, hogy újabban a napom nagyobb része fegyelmezéssel telik, pláne, ha figyelembe vesszük azt is, hogy még ott a Másik is, aki szintén nem egy mesekönyvvel szép csendben tölti a napot... :D. És ha már a fegyelmezésnél tartunk: az Apjuk szerint nekem nincs tekintélyem. Amikor az Egyiknek szentbeszédet tartok arról, hogy azt a valamit éppen miért nem lehet birizgálni, majd 1 hosszú, végtelennek tűnő percig próbálok mérges és komoly tekintettel farkasszemet nézni vele, hogy érezze tettének súlyát, majd ezt követően előbb a szeme kezd mosolyogni, majd szabályosan kiröhög... akkor azt gondolom, hogy tényleg nincs tekintélyem. Persze, hogy is lehetne, ha ezek után én is vele nevetek...:D
Azért az Egyiknek vannak ám jó tulajdonságai is és nagyon aranyos "dolgai" (melyik másfél évesnek nem), de ő ilyen, és nem is ő lenne, ha nem ilyen lenne... az Egyikhez ez az imázs illik egyszerűen.
És őt így szeretjük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Rajzszakkör

2010-06-01T11:42:00.012+02:00

Volt már toll a kezükben korábban is, de az első igazi rajzolásra a múlt héten került sor. Ági (bébiszitter) tartott rajzfoglalkozást a gyerekeknek, miközben Viki az ölében ült, Árkó pedig az etetőszékben. Áron a székben olyan komolyan ügyködött, hogy elnézve őket arra gondoltam, hogy olyan nagyfiús már abban a pozitúrában, mint egy kis óvodás, akinek mi sem természetesebb, mint hogy filctollal alkot valamit egy papírra. Aztán a végeredményt is meg lehet nézni, ugyan nem tudom megmondani, hogy az arcukra és a kezükre, vagy rendeltetésszerűen a papírra került-e több festékanyag a filctollakból...de jutott a papírra is. Így az első alkotásokat sikerült megörökíteni.
És senki ne rökönyödjön meg Viki filctollas arcán, nem estem neki körömkefével, vízzel lemosható filctollal rajzoltak :D. (kicsit szkeptikus voltam a vízben oldódást illetően, de a piros szín kivételével tényleg jól vizsgáztak a filcek, a pirosat kicsit csuszkolni kellett).

Homok a szélben...

2010-05-25T21:48:00.009+02:00

Vagyis inkább homok a szájban... túl vagyunk az első jó néhány tavaszi homokozáson, ezzel együtt természetesen a homokkóstolás is megvolt. De egy percig sem aggódtam, miután az egyik, már beszélni tudó "játszópajtás" megnyugtatott - miután közöltem az aprónéppel, hogy megkóstolni talán nem kellene - , hogy nem lesz a homoktól semmi bajuk... Szerintem nem kell magyarázatot fűznöm a fotókhoz.... élvezik, na! :D

Árkó és az autók

2010-05-04T15:48:00.019+02:00

Azért ne feledkezzünk meg Áron kedvenc elfoglaltságáról sem, amely mi más lehetne, mint az AUTÓK, csupa nagybetűvel. Árkó egész nap brümmög autóhangot utánozva, na jó, az egész nap alatt azokat az órákat kell érteni, amikor teljes a komfortérzete, azaz:

Kialudta magát és ezért nem nyűglődik
Tele van a pocakja
Van a közelében még nem unalmas autó, dömper, babytaxi, vagy bármi, aminek kereke van és zúg (kiválóan alkalmas a porszívó is).

Mondjuk ebben nincs is semmi különös, legalábbis az első két kritériumot figyelembe véve, hiszen pasiból van... :D
Az egészen biztos, hogy az "r" betű kiejtésével nem lesz problémája, hiszen hónapok óta megy a "brrrrrrrrümmm-brrrrrrrrümmm".
Nem adok fél évet, és meg fogja tudni különböztetni a Toyotát a Fordtól. A játékautóin megmutatja a napfénytetőt, a kipufogót, a tetőcsomagtartót, a lámpa és kormány természetesen egészen triviális. Na és a repülők. Zugló fölött van egy légi folyosó, így nekem már fel sem tűnik a repülők zaja. Ő persze egyből meghallja, és akkor kalimpál a kezeivel a magasban, és mondja hozzá, hogy "zzüzzü". Ez utóbbi a repülőzúgás.... Ugyanígy meghallja a megkülönböztetett jelzésű járművek szirénáját is, ezt pedig "ne-ne"-vel kommentálja :D.
Aztán séta közben imádja nézni a gördeszkás srácokat, feltehetőleg a gördeszka kerekei ragadják meg, és jól ki is neveti őket, ha elesnek. Egyszer meg is kapta az egyik gördeszkás kamasztól, aki zúgott egy nagyot, Árkó pedig hangosan kinevette, hogy neki ez azért nem annyira vicces... :D
Sokszor előfordul, hogy megyünk kocsival valahová, és halljuk, hogy hátul a gyerek brümmög, aztán csak percek múlva jövünk rá, hogy egy óriásplakáton szereplő 4 kerekű varázsolta el a gyerkőcöt.
Hogy mi lesz Árkóból ezzel az érdeklődési körrel, gépészmérnök, pilóta, vagy netalántán flottamenedzser, majd elválik... :D

A komoly Audis:

A porszívóval remekül eljátszik, kerekei vannak, zúg, lehet vele brümmögni. Nem bánnám, ha úgy kb. 15 év múlva is ennyire rajongana a porszívóért :

....persze, hogy autós bodyban kormányoz:

...és egy, a téma tekintetében kakukktojás fotó a vigyorgó ladyről, de nem bírtam ki, hogy ne töltsem fel :D

Nevetésbe fulladó nappali alvások

2010-04-22T14:46:00.002+02:00

Mindenképpen megér egy posztot, hogyan is alszanak a gyerekek mostanában.... Kezdem azzal, hogy az altatási szokásokon erősen változtattam. Szomorú kényszer az alkar fájás (nekem), de legalább annyi előny származik a dologból, hogy nincs ringatás, még akkor sem, ha az eddig gyerekenként maximum 5 percet vett igénybe. Mert ennyi belefért. De mivel pihentetni kell(ene) a kezemet, még 5-5 perc ringatás sem megy, elég a pelenkázás, etetőszékbe emelgetés stb. És nem is bánom, ha leszoknak arról, hogy ringatva alszanak el.

Így aztán több alkalommal is azzal próbálkoztam, hogy betettem a gyerekeket a kiságyba, én leültem vagy lefeküdtem a két kiságy közé, és hol az egyiket, hol a másikat simogattam, illetve énekeltem. Aztán amikor a "tente" szót ismételgettem, elkezdtek szó szerint röhögni. Már nem tudom, ki kezdte, de ez nekik annyira vicces volt, hogy ha az egyik elkezdett röhögni (bocsánat a kifejezésért, de ez illik ide), akkor a másik is. De olyan kitörő kacarászást kell elképzelni, amely közepette teljesen esélytelen komoly arckifejezéssel alvásra buzdítani a gyerekeket. Szóval már én is könnyesre nevettem magam rajtuk, nekik meg persze különösen tetszett, hogy van közönség az "előadásra". Csak remélem, hogy közben nem az járt a fejükben, hogy "erőlködj Anyám nyugodtan, úgysem alszunk", mert ez azért elég erős lenne a nem egészen 86 cm-es törpilláktól. Miután ez rendszeresen így ment - és mondanom sem kell, hogy nem lett alvás a dologból, mert abszolút nevetésbe fulladt a történet - , valami mást kellett kitalálnom.

Most úgy tűnik, az a megoldás, hogy bevonulunk mindhárman a hálószobába, szépen felmásznak a franciaágyra, én közéjük, és Áron kb. 2 perc alatt elalszik, Viki még kicsit forgolódik, de viszonylag neki is gyorsan megy. Miután mindketten elaludtak, Árkót visszacsempészem a kiságyába, elkerülve, hogy felébresszék egymást, Viki marad. Szerencsére nagyon ritka az, amikor sírva ébrednek, Viki ébredés után egyszer csak szép csendben álmos szemekkel megjelenik a nappaliban az alvómacijával. Árkó pedig jelzi, ha felébredt, és hogy vegyem ki a kiságyból.

Az esti alvással rendszerint nincs gond, legtöbbször bealszanak vacsora közben a cumisüvegen. De ez a kiságyas-nevetős altatás tényleg nagyon vicces, azóta már csak "játékból" teszem a gyerekeket a kiságyba, mintha aludni kéne... :D

Táskamánia

2010-04-13T11:05:00.013+02:00

Szóval akkor a táskákról. Valahogy úgy van Viki a táskákkal, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Lehet női, férfi, hátizsák és retikül, bőr és vászon.... teljesen mindegy, csak táska legyen. Egyszerűen odavan értük. Apja megmondta, hogy van egy tippje, kitől örökölte Viki a táskamániáját... Igen, belátom, hogy genetikus, a múlt héten is vettem egy táskát...:D (ellenben megígértem a férfinépnek, hogy lomtalanításkor kiselejtezem az összes, használaton kívüli táskámat). Viki első körben "tá"-nak hívta a táskákat, mostanában nagy átéléssel inkább "takk"-nak becézi őket. A hétvégén sorban álltunk az egyik hiperben a kasszánál, gyerekek babakocsiban, Viki pedig kiéhezett tekintettel percekig bámulta az előttünk álló hölgyemény nagy, fémcsatos divattáskáját. Szerencsére másképp nem adta a nagyközönség tudtára a táskák iránti rajongását, de szerintem annak is rövidesen eljön az ideje :D.

És ha már a mániánál tartunk... van még egy dolog, amit Viki előszeretettel imád: ez pedig az ajtók és fiókok ~~rángatása~~ nyitogatása. Megállapítottuk, hogy simán elmehetne az IKEA-ba fiók-tesztelőnek, .... aztán törhetnék a fejüket a tervezők a minőségbiztosításon. Van két fenyő éjjeliszekrényünk (nem ikeás, szerintem annál jobb minőség), az egyik felső fiókjának az előlapját Viki már réges-régen likvidálta, nem igazán esztétikus így, de teljesen fölösleges visszaszerelni. A "nem szabad" felszólításoknak egyelőre keményen ellenáll, így néha komolyan azt kell gondoljam, hogy 5 eleven kis srácon is túltesz a mi ~~félénk~~ , társaságban nehezebben oldódó, hajcsatos kis perszónánk : D.

Az ikrek és az ikrek

2010-03-28T20:57:00.014+02:00

Nem elírtam a címet, bár az is igaz, hogy gyakran többes számban kérdezek az egy gyerekes anyukáktól a gyerkőcre vonatkozóan... ez biztosan "ikres ártalom" - már ha van ilyen. De visszatérve a címre, nem tévedés tehát, a gyerkőcök ugyanis egy másik ikerpárral randiztak, azaz Ábellal és Virággal, akik kb. egyidősek Áronnal és Vikivel. Nem olyan régen látogattak meg minket az Anyukájukkal és mondhatom, hogy jól sikerült a tali. Kicsit tartottam tőle, hogy Viki majd hangos ~~hisztibe~~ sírásba kezd, amint betoppannak a látogatók, lévén, hogy mostanában vannak anyásabb napjai. Reggel óta mondogattam a kölyköknek, hogy ma jön Ábel és Virág, nem kell majd megijedni és sírni, mert különben máskor messze elkerülnek bennünket az ikrek. Úgy tűnik, a felkészítés jól sikerült, Viki mellől ugyan nehéz volt mozdulnom, de szerencsére nem volt különösebb botrány. Áron kifejezetten barátkozós hangulatban volt, de tudjuk is, hogy ő sokkal könnyebben oldódik.

Ábel és Virág gyönyörűek, Ábel bátor kis srác lévén egyből föltalálta magát és megcélozta a nappalit, ráérezve, hol is van a 2 tonnányi játékkupac. Ábelnek is gyönyörű kék szeme van (nem semmik lesznek ezek a pasik!), ellenben Virág lenyűgöző barna gombszemekkel rendelkezik. Ja, még azt is mondtam DCSCS-nek, hogy vegyen mintát Ábelről és Virágról, mivel ők már jó ideje gyönyörűen járnak. Úgy látszik, ez a kérésem is meghallgatásra talált, Árkó kb. 10 napja már csak két lábon közlekedik, Viki még "edz" a dologra, ha megfeledkezik magáról, akkor képes métereket önállóan járni, de egyébként inkább vezettet(né)i magát.
Csak pár fényképet sikerült készíteni, ~~Viki gondoskodott róla, hogy inkább ott üljek közvetlen mellette, de legalább fél méteres hatósugárban~~.
Volt tehát ismerkedés, csúszdázás, rengeteg játék, jövés-menés a gyerekszoba és a nappali között, buláta és a végén egy kis nyűgösködés is, mert addigra mindnyájan lefáradtak az új ingerektől, na meg az alvásidő is közeledett.
Mivel kicsi lányom nehezen mozdult mellőlem, őt nem sikerült "team"-ban megörökíteni. De hogy ne érezze kívülállónak magát, ha majd egyszer olvassa a blogot, róla is hoztam egy képet.:-D

Íme a kék szeműek először, majd Virág és Árkó:

A táska Árkó kezében úgy került a képbe, hogy játékszerré vált Zsolt kiselejtezett táskája, Viki ugyanis imádja a táskákat, de erről majd egy másik bejegyzésben szeretnék írni.

Vikiről tehát egy mai kép, amint éppen a mosogatógépet "programozza" :-D.

HAJ(rá) hosszú haj

2010-03-21T21:01:00.005+01:00

Nem is olyan régen arról írtam, hogy Árkót fodrászhoz vittem és igazi kisfiús rövid haja lett. Most viszont arról szeretnék, hogy Vikit NEM viszem fodrászhoz, hiszen növesztjük a haját. Egy kislánynak igenis legyen hosszú haja. Gondolom most, aztán hogy majd mit hoz a nyár a tarkóizzadással és mennyire tűri meg Viki tartósan a hajcsatokat és hajgumikat a hosszú hajában, az már más kérdés - maximum akkor majd revidiálom mostani álláspontomat. :D

A lényeg, hogy Vikinek nagyon dús haja van, és rettenetesen gyorsan nő, a fufruvágást megoldjuk itthon. Igaz, hogy Hajas Laci minden valószínűség szerint dobna egy hátast a művelet és az eredmény láttán, na de azért nem annyira elkeserítő az eredmény.

Íme pár fotó a kiscsajsziról, hajcsatokkal a hajában:

A hajszárítást most már szerencsére hang nélkül tűri, sőt, a fésülködéssel sem lesz gond, amint kezébe kerül egy fésű, akkor máris "fésülködik". Hiába na, igazi nő! :D

A cumi, amelyről azt hittük végleg elveszett

2010-03-14T19:17:00.009+01:00

Kicsit hosszú a történet, kezdem az elején. Elhatároztuk, hogy végre kettesben elmegyünk moziba megnézni a nagy sikerű 3D filmet. Különben is már az idejét sem tudom megmondani, mikor voltunk utoljára moziban. Szépen megszerveztük a dolgot, jött is kora este a bébiszitterünk, sőt ráadásként Karina is, az unokatesó, akit nővéremék parkoltak le 2 órára, amíg dolguk volt.

Mi szépen elmentünk moziba a legnagyobb nyugalomban, én fél óránként ránéztem a telefonomra, hogy nincs-e valami gond, hívás, sms. Nem volt semmi "riasztás", úgyhogy nyugodtak voltunk. Na, de amikor hazaértünk, megtudtuk, hogy volt ám fennforgás.
Történt ugyanis, hogy Áronnak fürdés után elveszett a cumija, sehol nem találták, így eleve predesztinálva volt a nyűgös elvalvás. Másik cumit ugyanis nem volt hajlandó elfogadni. Viki szépen elaludt, Árkó még mindig nem, amikor is megérkeztek a nővéremék Karináért. Viki persze felébredt, aztán indult a cumi-offenzíva, az egész jelen lévő rokonságom Árkó cumiját kereste, aki akkor már - finoman fogalmazok - igen csak kikattant a történtektől. Felforgatták a gyerekszobát, fürdőszobát, nappalit, étkezőt, másik két szobába elvileg nem mehetnek (mármint a gyerekek). Cuminak persze nyomát sem találták, így feladták a keresést, nővérem pedig beszállt az altatásba.

Szépen elaludtak, a történet további része már velünk folytatódott. Úgy döntöttünk, hogy este fél 11-kor nem állunk neki mi is cumit keresni, pláne, hogy már előttünk alaposan át lett fésülve a terep. Gondoltuk, majdcsak kihúzza a gyerek reggelig cumi nélkül, mindig kiesik úgyis a szájából a cumi alvás közben. Bekészítettünk az ágyába egy másik cumit, naivan arra gondolva, ha felébred, akkor fél álomban biztosan el fogja fogadni. Éjjel 1-kor felsírt, ahogy kell, fél órába telt megnyugtatni, mondanom sem kell, hogy Vikit is felsírta, szerencsére ő gyorsan visszaaludt. Én éjjel 1-kor leküzdve az álmosságomat újra felforgattam a gyerkőcök által bejárható területeket, kirángatva kiságyakat, pelenkázót, szóval elég alapos voltam. Cumi sehol. Addig végre Áron elaludt apja karjában, Vikit átmenekítettük a hálószobába az utazóágyba. Aztán ca. másfél óra múlva megismétlődött a jelenet, azzal a különbséggel, hogy ekkor már nem kerestem a cumit, hanem azon agyaltam, mi lesz így velünk, az elalvással, az éjszakákkal - a megszokott cumi nélkül.

Eljött a reggel, Zsolt több szem többet lát alapon újra átkutatta a fél lakást. Kicsit ideges lehetett már, amikor cumi keresés közben csak annyit hallottam, hogy "valaki igazán mondhatná, hogy hideg vagy meleg... ":-D
Gyerekek még pizsiben itták a tápszerüket az etetőszékben, én 1 dl kávéval igyekeztem életet csiholni magamba, hogy egyáltalán legyen erőm első lépésben felöltöztetni a gyerekeket. Aztán előkerült a cumi. Senki nem fogja kitalálni, hol volt.

Becsúszva Áron bodyjában, ott figyelt a pelenkája derékrészén, amikor levetkőztettem.... Nem, egyáltalán nem voltam ideges, miután a fél éjszakámat négykézláb töltöttem, mobiltelefonnal a kezemben, bevilágítva a legapróbb zugokba is. Nyilván senkinek nem jutott eszébe megmotozni a gyereket. Erre a - valljuk be - elég triviális esetre senki nem gondolt.
Miután mindenféle más cumival próbáltuk ~~átverni~~ megnyugtatni a gyereket, igen gyanakvóvá vált a megszokott cumival szemben is, kb. fél nap kellett, amíg újra megbarátkozott vele. Komolyan megfordult a fejemben, hogy most kéne leszoktatni a cumiról, de aztán vizionáltam az elmúlt éjszaka ébredéseit a következő napokra, és hát lássuk be, két síró gyerek az éjszaka kellős közepén - akár több felvonásban is - nem annyira vicces. Nagy nehezen tehát happy end lett a történet vége, a cumi is megkerült, Árkó is megnyugodott és mi is kialudtuk magunkat (valamennyire).

Előtte - Utána

2010-03-04T21:56:00.010+01:00

Áronnal fodrásznál jártunk. Annyira hosszú volt a haja, hogy azt már nem lehetett itthoni körülmények között konszolidálni, azaz a frufru vágás csak átmeneti megoldásnak bizonyult. Nagyon ügyes volt a fodrász, mire Árkó rádöbbenhetett volna, mi is zajlik a feje körül, addigra már félig le is volt vágva a haja. Prezentálom is pár képpel a változást, hozzátéve, hogy pár hete vágták a haját, csak én vagyok elmaradva ugye... nem is magyarázkodom. Persze olyan szignifikáns változások amúgy sem történtek a gyereken ennyi idő alatt, így meg legalább biztosan nem felejtem el, hogy milyen aranyos volt a hátul kunkorodó fürtjeivel is. De én abszolút rövid haj párti vagyok pasik terén, így aztán pár napig nem győztem betelni a rövid hajú kisfiammal. Olyan nagyfiús lett.

Előtte:

Utána:
Viki hajáról annyit, hogy az övé nő és nő, olyannyira, hogy fürdésnél már fel kell rendesen tűzni, hogy ne legyen vizes. Róla is szeretnék fotót hozni a kis csatokkal a hajában, de egyelőre még nem sikerült megörökíteni. A hajcsatolás művelete pedig még valamivel nagyobb tűrőképességet igényel a részéről. De már látom magam előtt, hogy milyen édes lesz majd nagyobb kislányként színes hajcsatokkal és hajgumikkal a hajában, annyira csajos... :D

Variációk egy témára

2010-02-26T12:16:00.006+01:00

Ugyanaz az alsó szomszédunk. Feltehetőleg ugyanazok a leszűrődő zajok. Egy másik látogató. Hasonló kérdés. "Mi van fölöttetek, bowling pálya?" :-D*

*Az előző poszthoz kapcsolódóan

Rosszban sántikáltak

2010-02-18T21:06:00.008+01:00

Az úgy volt, hogy éppen a gyümölcsöket hámoztam nekik tízóraira, amikor is totális csendre lettem figyelmes. A teljes csend pedig mindig nagyon gyanús. Na és szokatlan is.

{Amikor tegnap az egyik legkedvesebb szomszédasszonyom mesélte, aki alattunk lakik, hogy amikor a napokban kihívta reggel 8 órakor a gázszerelőt, az megkérdezte tőle, hogy "valami asztalos műhely üzemel Önök fölött?" Erre a szomszédunk csak annyit mondott, hogy "nem, csak ikres család..." (ezúton is köszönet nekik érte, hogy nap, mint nap elviselik a babytaxi és járássegítő dübörgését megspékelve egy-egy fém unicumos doboz görgetésével) }

Ez az iménti intermezzo azt hiszem, hűen alátámasztja a bejegyzés első bekezdésében foglaltakat.
Szóval van az a csend, amikor az ember lánya elhajítja az almareszelőt, félbehagyja a körtepucolást, rohamtempóban kezet mos, és elindul megkeresni ~~a bajkeverőket~~ tündéri gyerekeit. Miután csekkoltam az előszobát, a fürdőszobát, a szobájukat, észrevettem, hogy nyitva maradt a hálószoba ajtó, ahová nincs bejárásuk, így egy csepp kételyem sem volt afelől, hogy a hálószobában találtak valami jó kis elfoglaltságot. Így is volt, a szoba legtávolabbi zugában húzták meg magukat, ahol Árkó a 1,5 méteres fa afrikai zsiráffal barátkozott (mire bementem, már morgott is neki, ahogy az oroszlánnak szokott), Viki pedig átélve a teljes nirvánát a függönyről lógó girlandokat ~~rángatta~~ igazgatta.
Na, ilyen esetekben jó lenne, hogy mindig kéznél legyen a fényképezőgép. Nem volt.

Apropó nélkül

2010-02-08T20:38:00.006+01:00

Nincs különösebb apropója annak, hogy feltöltöttem ezt a két képet. Egyszerűen csak imádnivalóak...

Árkó hajmosás közben, szerintem szívdöglesztő, Viki pedig - éppen jöttünk haza valahonnan - bevetette magát az előszoba "kincseibe", ezúttal éppen a hátizsákom nyűgözte le. Nagggggyon huncut! :-D

Kire ütött ez a gyerek?

2010-02-04T20:01:00.031+01:00

A címben szereplő alany Vikit hívatott jelezni, ugyanis igencsak megoszlanak a vélemények arról, hogy kis leányzónk az apjára vagy inkább rám hasonlít.

Eddig ugyan többnyire azt gondoltuk, hogy inkább az én vonásaimat örökölte, de miután előkerültek az apja kisgyermekkori fotói, hát.... némileg elbizonytalanodtunk.

Áron nem kérdés, rá még soha senki nem mondta, hogy "tiszta anyja", úgyhogy úgy döntöttünk, hogy ő egyértelműen az apjára ütött. Ráadásul már megszületésének első percétől kezdve mindenki azt mondja, hogy mennyire pasisan karakteresek az arcvonásai, így aztán ez tényleg nem is lehet másképp.

Vikit viszont a nővérem is és a barátnőm is "kicsi Áginak" szokta becézni, sőt, a nővérem azután is ragaszkodott ehhez, hogy meglátta Zsolt megkopott gyerekkori fotóit. Ami engem illet, nem tudom pontosan, az biztos, hogy egy-egy pillantása, nézése, grimasza tényleg tiszta apja, sőt néha a mosolya is.

Hogy lehessen érteni, miről is beszélek, íme pár fotó Vikiről és az apukájáról (gyermekkori):

Viki:

Zsolt:

És akkor egy kép Áronról is, akinek a frizurája kezd alternatív formációt ölteni, így sürgősen fodrászhoz kell vinnem (különben még 1-2 hét és úgy fog kinézni, mint Berényi Bandika a Barátok Közt-ben):

Ezek után lehet szavazni is a kérdésben :-D. (A blog oldalsávjában az óra alatt. Név nélkül, tét nélkül, úgyhogy hajrá! :-D).

"Szépek és okosak is egyben..."

2010-01-20T18:03:00.021+01:00

Hogy szépek, azt tudjuk. Persze, csöppet sem vagyok elfogult, de ez így van jól. :-D

Hogy okosodnak, az pedig egyértelmű, hiszen most már szinte minden nap előrukkolnak valami új produkcióval.

Íme a repertoár a teljesség igénye nélkül:

ÁRKÓ:

utánozza az oroszlánt (édesen morog)
utánozza a varjút ("ká-ká-ká")
utánozza a kígyót (sziszeg)
utánozza a halacskát. Nagypapa akváriuma a múlt hétvégén teljesen elbűvölte. Akárhányszor csak odaállt az akvárium elé, lelkesen tátogott
megy a pá-pá is, bár mostanában ritkábban
kukucs játékozik velem, és ebben az az aranyos, hogy ő kezdeményezi. Elbújik a játéktartó fedele mögé, onnan vigyorogva kisandít, nekem pedig le kell lepleznem
természetesen nagyon sok tárgyat megmutat (lámpa, virág, tv, asztal, mikró, kapcsoló stb.)
egész nap brümmög autót utánozva... :-D.
...és önkiszolgáló. Egyik reggel nem itta meg az összes tápszerét, az üvegét ott hagytam a szobájukban az éjjeliszekrényen és fél óra múlva, amikor Vikit öltöztettem, szépen rátalált és bekortyolta a maradékot. Nagyon ügyesen fogja a cumisüvegét két kézzel, és iszik belőle.
pacsi felszólításra felemeli az egyik kezét, bele kell csapni, és ez rettenetesen tetszik neki, széles vigyor jár cserébe
puszit küld. Ez úgy történik, hogy először behorpasztja a kis orcáit, csücsörít, koncentrál, majd cuppant...

VIKI:

ő a nagy pápázó. Nagyon édes, ahogy a vékony cérna hangján elköszön bárkitől is
tapsol. Ez ugyan kicsit sajátos, mert az egyik tenyerével a másik kézfejét ütögeti. Árkót erre még nem tudtam rávenni
valamilyen oknál fogva a hangutánzást inkább Árkónak tanítottuk, talán az oroszlán miatt, szép csendben ő is eltanulta... megy neki az oroszlán, varjú utánzása
kimondja azt, hogy NEM. Ez volt az első szava (igazi skorpió, na!)
ha megtetszik neki egy-egy szó, akkor próbálkozik kimondani, általában az első szótag sikerül (bicikli = bi, popsikrém= pop)
ma kimondta, hogy LABDA
ő is megmutatja az ismert tárgyakat
ha valaki köhög, vagy a torkát köszörüli, akkor utánozza és köszörüli a torkát...utána meg vigyorog :-D Szóval rettenetesen huncut is a kiscsaj!
puszit küld, metodika: ahogy Áron

Hirtelen ezek jutottak eszembe... És akkor pár egészen friss fotó:

Kórházasdi

2010-01-15T19:16:00.006+01:00

Úgy tűnik, hogy sajnos minden januárra jut egy kórházi tartózkodás. Tavaly Árkó, most Viki.

Nem egészen így képzeltem az újévi hosszú hétvégét követő weekend-et. Karácsonyra - ahogy kell - mindkét gyerkőc benáthásodott, reggeltől estig orrszívás-homeós bogyók beadása - nyűgösködés körforgás ment duplán, így igazán meghitt karácsonyunk volt, és ezzel együtt stornózásra is került valamennyi programunk. Január elejére úgy tünt, hogy mindketten meggyógyultak, aztán pár nappal később Viki elkezdett köhögni. Nappal kevésbé, ahogy este letettük, akkor annál inkább, szegénykém többnyire csak karban tudott aludni. Aztán ez két nap alatt odáig fajult, hogy múlt péntek estére szaporábbá vált a légzése. Délelőtt ugyan látta a dokinénije, diagnosztizálta is, hogy be vannak gyulladva a hőrgőcskéi, kapott hőrgőtágítót, de aztán estére eléggé megijedtem a szapora légzéstől, és inkább bevittük a Heim Pál ügyeletre. Ennek az lett a vége, hogy ott fogtak minket, így 2,5 napot kórházban dekkoltunk. Annak megelőzésére tartottak bent, hogy nehogy elfáradjanak a légútjai és később esetleg befulladjon. Szerencsére semmi szurira és infúzióra nem volt szükség, egy vérvétellel megúszta, már ami a szúrásokat illeti. Inhalálás volt napi 2x illetve ugyancsak belélegzésre hörgőtágító spray. Már pár óra múlva sokkal jobb lett a helyzet, egész jól aludt is volna, ha nem keltik fel két óránként benyomni a sprayt.
Szombaton elég nyűgös volt, plusz megindult az orra még jobban, ami normálisnak volt tekinthető a gyógyszer hatására. Vasárnap már szinte egyáltalán nem köhögött, teljesen jól elvolt, nézelődött és vigyorgott mindenkire. Szóval láthatólag őt azért nem viselte meg annyira a kórház ténye, mint engem.

Aggódtam Viki miatt, és hiányzott Árkó, azt sem tudtam, hogy szombaton ki vigyáz rá, amíg Zsolt vásárol és minket látogat. De aztán nővéremék bevállalták, náluk "kirándult" a gyerkőc, és állítólag extra jól érezte magát, egész nap csak bürrögött mindennek, ami egész kicsit is hasonlít valamilyen tekintetben az autóra. És kapott szaloncukrot (itthon nem kap), aztán a nővérem közölte velem, hogy kövér a gyerek... :-D
Ahogy hétfőn hazajöttünk, azt képzeltem, hogy Árkó majd vidáman bújik és elém mászik az előszobában....hát ehhez képest rámpillantott fél percre és játszott tovább, mintha 10 perce látott volna utoljára. Őszintén szólva meg is sértődtem egy kicsit.... :-D, persze azért örülök, hogy láthatólag nem lett lelki sérült a távollétemben.

Most már hál' Istennek majdnem teljesen gyógyultak vagyunk, Vikinek még 1-2x megy az orrszívás (22. napja, hogy használjuk az orrszívót... brrrrrrrrrrrr). A kórház következménye, hogy Viki rettenetesen anyás lett, amit nem is csodálok, hiszen rajtam lógott 2 napig... mászni nem akartam letenni a vélhetően koszos talajra, így aztán jobb híján én cipeltem a kis fenekét. Hát ennek most megvan a "böjtje", ugyan nem kell felvennem, de ha kikerülök a látószögéből, akkor botrány van. Kivéve, ha nagyon belefeledkezik egy-egy tiltott dolog babrálásába... pl. telefonkábel, porszívó gégecső, a szemfestékeim pakolgatása a fürdőszobában... :-D

Ja, és közben kijött Viki 1. fogacskája így ca. 14 hónapos korára, és Árkónak is a 8., így biztos, hogy a fogzás miatt is nyelték be ezt a ronda vírust.
Reméljük, hogy most már egy jó időre elkerül minket minden vírus, baci, nyavalya, Viki is "magához tér", és visszatérünk a régi kerékvágásba.

A következő bejegyzésem arról fog szólni, hogy mi mindent tudnak már a 14 hónaposaink, igyekszem majd képekkel is illusztrálni. Csak legyen egy kis időm "élni".... :-D

BUÉK 2010

2010-01-01T20:34:00.004+01:00

Minden családtagnak, barátnak, topictársnak és erre vetődő látogatónak egészségben, szeretetben gazdag boldog új évet kíván a DCSCS!

Áron Xboxozik

2009-12-29T20:34:00.005+01:00

Nem, nem Xboxot kapott karácsonyra, egyszerűen csak apja fia.... :-D

Fekete kedd

2009-12-22T20:15:00.006+01:00

Kicsit morbid a cím, de ez jutott eszembe a nap végén, lévén, hogy még soha, de soha nem volt ennyire hisztis, sőt HISZTIS!!!! napunk. Az élet tehát nem mindig móka és kacagás, a mai nap meg aztán... inkább hagyjuk.
Kora délutánra már majd' szétment a fejem, valaki mindig hisztizett,
- vagy mert bemertem tenni a bébikarámba (aprópó, az ajtaját ma végleg tönkretette Viki)
- vagy mert kivettem a kezéből a kábelt, amin ugyan van biztonsági dugasz, na de akkor is....
- vagy mert miért ne kezdjen rá, ha a másik már torka szakadtából üvölt
- vagy mert gonosz anyukaként kimertem cserélni a pelenkát
- vagy mert levettem a vízzel átitatott pólóingét
- vagy csak úgy.

Ezt ma olyan szinten adták elő, mint még soha, meg is vagyok kicsit rémülve, és csak remélni tudom, hogy innentől kezdve ez nem lesz bevett szokásuk a jövőben... mert akkor aztán rövid időn belül egy idegroncs anyukával kell beérniük. Így most már a jobb pillanataimban a hirtelen időjárás változásnak tulajdonítom a dolgot, és úgy fekszek le aludni, hogy holnap álomszép napunk lesz.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!! (azért ez még idekívánkozott). :-D

Party fotók

2009-12-12T11:35:00.005+01:00

Egy kis "fáziskéséssel" jöjjön alább pár szülinapi fotó. Az még sem járja, hogy pont a szülinapi fényképek ne kerüljenek fel a blogra... Inkább nem is magyarázkodok, hogy nem csak 1 évesen nehéz az élet - hiszen mindent fel kell fedezni, meg kell csócsálni, le kell húzni, ki kell nyitni, arrébb kell tolni és rengetegszer ellen kell állni a "nem szabad" és egyéb figyelmeztető felszólításoknak - hanem hát 1 évesekkel is sokszor nehéz az élet, ami aztán krónikus időhiányt eredményez az olyan mindennapi cselekvések számára, mint például a blogírás :-).
...és akkor az elmaradhatatlan fotók:

1 évesen az élet

2009-11-26T10:36:00.024+01:00

Először is jöjjenek a paraméterek. Pont a születésnapjukon Áron 9760, Viki 9270 gramm volt. Magasságot nem tudok, szeptember elején voltak mérve utoljára, akkor 74 és 73 cm, azóta biztosan nőttek, és én per pillanat Vikit látom hosszabbnak valamivel. 80-as rucikat hordanak. Tegnap este újra méricskélés volt, Árkó pont 10 kg, és Viki is közelebb van már a 10-hez a 9550 grammjával.

Egyre okosabbak, és azt hiszem, hogy sokkal több mindent megértenek, mint gondoljuk. A szülinapjuk óta ismerik azt a szót, hogy "lufi", a nappaliban ugyanis még mindig lóg az a pár lufi, ami a party óta le nem eresztett (valóban elengedhetetlen egy egyéves gyerek szókincséhez :-)) A "hol a lufi?" kérdésre felnéznek a csillárra felkötött lufira és "Bá"-val kommentálják. A lámpát is minden szobában megtalálják, ha rákérdezünk. Nagyon tudják a pápá-t, Viki a nagy pápázós, ő néha álmában is pápázik a kis cérna hangján, annyira tündéri. Nagyon aranyos, amikor Viki mondja a pápát, Árkó pedig integet hozzá :-). Árkó ha éhes, vagy ha meglátja a kanalat, akkor hamammam-ozik, Viki is szokta mondani néha. Másik nagyon édes, amikor Árkó kommentál bizonyos dolgokat, és olyankor "halandzsázik" perceken keresztül, utánozhatatlan!

Erről jut eszembe: evések. Ugyan van két etetőszékünk, de jobban szeretem egymás után etetni őket, de ez nem mindig kivitelezhető, mert előfordul, hogy egyszerre akarnak éhen halni, vagy csak simán részt venni az evéssel egybekötött majszolásban. Ha sikerül külön etetni, akkor Árkó eszik előbb, Viki pedig addig remekül eljátszik a konyhaszekrény alsó fiókjában található kanalakkal és fakanalakkal, ezeket nem használjuk, Viki persze felfedezte őket. Áron pedig tele hassal már jól eljátszik egymaga a bébikarámban, így aztán Vikit tudom nyugodtan etetni. Minden alkalommal osztályozom az evésüket, sokszor csillagos 5-ös, amikor minden melléfolyás nélkül benyomják azt a 250 gramm valamit. Na, de amikor fújkálnak...az egyik elkezdi fújni, a másik is kedvet kap....ilyenkor azt szoktam nekik mondani, hogy minősíthetetlen az evésük és egy 6 hónapos baba is szebben eszik...:-)) Hát egyelőre ez még nem hatja meg őket. Azért az mindenesetre ritka, hogy át kelljen öltözni, szóval egész jól menedzselhetőek az étkezések.
A darabos kaják még nem mennek, igaz, Vikinél hogyan is menne? Még mindig nem bújt ki egyetlen foga sem. Ha igaz az a mondás, hogy minél később jönnek ki a fogak, annál egészségesebbek lesznek, hát akkor neki nagyon egészséges fogacskái lesznek. Áron per pillanat 6 foggal rendelkezik.

Alvás: hála Istennek az éjszakák továbbra is szuperek, ősztől viszont egyre inkább előrébb kellett hozni a fürdetést, mert képtelenek voltak kibírni este 8-ig. Kezdtük fél 8-as, aztán 7-es fürdetéssel, az óra átállítás óta viszont fél 7-ig bírják. Szóval fél 7-kor fürdés, és kb. 7.10-kor a tápszer felénél bealszanak...szóval negyed 8-kor már a kiságyukban szunyálnak úgy kb. reggel 3/4 7 -7 óráig. Volt egy időszak, amikor 6-kor keltek, hát az nekem brutál korán volt, pedig hát az is szép teljesítmény lenne este negyed 8-tól, de így aztán végképp egy szavam sem lehet. Napközben már nem ennyire fényes a helyzet, pláne, hogy leginkább felváltva alszanak, fél-háromnegyed órákat. Heti 2x akkutöltés van, és akkor előfordul 1,5 óra alvás is. Igaz, pár napja egyszerre alszanak, ma délelőtt például rekord 1,5 órát....na ez ritkaságszámban ment eddig.

Játék: Eszméletlen mennyiségű játékunk van, pedig tényleg nem sokat vettünk. Kapták, meg örökölték az unokatesójuktól... na jó, a szülinapjuk is remek alkalmat kínált az újabb játékoknak és könyveknek. Ha ez így megy tovább, nem is tudom, hol tárolunk majd ennyi mindent. Árkó imádja a könyveket, míg Vikit inkább a könyvek működési mechanizmusa érdekli. Áronnak kifejezetten mesélni kell, nem baj, ha egymás után többször ugyanazt, rettenetesen figyel.
Van egy micimacis játékuk, ez az egyik kedvenc, készségfejlesztő, zenél, beszél, a nyilat oda kell forgatni a megfelelő színű formához. Ha éppen békén hagyják, még akkor is elzenélget magában ez a játék egy darabig, majd jön a "most elbúcsúzunk" végszó. Amint ezt Viki meghallja - mindegy közben mivel van elfoglalva - rohan (mászik) a játékhoz és meglöki, hogy zenéljen tovább, majd folytatja ott és azzal a játékkal, ahol éppen abbahagyta. Ugyanennek a játéknak a nyelvezete átkapcsolható lengyelre és cseh nyelvre. Már próbáltam, hát azt az arckifejezést, amit ilyenkor tanúsítanak...:-))), simán lejön, hogy itt bizony valami nem stimmel.

Na és a kábelek... azok aztán jöhet(nén)ek minden mennyiségben. Telefontöltő, porszívó zsinór, telefonkábel...főleg Vikinek, akit néha le is "kábelbébizek".
A napjuk nagyobb részét a bébikarámban (=nappali nagyobb része) töltik, bár kérdés, hogy meddig, mert annyira jól lehet rángatni a rácsot és a bébikarám ajtaját, hogy nem hiszem, hogy a bébikarám megéri a gyárilag tervezett élettartamát. Persze napjában jó párszor van kijárásuk, a dolgozószoba kivételével mindenhová. Azt a felpörgést, ami olyankor van!! Sikoltoznak, kergetik egymást, kukucs játékoznak, ijesztgetik egymást...na meg egyre inkább fedezik fel azokat a dolgokat a lakásban, amikhez a legkevésbé sem kéne nyúlni.

Mozgás: Viki mászik ezerrel, pikk-pakk feláll bárhol, de még támaszkodva, fal mellett, szék mellett, ágy mellett...bárhol és oldalazva lépeget. Gyönyörűen ül! Árkó nemrégen állt fel, na abból a leülés még nem mindig megy, de ő a biztonságra játszik, inkább nyüszizik és megvárja, amíg odamegyek és leteszem, ha már megunja. Nála még alapértelmezett a kúszás, ha csak úgy leteszem, és elindul a vakvilágba, akkor mászik...majd átvált kúszásba, illetve rövid távon is szokott mászni... de leginkább kúszik iszonyú gyorsan. Napról napra szebben és stabilabban ül.

...és amitől apjuk odavan: este, amikor jön haza, ki-ki a maga módján siet elé az előszobába, és olyannyira örülnek, amikor meglátják, hogy sikongatnak, nevetnek és majd' kibújnak a bőrükből örömükben. Hát ettől én is odalennék!

Ha számokkal kezdtem, akkor jöjjön a végére egy kis statisztika, természetesen számokkal.

1 év alatt:

etettünk kb. 4300 alkalommal
megettek kb. 120 doboz tápszert
sterilizáltam úgy kb. 1500 alkalommal (durva becslés)
elhasználtunk minimum 4500 db pelenkát (megrögzött környezetvédők bocsássanak meg)
elénekeltem altatódal gyanánt a Bóbitát és a Szunnyadj kisbabát több ezerszer

...és ami számokban nem kifejezhető: az a sok-sok-sok-sok-sok és végtelen öröm, szeretet, és boldogság, amivel megajándékoznak nap, mint nap.

1 évesek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2009-11-13T19:49:00.004+01:00

Eljött a nagy nap, ráadásul az 1. születésnapjuk péntek 13-ra esik, ez csakis jót jelenthet a továbbiakban.
Nagyon-nagyon sok köszöntést kaptunk, jöttek a telefonok, az e-képeslapok, e-mailek, sms-ek, a fórumon a lányoktól özönlöttek a jókívánságok....mindenkinek nagyon-nagyon köszönjük a kedves szavakat.
Kicsit olyan érzésem van, mintha nekem is szülinapom lenne... vártam ezt a napot, hallgattunk szülinapos zenéket, és nem tagadom, el is érzékenyültem. Gyorsan, hihetetlen sebességgel elrepült az idő, még úgy is, hogy az eleje nem volt egy sétagalopp és hát aggódtunk is eleget. Természetesen agyonpuszilgattam őket - nem mintha máskor nem tenném - , de ez ma valahogy más volt.

Az egy-egy pici torta is elkészült, éppen a hűtőben fagynak a holnap délutáni partyra.

Ha nem is holnap, de igyekszem mielőbb jönni a szülinapi fotókkkal, beszámolóval, különben is ideje már írnom egy szösszenetet róluk.

HAPPY BIRTHDAY!!!!!!!!!!!!!!!!

Már ilyenünk is van...:-)

2009-11-09T20:12:00.008+01:00

Bizony, ezt a blog-díjat kaptam az egyik kedves topictársamtól, a gyönyörűséges Mira Anyukájától, Mauptól. Nagyon köszönjük!!!

7 embernek kell továbbküldeni, az én címzetteim (és akikről tudom, hogy még nem kaptak, vagy nem láttam) :

Apor, Emese és Réka Anyukája, Anita, aki kolléganőm volt még nem olyan régen, és mégis több mindent tudok meg a blogja alapján róla most, mint amikor együtt dolgoztunk
A Tesóm (piszke), akinek csak olvasom a gasztrocsodáit, de sajnos a zöméből még nem ettem... (igen igen, ez enyhe célzás akart lenni)
Zsófi, aki vérprofi a gasztro szakmában (Chili&Vanilia), és akivel régen sokat bandáztunk együtt, de aztán az élet elsodort minket egymástól, ahogy ez sokszor lenni szokott.

Küldöm továbbá topictársaimnak:
Csirkének, Nesonak, Ducipocaknak és Doának!

Jó olvasni Benneteket, úgyhogy hajrá Lányok továbbra is! :-D

Egy nehéz hét krónikája

2009-11-02T16:25:00.005+01:00

Kezdődött múlt hét hétfőn azzal, hogy Áron belázasodott. Délután kellett adni neki egy kúpot, az szépen le is vitte neki, de este 10 órakor 39 fokig kúszott a láza szegénykémnek. Akkor újabb kúp és Nurofen, aztán ennyi volt, mert innentől kezdve esténként pár napig csak hőemelkedés, napközben semmi. Kedden csak kézben volt el, sőt ott sem, ott is nyüsszögés volt, pedig semmi tünetet nem produkált azon kívül, hogy látszott a kis szemén, hogy valami nem stimmel. És itt kezdődtek a bajok. Ő a kezemben nyűgösködött, Viki pedig amikor már közeledett az alvásidőihez (olyankor nyűgös kezd lenni), csimpaszkodott a lábaimba. Így lett elég gyakran paralell két nyűgös gyerekem. Aztán szerda tökéletes nap volt, Áron is magához tért, csütörtök szó-szó, péntek estére Vikin is kitört a lázas vírus, amely nagy százalékban tartalmaz nyűgösségi kompononest is. Szombaton Árkó elkezdett köhögni, újabb nyűgösködési hullám, vasárnap gyerekorvos kijött, szerencsére semmi komoly, állítólag a köhögés az utolsó fázis. Hurrá. De aztán Stodál szirup bevetve, így aztán Árkó ma már alig-alig köhincsélt, tényleg csodát tett. Vikusznak még hőemelkedése van, kicsit ő a nyűgösebb, de nagyon úgy tűnik, hogy kiköltözik a kisördög a gyerekeimből.
Aztán vagyok én, aki szombaton már annyira nyűgös volt a sok nyűgösködéstől, hogy teljesen kikattantam. Bennem van a hiba, mert alacsony a "szimultán sírás-tűrőképességi küszöböm", ami a múlt héten edződött rendesen.
A dupla hiszti szerencsére szokatlan volt nálunk eddig, sőt, szerencsére egyik sem sírós. Így aztán tényleg remélem, hogy a vírussal jött és rövidesen megy is ez a hisztisvagyoknyűgösvagyoknemtudokmitkezdeni magammal típusú jelenség. Szimplán, duplán egyaránt.

A rémes hegedű

2009-10-22T11:24:00.009+02:00

Van egy rémes hegedűnk, persze a kínai játékipar remek terméke. Borzasztó hangokat képes kiadni magából, elég megpöccinteni a vonóját, és máris ontja magából a förtelmes muzsikát. Aztán, hogy még fokozottabb legyen az élvezet, egy nagy gombja is van középen, amit ha megnyomunk, ismerős dallamok csendülnek fel erősen torzított hangnemben. Szívesen kivonnám a forgalomból, ha Dupcsák Áronnak nem éppen ez lenne ez egyik kedvenc zenélő kütyüje. Szerencsénk van, ha csak a hegedű végén lévő, apró gyöngyöket tartalmazó hengert görgeti, ez zenementes. Egyébként ezt a hegedűt a nővéreméktől kaptuk, állítólag mi ajándékoztuk annó az egyik gyereknek. Hiába próbáltam letagadni, nem sikerült. Ők is utálták a hangját, hát most visszakaptuk.... :-) Csak nehogy én is továbbajándékozzam, ha majd kinövik a gyerekek...

"Ő" az:

Áron-Viki kontaktus

2009-10-03T20:24:00.006+02:00

Az első hónapokban nem nagyon vettek tudomást egymásról. Most már persze annál inkább, sőt, elég hajmeresztő dolgokat képesek művelni egymással. Először Áron kezdett el hangosan kacagni Vikire, ő pedig rá sem hederített, Viki ugyanis környezete „természetes tartozékának” tekintette Áront. Aztán egyszer csak Viki is felfedezte, hogy van Áron, de amolyan igazi csajos megnyilvánulással, és a mai napig ilyenek a reakciói. Azaz Viki sikoltozással, buborékfújással, bábábá-zással és hasonló hanghatásokkal kifejezetten produkálja magát Áronnak, és el is éri, amit akar: Árkó hangosan kuncog neki, Áron nevetése pedig tovább ösztönzi Vikit a bohóckodásra.

Aztán van úgy, hogy reggel arra megyek be a szobájukba, hogy röhögcsélnek egymásra a kiságyakban – persze gyanítom, hogy ilyenkor is Viki a fő mókamester.
Nagyon aranyos az a jelenet, amikor Áron a reggeli evés után szeretne még szundítani, fejét leteszi az ágyra, már majdnem elalszik, amikor Viki elkezd hangosan dumálni, meg kiabálni. Erre Áron mérgesen felemeli a fejét, átnéz Vikire, de olyan arckifejezéssel, hogy „maradj már csendben, aludni szeretnék” :-).

Most, hogy már szinte kúszó-mászó kisgyerekek, megy a hajhúzgálás, egymás cumijának lopkodása, másik arcába nyúlkálás… szóval nagyon kell figyelni, hogy ne tegyenek kárt egymásba. Sokszor mindketten ugyanarra a játékra mozdulnak rá, Viki ilyenkor képes átmászni, helyesbítek, átgázolni Áronon. Árkó nem csak a rajta való keresztülgázolást viseli el, hanem ugyanígy eltorzult arccal tűri, ahogy Viki húzgálja a haját, így mondhatom, hogy Áronból jó „férjanyag” lesz, már ami a tűrőképességét illeti. Majd még dolgozunk rajta, hogy ne legyen papucs… Viki meg…. a bandavezér hét ördög :-).

A hét törpe

2009-09-23T18:29:00.008+02:00

A keresztfiam - és talán Eszter is - biztosan megsértődne ezen a címen, hiszen ők már kész kiskamaszok. És igazuk is van, de olyan aranyosak így együtt, és pont 7-en vannak. Ők az unokatesók és másod unokatesók. Hozzáteszem, hogy ezt a bejegyzést augusztus elején kellett volna közzétennem, mert akkor futottunk össze jó sokan egy "családi nap"-ra a nagybátyjáméknál. Ott készült ez a fotó, amelyen rajta van az unokabátyjám 3 gyönyörű kislánya (Eszter, Ágika és Dorka), nővéremék két gyerkőce (Gábor és Karina) és persze DCSCS, teljes létszámban... :-) Aztán odakerülhetett volna unokanővérem nagy pocija, ahonnan nemsokára előbújik a kis Zsófi. Szóval remélem, hogy a legközelebbi fotón már 8 gengszter lesz, és azt is, hogy most majd nem évek telnek el úgy, hogy a másod unokatesók nem is találkoznak.

És akkor a gyerekek sorban:
Felső sor :-) : Gábor, majd Dorka, Eszter Vikivel, Ágika Áronnal és Karina.

Megváltozott

2009-09-16T21:35:00.009+02:00

Megváltozott az "A" gyerek, vagyis Áron. Nemrégen még azt írtam róla, hogy nagyon ritka az, amikor krokodilkönnyekben tör ki. Hát most megtanulta napi szinten alkalmazni a gördülő könnycseppeket fakasztó sírás-rívást (=hisztit), mégpedig az esti fürdési procedúra során. Egészen pontosan akkor sír ilyen keservesen, amíg Viki fürdetésével vagyunk elfoglalva, jobban mondva én, apja pedig az esti betevőjüket készíti. "Szegény" Árkónak ekkor a kiságyban kell kibírnia azt a 10 percet. Mivel Viki bizonyos típusú sírásából tisztán kihallatszik a kőkemény hiszti, addig az Árkó sírása olyan keserves, hogy az ember legszívesebben mindent eldobna a kezéből, hogy odarohanjon hozzá és azon nyomban felvegye. Na de Viki öltöztetését mégsem hagyhatom félbe. Pedig bizonyára az is hiszti, mert érdekes módon, amint felvesszük, nyoma sincs a könnycseppeknek. Van egy tippem, kitől tanult hisztizni :-).
Na de, hogy jót is mondjak róla: múlt kedd óta kúszik, plusz szép csendben már a 4. fogát növeszti, mindannyiunk legnagyobb szerencséjére észrevétlenül.

(A hisztit inkább nem illusztrálom, a fogakat pedig nem tudom, még megnézni is alig engedi, nem hogy lefotózni.)

A cucc

2009-09-10T08:49:00.011+02:00

Kb. másfél évvel ezelőtt voltunk egy Galla Miklós előadáson. Nagyon tetszett "A cucc" című monológ:

Amióta megvannak a gyerekek, mi is rengeteg CUCC-al gazdagodtunk. Csak ami nagy hirtelen eszembe jut: 2 kiságy, egy pelenkázó, egy komód, egy fotelágy, 2 babakocsi, 2 autós ülés, légzésfigyelő, babamérleg, sterilizáló, mellszívó, 34364374 darab játék és habtapi, eszméletlen mennyiségű ruha (amiket hordtak és kinőttek, amiket nem hordtak, de megvettem, mert olyan cukik, amiket most hordanak, amiket megvettem, mert olyan cukik, de még nagyok, amiket kölcsön kaptunk, de még nagyok, amiket kölcsön kaptunk, de sajnos már kicsik... stb.), játéktároló, etetőszék, cumisüvegek és műanyag étkészlet hegyek és még sorolhatnám. Szóval egyre kevesebb helyünk van a sok CUCC számára.
Puhítom Zsoltot, hogy azért előbb-utóbb el kellene költöznünk egy nagyobb lakásba, bocsánat házba, mert a kert is hiányzik, nem beszélve arról, hogy akkor ott majd lehetne tárolni az újabb, még beszerzésre váró CUCC-okat, úgy mint majd a homokózó szetteket, a hintákat és műanyag kismotorokat, a kerékpárokat stb. Szóval az mégsem járja, hogy 86 nm2-en "nyomorgunk" ennyi CUCC-al. Erre azt a választ kapom a férjemtől, hogy ő is 72 nm2-en nőtt fel az öccsével egy szobában. Persze tudom én, de amikor a mai világban az egy főre jutó számítógépek és mobiltelefonok száma minimum eléri a háztartásban élők számát, és még nem vagyunk a LEGO és Duplo építőkockák korszakában, ráadásul még gyerekkönyvből is csak viszonylag kevés van, akkor újra felteszem a kérdést, hogy hol fogjuk tárolni ezt a sok CUCC-ot.

Nincs más megoldás, előbb-utóbb költöznünk kell egy nagyobb HÁZ-ba, hogy legyen elég helye a sok CUCC-nak.

Délutáni "idill"

2009-09-02T21:29:00.010+02:00

Nem véletlenül került idézőjel a címbe. Csak néhány pillanatkép a mai délutánról:

Áron kezdi szétszedni a habtapit:

Megvan a Z betű, lehet csócsálni:

Viki megszerzi a jétéktároló fedelét:

Boldogan szopogatja a breki lábát:

... és amikor már csak a szűrőkanál jelent egy kis megnyugvást. Bizony-bizony, az ott egy kis műanyag szűrőkanál Árkó kezében... :-).

És végül a fitness lady "Unatkozom, mit csináljak?" című mutatványa. Jobb lábán az ortopéd kiscipőjében, bal lábán a félig lecsúszott zoknival, égnek meredő popsival, fejen állva... Hmm.

3/4 éves Áron és Viki

2009-08-23T21:52:00.022+02:00

Sőt, már több is valamivel. Csak ne 24 órából állna a nap, vagy legalábbis ne 10-11-ből az a maradék, amikor egyhuzamban alszanak. Az utóbbi időben ugyanis már csak ekkor tudok érdemben nagyobb lélegzetű dolgokba kezdeni, vagy tudnék, ha nem lennék hullafáradt. Ezért van az, hogy kicsit kések a 3/4 éves összefoglalójukkal. Ennyi magyarázkodás után a lényeg az, hogy ikrecskéink imádnivalóan aranyosak, okosak, gyönyörűek, rettenetesen huncutok... Én pedig egyáltalán nem vagyok elfogult :-)).

Az a "rémisztő", hogy lassan azon kapjuk magunkat, hogy mindjárt 1 évesek, aztán ez így fog menni évről évre. Rohan az idő - közhely, de nagyon igaz.

A leglényegesebb változás az elmúlt hónapokhoz képest, az a helyváltoztatás iránti igényük. Ennek megfelelően forognak hasról hátra és vissza, Viki négykézlábazik, négykézlábon hintázik ("kutyázik"), és ezzel a négykézlábazással rettenetesen jól halad - egyelőre hátrafelé. Úgy kell összeszedni az étkezőben a járólapról, vagy a szőnyegről a habtapitól távól, vagy ma éppen az egyik virágomat kezdte csócsálni a teraszajtó előtt szintén a járólapon. Árkó a pasikhoz hűen lustább típus, ő még a négykézlábazás trükkjére nem jött rá, de jól halad hátrafelé ő is, de ő inkább hason fekve a saját tengelye körül szeret forogni minden irányba. Amennyire utált pár hónapja hason lenni, most annyira szereti hason tölteni éber óráinak úgy kb. 80 százalékát. Állandóan hasra vágja magát és "repülőzik", meg emelgeti a popóját.

Ami az étkezési szokásaikat illeti, azt hiszem, jól haladunk. Mostanában már csak naponta 2x esznek tápszert, reggel és este. Délelőtt van gyümölcs, kora délután ebéd gyanánt főzelék, kora este szintén főzelék vagy tejpép, és este pedig tápszer. Szerencsére nagyon jó evők, a főzeléket úgy kb. 10 perc alatt bekanalazzák, ha jó passzban vannak és fogukra való a dolog. A mennyiség pedig úgy 200 gramm (értsd: fejenként), szóval nem véletlenül nyom Viki már 8200, Árkó pedig 8700 grammot. Jelenleg a repertoár: répafőzelék, sütőtök, tökfőzelék, brokkoli főzelék, almaszósz, paradicsomos krumpli, borsófőzelék és spenót. Persze most már mindegyik hússal mixelve. Szóval van miből válogatni.
Az étkezések körüli nehézséget az okozza, hogy most már elég türelmetlenek, és amikor az egyiket elkezdem etetni, a másik azon nyomban rájön, hogy éhes, vagy legalábbis a másik kanalának a látványa rögtön kiváltja "az azonnal enni akarok" típusú hisztit. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül valami rég nem látott játékkal ideig-óráig lekötni az éppen éhen halni készülő gyerek figyelmét. A reggeli tápszeres evést sikerül szimultánban nyomni nekik, így aztán mindenki elégedett lehet. Ennyit az evésről.
Alvás: éjjel továbbra is csend van, viszont kicsit előbb ébredeznek, általában 7- 1/4 8 körül. Nappal viszont most már képesek egy fél órával többet aludni, már előfordul, hogy 2x 1-1 órát is alszanak a korábbi fél órák helyett. Hát nem mondom, hogy ennyi nappali alvásidő mellett puccba vágom a lakást... de nekem továbbra is az éjjeli alvásuk a nagy kincs. És úgy kb. 2 hetente 1x nappal akkumulátortöltés van, azaz előfordul, hogy egyhuzamban 2,5 óra alvást is produkálnak.
Fog: még egy darab sem senkinek... A dokinénijük aggodalmamat ezzel kapcsolatban gyorsan leszerelte azzal, hogy ő még nem látott fogatlan gyereket. Szóval erről ennyit.

VIKI most nagyon élvezi, hogy mindenhová eljut, sokszor nem is kell neki játék, elvan azzal, hogy tolat és hintázik. Imádja, ha vele foglalkoznak, mindegy mit, csak ő legyen a központban. Lehet ez körömvágás éber állapotban, vagy fültisztítás, minden ellenállás nélkül tűri ezeket a műveleteket. Azt hiszem, hogy kettőjük közül ő lesz a bandavezér, ez már elég jól látszik. Bár az is igaz, hogy annyit változnak pár hónap alatt, de most rá teszem a voksom. A hangját is szereti hallatni, mindenféle gőgicsélés, sikoltozás és újabban bábábábá formájában. Rettenetesen huncut. Imádja, ha csiklandozzuk, gyűrjük, gyömöszöljük, a babakocsiban pedig imád "szétterülni", az egyik lábát lelógatja a kocsiról, a másikat pedig átteszi Áron térfelére, jobb esetben nem rugdossa. Másik kedvenc dolog a fürdés, hatalmasakat csapkod a lábával, sokszor úszik a fürdőszoba. Nem szereti, hogy este aludni kell, újabban képes hisztit rendezni, pedig hullafáradt. Azt sem szereti, ha Áron húzgálja a haját, vagy harapdálja a kezét - teljesen érthető módon.

ÁRON teljesen más jellem. Ő sokkal nyugodtabb, és ha valami nem tetszik neki, akkor - míg Viki krokodilkönnyekkel képes hisztizni - ő morog. Áront nem sokszor láttuk még óriáskönnyeket hullajtani, persze ez nem jelenti azt, hogy nem szokott nyűgösködni a maga módján. Ő is imádja, ha gyűrjük, gyömöszöljük, nagyon édesen tud kacagni, szinte "röhög" :-). Az esti elalvás nála sima ügy, betesszük a kiságyba, szépen behelyezkedik oldalfekvő pozícióba - nagyon édes így - és már alszik is, nem bánja, ha esetleg mellette Viki még egy kicsit hisztikézik. Egyébként nappal ez gond, hogy felsírják egymást, vagy belezavarnak egymás elalvásába. Fürödni ő is nagyon szeret, a fürdés előtti fél óra már elég kritikus, de a kádban mindig kacagás van. A fröcskölés neki is bejön nagyon. Remélem, hogy csak lusta, hogy mozgásban ő még nem produkál annyi mindent, mint Viki, szóval már kiváncsian várom, hogy ő is aktívabb legyen. Imádja rágni a lábujját, sokszor zoknit kell cserélnem neki, mert teljesen eláztatja a nagy munkában... :-)

És akkor egy-egy fotó, amelyek + / - pár nap eltéréssel 9 hónapos korukban készültek:

Hurrá, nyaral(t)unk!

2009-08-09T08:57:00.018+02:00

Igen, túl vagyunk az első nyaraláson. A Balatonon voltunk egy hétig, egészen pontosan Balatonszárszón. A barátokkal béreltünk ki egy kétszintes házat, az alsó szint teljes egészében a miénk volt, prioritást adva ugye a gyerekeseknek, azaz nekünk. Velünk volt még Attila és Brigi, valamint Csaba és Klemi. Ők rengeteget bringáztak, meg ugye néha-néha dajkálták a gyerkőceinket.
Kicsit nehezen indult a dolog, mert utazás előtt egy nappal kitört rajtuk enyhe hasmenés és hőemelkedés féle dolog, valószínűleg valami enyhe nyári vírus lehetett (vagy a fogzás, ki tudja?). De szerencsére hamar átment rajtuk ez a nyavalya, így a tervezettnél egy nappal később azért vettük a bátorságot elindulni.
Cuccunk az rengeteg volt, a csomagtartó full, plusz béreltünk egy tetőboxot is, nehogy már ne férjen el a pihenőszék, habtapi, 65 db játék... és még sorolhatnám. A babakocsiról és az utazó ágyakról nem is beszélve. Egy nap pakolást követően el is indultunk.
Szerencsére nagyon jól érezték magukat a gyerkőcök, reggel 10-től este 8-ig szó szerint friss levegőn voltak. Vittünk nekik felfújható kis gumimedencét is, de a pancsolás egyelőre nem aratott osztatlan sikert. Lehetséges, hogy éppen fáradtak voltak, amikor a lubickolással próbálkoztunk, és ezért nem jött be annyira a dolog. A Balatonba most még nem mertük belelógatni őket. Az alvással nem volt semmi probléma, az utazó ágyakban is remekül végig aludták az éjszakákat.
És mi sem panaszkodhatunk, annak ellenére, hogy napközben gyakorlatilag szinte ugyanúgy a gyerkőcök szórakoztató és ellátó centrumaként funkcionáltunk, mégis csak kikapcsolódást jelentett a környezetváltozás. Esténként, miután Árkó és Viki elaludtak, nagy UNO kártyapartykat nyomtunk, szóval tényleg szavunk nem lehet relaxáció terén. Hogy rajtam bikini sem volt... :-), egyáltalán nem számít.
Két alkalommal voltunk velük étteremben is, pedig apa nagyon szkeptikus volt, hogy nyikk nélkül kibírják a babakocsiban, de szerencsére semmi probléma nem adódott, teljesen jól elvoltak, amíg vacsoráztunk.
Az időjárással is szerencsénk volt, az árnyék és az 50-es faktorszámú naptej ellenére még kis színük is lett bébikéinknek.
És íme pár kép, igazolandó, hogy Árkó és Viki tényleg nagyszerűen érezték magukat első balatoni nyaralásuk során:

Jó testvérek

2009-07-17T22:50:00.003+02:00

Ennyire szeretik egymást... :-)

"High" és "low"

2009-07-17T22:15:00.003+02:00

Egyszer - már nagyon régen - láttam egy filmet a moziban. Megragadott egy jelenet, amelyben az 5 tagú család (papa, mama, gyerekek) minden tagja vacsora közben elmesélte, hogy "What was the high?" és "What was the low?", azaz mi volt a nap fény- és mélypontja. És ezt nap, mint nap. Sokszor eszembe jut ez az epizód.
Ma este sétáltam a gyerekekkel, és hát megint eszembe jutott ez a film. Végiggondoltam a napunkat, és erre jutottam:

"Low"

amikor ma délben egyszerre lettek éhesek, vagy egyszerre lett elegük a gőzkamrából a 30 fokban, teljesen mindegy, a lényeg, hogy egyszerre kezdtek nyűgösködni. Megpróbáltam őket paralell etetni, Vikit az etetőszékben, Árkót a pihenőszékben az étkezőasztalon, de amíg az egyiknek kanalaztam (egy ide, egy oda), addig a másik sírt és fordítva. Aztán kiderült, hogy nem is jön be nekik a borsófőzelék, amit ráadásul én főztem, Áronnak kifejezetten nem, Viki felét megette, sírás tovább, közben Áron bekakilt, akkor peluscsere, mert azt gondoltam, azért is sír, persze mindezek közepette tápszert is kellett gyártanom, a sírás még tartott, na kit is etessek elsőként... Áront, mert Viki azért hősiesen evett egy kis főzeléket, ő közben bekerült a pihenőszékbe, amíg Áront etettem, és a földön ringattam a lábammal, plusz énekeltem neki, hogy eltereljem a figyelmét az éhségről, melegről.... Szóval kaotikus 70 percen voltunk túl, mire mindenki jóllakott és megnyugodott. Szerencsére az esetek zömében nem így zajlnak az ebédek.

De "high":

Amikor reggel ébredeztek és bementem a szobájukba, Viki hason feküdt, a szemei már nyitva voltak és kukucskált át Árkó kiságyába. Nem kerültem a látószögébe, csak a buksiját simogattam meg és mondtam, hogy "Jó reggelt", erre a "Viki féle" széles mosolyra húzta el apró ajkacskáját.
Vagy amikor Áronnak már minden baja volt délután a melegtől (legalábbis arra fogom), és a nyűgösködés minden átmenet nélkül gyöngyöző kacagásba ment át, amint elkezdtem bohóckodni neki
Vagy amikor este Zsolt megsimogatott és nagyon kedvesen azt mondta: "Én annyira, de annyira örülök, hogy ikrek".
Vagy amikor este séta közben, mikor már lehetett érezni, hogy szűnik a kánikula, olyan jól éreztem magam az új ruhámban, amit tegnap vettem, miközben Áron és Viki édesdeden aludtak a babakocsiban.

Szülinapoztunk

2009-07-10T13:04:00.010+02:00

Múlt pénteken volt Zsolt szülinapja. Szeretem a meglepetéseket, főleg, ha én lephetek meg valakit. Kitaláltam, hogy kap Apa egy tortát Árkótól és Vikitől. Ráadásul a kedvenc cukrászdájából, a Pálmaiból (ez itt a reklám helye).

Viki keze is benne van a dologban, mert együtt mentünk el megrendelni a tortát. Nem így terveztem, de az történt, hogy elnéztem a Dévény-torna időpontját, amire Vikit vittem, és egy órával korábban mentünk. Nagyon nem voltam büszke magamra, utálok késni, az meg hogy elvétettem az időpontot... no comment. Szóval volt egy óránk, visszapattantunk az autóba és addig elintéztük a tortarendelést.
Tulajdonképpen ez a torta volt DCSCS első ajándéka Apukájuknak... :-) A hatás nem maradt el. Az már csak hab a tortán - stílszerűen - , hogy a marcipánnal bevont epres-csokis desszert nem csak látványra volt utolsó, hanem finom is volt. Így nézett ki kívül és belül:

Tükörkép

2009-06-30T22:32:00.012+02:00

Van egy nagyon érdekes jelenség. Áron és Viki már a kezdetektől fogva gyakran úgy alszanak, mintha egyikük a másik tükörképe lenne és persze fordítva. Vagyis mintha tengelyesen tükröznénk őket. Ez a tükörkép nem csupán a testhelyzetükre igaz, hanem ráadásul még a kiságyban is úgy pozícionálják magukat, hogy a kiságyakban való elhelyezkedésük is egymás tükörképei. Mivel a szobájukban egymással szemben vannak a kiságyak, ez a jelenség igen látványos. Míg pl. Áron buksija a kiságy jobb felső sarkában pihen, teste pedig kicsit balra ferde, addig Viki a kiságy bal felső sarkába helyezi a buksiját, teste pedig jobb irányba ferde. És persze a kezük, lábuk is tükörképek. Egész pici korukban, amikor még napközben is sokat aludtak, nagyon gyakran vettek fel ilyen tükörképes testhelyzeteket. Mostanában csak este tudom ezt megfigyelni, hiszen napközben nem sokat alszanak, és azt a keveset is többnyire felváltva teszik.

Nem tudom, hogy mi állhat a jelenség hátterében, még nem néztem utána a szakirodalomban, ha egyáltalán erről írnak. De majd megkérdezem ikres blogger ismerőseimet is, hogy ők tapasztalnak-e ilyet. Úgy tudom, hogy az egypetéjú ikrek jobban kommunikálnak egymással, de hogy közöttük is van valamilyen jel adás-vétel, abban biztos vagyok.

Unokatesók

2009-06-26T22:30:00.005+02:00

A héten egyik nap itt voltak az unokatesók, amíg a szüleik a dolgozóban húzták az igát. Szóval egy napra hirtelen 4 gyerekem lett, igaz, hogy az unokatesók már relatíve nagyok. Gábor (11) kész kiskamasz, Karina (5 és fél) pedig egy tüneményes cserfes kiscsaj. Nem is volt velük semmi probléma, sőt, tündérien elszórakoztatták a gyerkőceinket. Így még arra is volt időm, hogy jó fej nagynéniként és keresztanyaként sültkrumplit tálaljak nekik köretnek ez ebédhez.
Volt nagyon sok aranyos megjegyzésük és beszólásuk, kár hogy nem tudtam mindet megjegyezni. Pl. Karina: "Eljátszottam Vikivel az 'Egy, megérett a meggy-et'...". Vagy amikor Vikit tisztába tettem, akkor megkérdezte: "Viki, nem csípte ki a kaki a kis popsidat?" :-))
Gábor pedig Áront elnevezte "Mr. Pocak"-nak. Hogy ezt honnan vette? Ez a kérdés vetődött fel bennem akkor. Aztán az esti fürdés alkalmával beláttam, hogy igaza van.
Itt egy kép, amint Karina büszkén fogja az unokatesóját. Most úgy jött ki a lépés, hogy a Fiúkat nem tudtam lefotózni, de sebaj, majd legközelebb. Úgyis jönnek még a nyáron.

Júniusi mindennapok

2009-06-22T22:11:00.009+02:00

Régen írtam úgy általában Róluk. Arról meg pláne nem szóltak a bejegyzések, hogyan is telnek mostanában a napok.

Szerencsére az alvókájukkal továbbra sincs semmi baj. Este 9-től reggel fél 8-8-ig alvás van, szokta is mondani a Nővérem, hogy nagyon nehéz dolga van az ikres anyukának... :-) Cserébe ugyan napközben nem kényeztetnek el maratoni alvásidőkkel, de úgy vagyok vele, hogy inkább éjjel aludjanak, szóval nem bánom.

Nőnek, mint a gomba. Áron 71 cm és 8 kg, Viki 67 cm-éhez 7,3 kg társul. Így aztán roham gyorsasággal növik ki a ruhákat. Viki jobban jár, mert ő pár hétre megörökli Árkó kinőtt ruháit. Ilyenkor Viki némileg "fiúsítva" van, az apukája viccesen ilyenkor Viktornak hívja, remélem, ez nem fog majd problémát okozni Viki nemi identitásában.

Egyre több ízt ismernek, tekintve, hogy már 6 hónapos koruk óta folyik a hozzátáplálás. Sőt, két napja Áron izomtömeg növelő csirkehusit is kap a főzelékébe, Viki a husit csak ma kóstolta. Tegnapelőtt ő ugyanis bojkottálta a főzelékevést. Ebből is látszik, hogy Vikinél kicsit nehézkesebb a tápszer kiváltása, sokszor a hangulatától (és fáradtságától) függ a főzelékevési hajlandósága. Ellenben vannak napok, amikor be nem áll a szája. Egyfolytában dumál, de leginkább is ebéd közben. Erről majd szeretnék egy videóval illusztrált külön bejegyzést készíteni, amint sikerül megvágni a spenótevésről készült videófelvételt. Szóval coming soon....!
Árkó pedig sikongat nagyon hangosan, azt gondolom, hogy ebből a szomszédoknak is kijut bőven.

Voltunk szemészeten kontrollon, szerencsére rendben van a szemük. Aztán - hogy ne legyen olyan unalmas - az ortopédiára is elmentünk "lábkontrollra". Áronnak már nem kell hordania a kis cipőcskét, amit a kifli lábfejére kapott, 6 hét alatt gyönyörű formás lábfejecskéje lett. Viki viszont a jobb lábára megkapta Áron cipőjét, csak fordított irányba, neki ugyanis kicsit kifelé áll az egyik lábfeje. De szerencsére nem zavarja a cipő, ez látszik az alábbi fotón is, ami elsősorban azt hivatott illusztrálni, hogy Viki is felfedezte a lábait, és remekül használja:

Mellesleg a kép alapján nincs mit tagadni, hogy a combikra rakódott hurka, az bizony hurka. Alulnézetből, felülnézetből egyaránt.

A hasalás már jobban megy, mint korábban, Áron akár fél órát is elhasalgat, persze legyen valaki aki közben szórakoztatja. Viki kicsit már lustább, ilyenkor ravasz módon pihi üzemmódban leteszi a kis buksiját. A hátizmuk erősítése érdekében naponta többször hasalnak, plusz görgetem őket hátra, majd vissza. Áron már párszor önállóan hasra fordult, vissza még kevésbé megy neki. Vikinek is megy a dolog egy kicsi segítséggel.

Ennyire bírják a hasalást:

Még rengeteg dolgot tudnék mesélni róluk, de nem akarok nagyon hosszú lenni, nehogy elmenjen valakinek is a kedve az olvasástól. A többit majd legközelebb.

Vízirevü

2009-06-15T23:00:00.010+02:00

Érdemes külön bejegyzést szentelni a fürdés bemutatásának. Azt hiszem, hogy a hónapok során már igen jól optimalizáltuk a folyamatot. Mindig ketten füdetünk, már fél szavakból értjük egymást. Amikor jó pár hónappal ezelőtt láttam a négyesikreket a tv-ben, akkor ott szó volt arról is, hogy kb. 1,5 órát vesz igénybe a 4 gyerkőc fürdetése. Gyorsan számoltam egy részidőt gyerekenként, és arra jutottam, hogy nekünk két gyerekre a 60 perc a fürdést követő evést és büfiztetést is beleértve egész jónak számít. Szóval time menedzsment szempontból elégedettek lehetünk. Mindig az fürdik előbb, aki nyűgösebb, vagyis általában Viki. A folyamat a következőképpen zajlik:

Vikit vetkőztetem, Zsolt addig vizet ereszt a kiskádba. Közben Áron a kiságyában játszik, vagy sikongat :-).
Vikit fürdetem, Zsolt locsolja a hasára a vizet.
Vikit a pelenkázón megtörlöm, Zsolt a kezem alá ad mindent, pelust, popsikrémet, tiszta ruhát.
Viki szépen, tisztán a kiságyba kerül. Általában már nagyon nyűgös, így a forgó kacsák "vendégszerepelnek" (by Zsolt) nála.
Áront vetkőztetem, addig Zsolt elkészíti a kajájukat és kicseréli a fürdővizet.
Áron fürdik, Zsolt locsolja a hasára vizet, amíg én kivakarom a szöszöket a tenyeréből és eltüntetem azokat a főzelékfoltokat az arcáról, amiket délben nem sikerült. Ha kell, akkor berohangál Vikihez cumit adni, mert a forgó, zenélő kacsák nem mindig elegendőek a hisztimentes várakozáshoz.
Áront a pelenkázón megtörlöm, Zsolt ezúttal is a kezem alá ad mindent, azaz pelust, popsikrémet, tisztra ruhát stb...

... és mindezek után elérkezik a nap utolsó etetése. Zsolt eteti az elsőként megfürdött gyerkőcöt, vagyis többnyire Vikit, enyém pedig Áron. Sokszor ekkorra már eléggé ki vannak készülve, de amint bekerül a cumi a szájukba, béke lesz és nyugalom. Evés után jó éjt puszik, és irány a kiságy. Áron a hét 5 napjából úgy alszik el, hogy letesszük a kiságyba, és kb. 1 perc múlva már alszik is. A többi két napon pedig max. 10 perc, szóval semmi gond nincs vele, soha nem kell altatni. Viki kicsit nehezebb dió. Sokszor ő ilyenkorra újult erőre kap, és elkezd buborékokat fújni és vigyorogni, meg emelgetni a lábait. Ilyenkor párszor bemegyük hozzá, odatesszük az arcához a macis alvókendőjét, felhúzzuk megint a zenélő kacsákat és előbb-utóbb befúrja a kis arcát a macis kendőjébe... és már alszik is :-).
Most jöjjön pár fotó, lehet találgatni, hogy ki kicsoda. Bár a kék és rózsaszín törölközős képek önmagukért beszélnek... :-)

2009-es nyári sapkadivat

2009-06-07T22:15:00.009+02:00

Itt a nyár, még ha az időjárás időnként kora tavaszias jelleget is ölt. Mindenesetre most már lehet hordani a nyári satyikat. Tegnap sikerült elkapni egy-egy jó pillanatot a menő sapikban.
Áron fotójának a címe az is lehetne, hogy "Hol a söröm?", míg Viki amolyan "Ugye szép vagyok?" arckifejezéssel illegette magát a fodros szélű pink sapkájában. Nincs mit tagadni, igazi nő :-).

Bulis hétvége

2009-06-05T22:40:00.012+02:00

A múlt hétvégénk a bulik jegyében telt. DCSCS részt vett élete első nagyszabású házibuliján.

Még a terhesség alatt csatlakoztam egy internetes, babás fórumhoz, amit azóta is látogatok. Nagyon szuper táraság jött ott össze, tényleg nagyon jó fejek a lányok (értsd: anyukák), és gyönyörűek a babák. Így "keletkezett" a szombati buli, vagyis az egyik topic társunk szervezett egy hatalmas, fergetes bulit, ezúton is köszönet neki érte.
A buli Vácon volt egy gyönyörű családi házban, hatalmas szép kerttel. Sajnos az időjárás nem volt hozzánk valami kegyes, gyakran eleredt az eső, de ettől függetlenül láthatólag mindenki nagyon jól érezte magát. Volt rengeteg kaja, és hát nagyon sok szép baba, anyukákkal és apukákkal, bizony az apukák is feláldozták magukat és a szombat délutánjukat. Nem számoltam meg, de 20 család biztosan részt vett a partyn. A gyerkőceink elég jól bírták a gyűródést, egy bő 3 órát töltöttünk ott, és szinte nyűgösködés nélkül nézelődtek, ettek - persze nem a sütikből :-) - aludtak, ez utóbbit vagy karban vagy pedig a hordozóban. Egy szó mint száz, szerintem jól érezték magukat életük első házibulijában, velünk együtt.
Itt egy kép, hogy mennyien is voltunk:

Aztán másnap következett nagymama szülinapi partyja. Ez most azért volt kivételes, mert ezúttal egy szép kerek számjegyű születésnapot ünnepeltünk. A számot nem írom le, mert nagymama is olvassa a blogot, és biztosan nem örülne, ha közzétenném, hogy hány éves. Na, de nem is ez a lényeg. Szóval a reggeli után felpakoltuk a brigádot és irány haza. Ugyan csak 80 km-re és 1 napra mentünk, de úgy néztünk ki, mint aki egy hétre elutazik. Csak a gyerekcucc: pelenka, popsitörlő, popsikrém, váltórucik, ha pisisek lesznek, Jana víz, tápszer, bébiétel, műanyag "étkészletük", kis plédjeik, textilpelusok, alvó macis kendő egyiknek, alvó oroszlános kendő másiknak, és még kb. 12 féle játék, hogy ne unatkozzanak. Plusz a babakocsi összecsukva a kocsiba, amit nagyon jó, hogy elvittünk, mert szakadt az eső, így egy métert nem sétáltunk. Jó volt, hogy összejött a család, volt finom marcipán borítású erdei gyümölcsös torta... meg a nővéremék révén pár babyszitter, legfőképpen az 5 és fél éves unokahúgom, aki tüneményesen törődött a bébikkel.
Azért volt egy kis sírás-rívás, csak érzik a gyerekek, hogy nem a saját, jól megszokott helyükön vannak. Az utazást viszonylag jól tűrik, bár Viki visszafelé Gödöllőtől ordított az autópályán. Nagyon sajnáltam szegényt, ráadásul vigasztalni sem tudtam útközben, még csak nem is láttam, mert ő a 2. hátsó üléssorban utazott... De végül is onnan már pikk-pakk hazaértünk.

Hát fárasztó hétvége volt, az biztos...

Így ebédeltünk ma

2009-05-28T04:53:00.001+02:00

Amióta porondon van a hozzátáplálás (kb. 2 hete), azóta elég érdekesen zajlanak az ebédnek kikiáltott koradélutáni evések. De a mai ebéd(eltetés) az összes eddigit überelte. Főzelék gyanánt még csak a répafőzeléket kóstolták meg, ami 2/3 arányban tartalmaz répát, 1/3 arányban krumplit megfőzve, kicsi tápszerrel összeturmixolva. Azt már eddig is észrevettem, hogy ha közvetlenül alvásból ébrednek a répafőzis ebédre, akkor olyan ímmel-ámmal esznek.

Hát ma is ez történt, sőt, én ébresztettem először Áront negyed 3-kor, mert hát ugye a napirend az napirend. Negyedóra csúszást engedélyeztem, nem többet. Elkezdtük az evés projektet, amelynek előkészületeként a gyerek bekerült a jelenleg etetőszéknek nyilvánított pihenőszékbe. Rákerült egy stabil neylon előke, odakészítettem egy guriga papírtörlőt, elkerülendő, hogy minden répába ússzon, bár ez ma nem jött össze. Elkezdtem etetni, de ezúttal Dupcsák Áron úgy gondolta, hogy sokkal jobban esik az ebéd, ha a répafőzeléket tartalmazó micimackós kanala mellé az újjait is betömködi a szájába. Felválta a jobb és bal kezét. Közben a répás kezével mindent összemajzolt, a ruháját, a pihenőszéket, engem... szóval mindent a környéken. Azt gondoltam, hogy a kéztömködéssel nem tetszését fejezi ki, de amikor szüneteltettem a tápanyagellátást, akkor bömbölésbe kezdett. Így aztán tovább adtam neki, miközben ökleit továbbra is kitartóan nyomkodta befelé a szájába. Fél úton elhült a kaja, akkor azért reklamált. Gyorsan megmelegítettem, addig sírás, majd miután nagy nehezen megette, jött még a maradék kb. 50 ml tápszer. Előtte nagyjából kivakartam a répából. Miután lehúzta az ötvenet, újabb sírás, vagyis kikövetelt még magának ca. további 40 tápszert. Vagyis szünet, újabb adag tápszer pepecselés, addig üvöltés, na és miután ezt is megette, végre megtelt a pocak. Aztán pár órával később konstatáltam, hogy itt-ott látható egy-egy rászáradt répafoltocska a halántékán, az orrán... szóval ma különösen jól jött este az alapos fürdés.

Következett Viki. Őt is ébresztettem, szerencsére ő most szépen evett, viszonylag répafőzelék mentesek maradtak a környező tárgyak és a ruhája. És az enyém is. Ő viszont úgy gondolta a 2/3 adag után, hogy köszöni szépen, neki ebből ennyi mára elég volt. De megkegyelmezett nekem, hiszen nem rámköpte a már nem kívánatos mennyiséget, hanem azt egyszerűen csak szépen kifolyatta a szájából, ami hála a gravitációnak csupán csak az előkén landolt. Persze a tápszer adagja minden nehézség nélkül lecsúszott még. Így a mai ebéd időtartama elérte a 80 percet, így aztán fél 4-kor én is ebédeltem végre. Ez az időtartam azért érdekes, mert egy tisztán tápszeres evés max. 20 percet vesz igénybe gyerekenként a büfiztetéssel együtt. De hát ez már csak ilyen.

És bár nem tartozik szorosan a címszóhoz, azért még leírom a mai nap egyik érdekes eseményét. Gondolom a kezdődő fogzás miatt, de pár nap óta egyfolytában tömködik az öklüket a szájukba. De olyannyira, hogy néha szemmel láthatóan öklendeznek. Amikor éppen résen vagyok, akkor gyorsan kiszedem a kezüket a szájukból. Az egyik ilyen alkalommal - nem voltam résen -, Viki szó szerint meghánytatta magát. Teljes ruhacserét igényelt a dolog. Remélem, ez nem a bulímia kezdeti tünete nála... :-)

A mellékelt képek szimbolikusak, nem a mai evés alkalmával készültek, hiszen nem mertem megkockáztatni, hogy az objektív is főzelékpöttyös legyen. Kb. így néztek ki ma is, csak kb. 5x ennyi maszattal az arcukon.

Sétálunk, sétálunk...

2009-05-21T08:10:00.001+02:00

Szeretünk sétálni. Különösen azóta, amióta nem kell 23 rétegbe plusz overálba bugyolálni a gyerekeket. Darabonként. Szóval most már könnyen útrakészek leszünk, a 2. emeletről való lejutás viszont már nem olyan egyszerű. Mivel csinos kis társasházunk csak 3 emeletes, lift nincs. Amikor itt a babysitterünk, akkor sima ügy, mindenkire jut egy gyerkőc és go lefelé. Amikor egyedül kísérlem meg a sétálás projektet véghezvinni, akkor a következő projektszakaszokkal kell megküzdenem:

1. Gyerekek ki mózesban az ajtó elé. Ajtó bezár

2. Egyik gyerek lejjebb szállítódik (általam) 1,5 emelettel

3. Vissza a lakásajtó elé, másik gyerkőc megfog, vele élből le a földszintre

4. Vissza fél emeletet az 1. gyerekért. Le vele a földszintre

5. Babakocsitároló rács kinyit, váz odakint 6 lépcsőfokon lecígel

6. Egyik gyerek mózeskosara felemel, első vázba bekattint

7. Másik gyerek mózeskosara felemel, hátsó vázba bekattint

8. Talpig leizzadva, tekintve, hogy mózesestől, ruhástól már kb. 10 kg-ot kóstál egy-egy ilyen "csomag".

De ha már eddig eljutottunk, Hawaii, indulhat a séta. Tényleg jó. Szeretjük errefelé a sok zöldet, nyugodt utcákat, szép színes társas és családi házakat. DCSCS is szeret sétálni. Vagy elrázza őket a babakocsi és szundikálnak, vagy pedig nézelődnek, a nyűgösködés egyre ritkább séta közben. Babakocsink az egymás mögötti verziójú. Nem mondom, hogy nem keltünk feltűnést vele. Az egyik szomszédunk elnevezte a babakocsinkat babavonatnak. Találó. Eleinte még élveztem, hogy lépten-nyomon megállítanak, vagy odavetnek egy kedves megjegyzést. De mostanában már jobban szeretem, ha nem találkozunk senkivel. Néhány "gyöngyszem" a beszólásokból:

- Jaj, de aranyosak. Fiúk, lányok?

- Jé, ikrek. Nehéz velük ugye? Sokat sírnak?

- Jaj de gyönyörűek. Mennyi idősek?

- Jaj de édesek, meg szabad nézni őket? (az udvariasabbak ezt megkérdezik)

És szerintem a legjobb:

- Őszinte részvétem. Én is ikreket akartam, de nem bánom, hogy csak egy lett... :-))

Na és a gyerekszáj:

- Nézd Anya, duplababák!

- Anya, ez milyen babakocsi?

- Jé, kétbabás babakocsi

:-)) Hát így sétálgatunk...

Viktória Főhercegnő

2009-05-19T08:00:00.000+02:00

Kezdem a nevével. Eredete: latin. Jelentése: győzelem, diadal. Abban már egész korán megegyeztünk, hogy ha lányunk lesz, akkor Viktória lesz a neve, így aztán vitára az ő névválasztása sem adott okot. Csakhogy ő kb. a 23. terhességi hétig inkább a Milánra hallgatott. Akkor derült ki, hogy Áron mellett nagyobb valószínűséggel egy kiscsaj lakik odabent.

Még amikor a Madarász utcai kórházban voltak, az egyik nővér elnevezte Művésznőnek. Nagyon találó volt ez az elnevezés. Akkoriban többnyire csak ettek és aludtak, Viki valóban úgy tudott nyújtózkodni és csücsöríteni a 2 cm-es szájával, mint egy múvésznő. És közben kb. olyasmit gondolhatott, hogy "mit képzelünk mi, hogy megzavarjuk őt álmában, és felébresztjük olyan hülyeségek miatt, mint az evés.".

Egyszerűen imádja a macikat. A szobájukban macis tapéta van, ami már egész kicsi korában lenyűgözte őt. A tapétán lévő macik bámulására a vállon történő büfiztetés remek alkalmat kínált. Illetve kínál most is, de mostanában már az etetések java része a nappaliban zajlik. Macis a baldachinja és macis a fejvédője. Amikor jó kedve van, és éppen a kiságyában van, akkor vidáman fújja a buborékokat a fejvédőn sorakozó maciknak. Aprópó buborékfújás. Viki a bubi fújás nagy mestere. Igazán kitüntetve érezheti magát az, akinek Viki bubit fúj, még akkor is, ha nem társul mellé mosoly. Nála ez a tetszésnyilvánítás és jókedv jele.

Azt hiszem a lányok hisztirendszere valahogy előbb kifejlődik és mindenképpen magasabb szintű, mint a fiúké. Viki nagyon tud hisztizni több esetben is. Mivel ő hajlamos evés után bukni, a kaját mindig két részletben kapja meg, a felénél beiktatunk egy 5 perces büfiszünetet. Na, amint kikerül a cumi a szájából és vállra vesszük, jön a hisztis sírás, ami nem tart csak kb. 20 másodpercig. Aztán beletörődik, hogy szüneteltetve van a táplálékellátás. Nem tanulta még meg, hogy itt nincs vége az evésnek. Egy másik féle hisztit vet be akkor, ha már fáradt. Ilyenkor semmi nem jó neki, le kell tenni aludni. Ha szerencsénk van, akkor még nincs túlpörögve és viszonylag könnyen elalszik. Igazán jól csak hason tud aludni. Ha elbóbiskol hanyatt, akkor célszerű hasra tenni, mert úgy hosszabban és nyugodtabban tud aludni, mint háton szenderegve. Sokszor oda kell tenni a fejéhez egy plüss, gyűrkészésre való kendőt (természetesen macis), mert azzal biztonságban érzi magát.

Kb. egy hónapja új hangjelenséggel hívja fel magára a figyelmet. Nem is tudom, hogy jellemezzen, azt szoktam mondani, hogy "panaszkodik". Ilyenkor nem sír, nem sikít, nem morog, hanem valami "aÁÁÁAÁÁÁÁÁa" hangot hallatt, sajnos a hanglejtést nem tudom itt reprezentálni, pedig az igazán jellegzetes. Ekkor leginkább társasághiánya van. Amint odamegyünk hozzá, panaszkodásnak nyoma sincs, annál inkább megjelenik a teli vigyor a kis arcán. Egyébként Viki képes arra, hogy hisztis sírásból a másodperc töredéke alatt széles vigyorra váltson.

Nem egy beszédes típus most még, Áronnak szokott gagyogni és kacagni, ha észreveszi. Kettőjük közül ő az, aki jobban érdeklődik Áron iránt. Sokszor nem is érdekli, hogy körülötte milyen játékok vannak, vagy éppen mit mutogatok neki, ő Áront bámulja és azt a kügyüt, amit Áron mozgásban tart. Ha ez így marad, azt mondanám, hogy neki majd mindig az a játék kell a későbbiekben, amivel Áron játszik. Korábban azt gondoltam, hogy ő lesz majd a bandavezér nagyobb korukban, hát most nem tudom... Az utóbbi időben Viki kicsit tartozkodóbbá vált, míg Áron is kezd ráérezni a hiszti ízére.

Így becézzük: Viki, Vikusz, Cica, Cicus, Főhercegnő, TündérManó stb. :-)

Áron és a lábmeghajtású forgóka

2009-05-16T18:03:00.000+02:00

Mielőtt áttérek Vikire, megírom, hogy Áron két dolgot is megtanult a napokban.

Létezik az a kiságy oldalára szerelhető forgóka, nem biztos, hogy ez a hivatalos neve, de én így hívom. Fel kell húzni, zenél és forognak a kis kütyük, amik Áron forgókáján plüss tengeri herkentyűk. Nem is értem, miért jár le ezeknek a zenéje kb. 1,5 perc után, hiszen mindketten olyan élvezettel tudják követni a szemükkel a forgó állatkákat. A mögöttes kínai zene csak hab a tortán, nagyon jól el tudnak szenderedni mellette. Legtöbbször akkor használjuk ezt a forgókát, ha már alvás előtti hiszti van, akkor kiságy, forgóka bepacsol, anya (én) 23x berohangál felhúzni a kütyüt és már alszanak is. Na már most az egyik ilyen alkalommal valamit éppen csináltam, és nem tudtam 1,5 percenként beszaladni Áronhoz. Nagy csendre lettem figyelmes, nyugtáztam is magamban, hogy elaludt. Gondoltam ránézek, megigazítom a takaróját. Hát kerek szemmel feküdt a kiságyban, a lábait pedig addig emelgette, amig lendületbe nem hozta a plüss halakat és rákokat. Amíg tartott a lendület és azok mozogtak, addig nyugiban feküdt, amikor mozdulatlanná váltak a plüssök, akkor a lábmeghajtás beindult. Hát nagyon tetszett...:-)

A másik új dolog: megtanult sikongani. De olyan hisztis módon. A sikongatást pedig akaratos nyögés kíséri, a két hangjelenséget együttesen hisztinek nevezném. Hát ennek nem örülök, bár az jó, ha majd fog tudni érvényesülni a gyerek ebben az önző világban.

Áron Mackó

2009-05-13T18:51:00.000+02:00

Gondolkoztam, kit mutassak be először, de aztán döntött az ABC sorrend.

Előljáróban annyit, hogy jellemre teljesen különböző a két gyerek. Külsőleg pedig? Szerintünk külsőleg is, de egyre többen azt mondják, hogy nagyon hasonlítanak egymásra. Azt is mondják, hogy Áron tiszta apja, Viki pedig tiszta anyja. Na már most ha ez utóbbi állítás igaz, akkor viszont nem értem, hogy jön össze a hasonlóság. Érdekes dolog ez. Úgyhogy kiváncsian várjuk mi is, hogyan változnak majd a következő hónapokban.

Szóval Áron. Először a nevéről. Eredete: héber. Jelentése: ihletett, tisztánlátó, kiemelkedő. Névnap: április 2.

Hogyan lett Áron? Nekem évek óta ez volt a kedvenc fiúnevem. Zsoltnak eleinte nem tetszett annyira, és amikor kértem, hogy mondjon alternatívát, akkor nem igazán tudott. Na, jó esetleg a Dánielt, de nem volt olyan meggyőző. Aztán megbarátkozott az Áronnal, így nem kellett nagy csatákat vívnunk egymással a fiúgyerek nevét illetően.

Ahogy már írtam korábban, nagyon pasisan karakteresek az arcvonásai. Ezt már az első napokban megjegyezték orvosok, nővérek és azóta is mindenki. Most már a mellkastérfogata is nagyobb a fejkörfogatánál, úgyhogy testalkatra is igazán férfias. Hogy kajakkenus vagy vízipólós lesz-e ezekkel az adottságokkal, majd elválik. Gyönyörű kék szeme van és barna haja.

Az első hónapokban ő volt az aki, többet sírt, nyekergett valamiért. Mostanra ez megváltozott, Vikihez képest Áron nyugodtabb baba. És nagyon türelmes. Amikor Viki éhes, fáradt és nyűgös, nagyon türelmesen kivárja a sorát, így sajnos legtöbbször ő van várólistán, már amikor egyedül etetek. Nagyon rá tud fókuszálni egy-egy dologra, amit zabálnivalóan komoly arckifejezéssel méreget perceken keresztül. Mosolybajnok, teleszájjal vigyorog mindenkire. A játszószőnyegén mindkét kézzel püföli az állványon lógó játékokat és küyüket. Időnként bemérgesedik, mert a lelógó cuccok nem érnek el a szájáig és nem tudja azokat a szájába venni. Ha be van takarva a kis takarójával, akkor húzgálja magára, sokszor a fejebúbjáig. Vagy lerúgra magáról teljesen, ez a másik verzió. Nem nagyon szeret karban lenni, szerinte az amolyan nőcis dolog. Ha nagyon fáradt, akkor esetleg elviseli, hogy két perc alatt elringassam. Újabban a déli alvás előtt törik el nála a mécses, ami már a fáradtság jele. Ilyenkor lehet bevetni a ringatást, de semmikor máskor nincs rá szükség, és nem is akarom rászoktatni. Az is csak két perc ilyenkor, utána ha beteszem a kiságyába, beájul. Este teljesen magától alszik el, miután túl vagyunk az esti rituálékon.

Már kétszer átfordult hasról hátra, fordítva még nem produkciózik egyelőre. Nagyon ügyesen eszi az almalavet kiskanálból, mostanában kezdem náluk szép lassan bevezetni az almát. A kezeit tömködi a szájába, nyál nyál nyál mindenütt. Szóval előbb utóbb foga is lesz. Vannak kedvenc játékai: egyik a rugós lovacska, ami a kiságy oldalán lóg, másik a tigrises párna. Ez utóbbival nagyon jót tudnak játszani apával. Zsolt odatartja neki a párnát és imitálva a tigris hangját morog neki, Áron pedig visszamorog a cumija alól. Haláli.

A vízben eleinte félős volt egy kicsit, újabban viszont kezével lábával csapkod, lassan fürdőruhában kell fürdessük, ha nem akarunk nyakig vizesek lenni. És már a vízben is mosolyog, szóval kezd neki lejönni, hogy jó dolog lesz az a wellnessezés.

A vállunkon büfizve pár napja felfedezte, hogy ott vagyunk tőle 20 centiméterre, ezért felénk fordítja a buksiját és nagyokat vigyorog. Ahelyett, hogy büfizne... :-).

Sokat dumál, lényegesen többet, mint Viki. Reggelente szokott beszélgetni a kiságy mellett / felett logó plüssöknek, nem régen megtanult sikongani is. Amikor beszélek hozzá, visszabeszél, sokszor teljesen olyan érzésem van, hogy maximálisan tisztában van azzal, mit mondok neki. Olyan jó lenne tudni, mi jár a kis fejében.

Így becézzük: Árkó, Áronka, Maci, Macika, Macesz, MedvePalánta, TündérManó stb. :-)

DCSCS féléves lett

2009-05-13T18:05:00.000+02:00

Hihetetlen, hogy félévesek! Pont, ma.

Paraméterek: Áron 7100 gramm és 66 cm, Viki pedig 6350 és 63 cm. Soványnak nem lehet mondani őket. Azt mondják, hogy fél éves korra az az ideális, ha egy baba megduplázza a súlyát. Ha így nézem, akkor ebben a tekintetben utól is érték a korosztályukat. Nem volt könnyű ideáig eljutni és nem szívesen csinálnám végig újra az első 2-3 hónapot. Mindenkinek nagyon köszönöm a sok drukkot és biztatást, amit az első időszakban kaptunk. Bár lehet, hogy a neheze majd ezután jön? Hiszen azt mondják, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond :-). Nem baj, csak fejlődjenek továbbra is ilyen szépen, mint eddig.

Még mindig adós vagyok a fényképekkel, jó lenne feldobni a blogot az aktuális fotókkal, de sajnos nem vagyok egy informatikai zseni, hogy html-ben pakolgassam ide a látványelemeket. Na, de majd apa remélem a hétvégén megcsinálja. Jó is az, ha az ember férje informatikus.

Nagyon nehéz január (... és a többi téli hónap)

2009-05-09T01:41:00.000+02:00

A hazaérkezésüket követő 3. héten Áron elkezdett szörcsögni, majd 1-2 napra rá köhögni. Láza nem volt, de persze kihívtuk a gyerekorvost. Meghallgatta, nem hallott semmit, azt mondta, hogy vírusus eredetű a dolog, nem ad antibiotikumot, szívjam az orrát. Isteni szerencse, hogy ezt követően két nap múlva mentünk vissza a Madarászba vérvételre, mert a hemoglobin szintüket kontrollálni kellett. Az ottani orvosuknak is (=főorvos) elmondtam, hogy mi a helyzet Áronnal. Ő is megvizsgálta, ő sem hallott semmit. Mivel köhögött is, a biztonság kedvéért csináltatott mellkasröntgent. Ekkor derült ki, hogy tüdőgyulladása van. Amikor meglett az eredmény, ott helyben elsírtam magam. Persze ott kellett hagynunk a kórházban....Mindez semmi, rá két napra rosszabbul lett és átkerült az intenzív osztályra. Hát nem részletezem, hogy mit éltünk át. Még aznap este kapott vért, mert a hemoglobin szintje amúgy is elég határeset volt, ebben a helyzetben pedig a transzfúzió elkerülhetetlen volt és akkor tunningot jelentett számára. De hál istennek másnapra jobban lett, majd napról napról szépen javult, szóval szerencsére gyorsan összeszedte magát. Ezzel párhuzamosan én is lázas voltam, Vikit itthon el kellett látni, közben betegen rohangáltam be a kórházba... szájmaszk itthon és szájmaszk a kórházban. Mindeközben paráztam azon, hogy Viki vajon mikor dől ki, vajon melyikünktől kapott el valamit.

Ráadásul ezzel egyidőben erősödött a vérzésem is, ami nem múlt el 6 héttel a császár után, el kellett mennem nőgyógyászhoz, mert már brutál volt a dolog. Kaptam méhösszehúzó cseppeket, szerencsére az segített, az más kérdés, hogy a cseppek mellett az anyatej a lefolyóba került, mert mellette nem lehet szoptatni. Szedtem antibiotikumot a betegségemre, akkor szintén kiöntésre került a tej... ezek a szituk ezer százalék, hogy hozzájárultak a tejmennyiség csökkenéséhez, a stresszről pedig ugye ne is beszéljek.

Áronka hazakerült, két hétre rá Viki kezdett köhögni.... rohanás vele kórházba, szerencsére nem volt tüdőgyulladása, kapott Klacid baby-t. Nem vagyok híve az antibiotikumnak, de Árkó betegsége elég volt, úgyhogy nem ellenkeztem. Viki nagyon gyorsan kilábalt, szinte másnap már alig köhögött. A tél folyamán kb. 3 x voltam beteg, lázas, állandó szájmaszk, Zugló szinte összes szájmaszkját felvásároltuk. Fogalmam sincs, hogyan szedték össze egyébként ezt a nyavalyát, karantén volt nálunk szinte március végéig. Lehetséges, hogy a vérvételek alkalmával a kórházban, mert hát eleinte hetente ellenőrizni kellett a hemoglobin szintjüket. Viki szerencsére megúszta a transzfúziót.

Szóval a téli hónapokról ez a "rémtörténet" és az állandó szájmaszkozás jut az eszembe...ráadásul akkor még kicsik lévén még nem aludták át az éjszakákat, így a sokszor torokfájós, hőemelkedéses állapotomat az állandó fáradtság tetőzte. De ez mindegy volt, csak annak drukkoltam, hogy ne kapjanak el tőlem újabb nyavalyát. Nem csoda, hogy a göthős, sötét, depis téli napok után alig vártam tavaszt... bár ezzel azt hiszem nem voltam egyedül.

Nem is írok többet a téli hónapokról, felidézni is éppen elég volt :-(. A gyerekek kórházi kezelőorvosuk mondta is, hogy a következő gyerkőcöt ne télre tervezzük. Megnyugtattam, hogy nem tervezünk bébit mi már sem télre, sem nyárra, ez a két gyönyörűség elég lesz nekünk. Persze ezekben a nehéz hetekben és hónapokban is nagyon sok örömet nyújtottak, mint ahogy most is. Ahogy ígértem, legközelebb már tényleg bemutatom őket, Viktória főhercegnőt és Árkó Mackót. :-)

Így telt az Advent (2008)

2009-05-02T21:54:00.000+02:00

November 24-én kerültek át a babák a Madarász utcai Gyermekkórház koraszülött osztályára. Ekkor már mindenki karácsonyi lázban égett, nekünk mondanom sem kell, semmiféle karácsonyi hangulatunk nem volt. Sőt, karácsonyfánk sem. Remélem, ez volt az első és utolsó ilyen évünk. Most nem ez volt a prioritás.

Ekkor már nem volt oxigén csövük, de infúziót még kaptak, mert szájon át még nem voltak képesek annyit enni, amennyire szükségük volt. Itt már "csak" annyi volt a feladatuk, hogy meghízzanak és megtanuljanak enni. A kórháznak ez az osztálya egyébként sokkal barátságosabb, mint a SOTE NIC osztálya. Sok kis kórterem van, az első időkben ők egyedül laktak egy kórteremben. Ide már nem kellett szájmaszk és lábzsák, szóval a körülmények már nem voltak annyira ijesztőek.

Szépen elkezdtek hízni, napi 20 grammokat átlagban, időnként volt 1-2 nap stagnálás. Szinte napról napra lehetett növelni a tejadagjukat, amit az első hetekben kis orrszondán keresztül vételeztek. Megtanultuk mi magunk "benyomni" nekik a tejet a szondán keresztül, majd kimosni a szondát. Persze mindezt az inkubátoron keresztül, mert ilyen pici babáknak kb. 1,9 kg súlyig inkubátorban a helyük, ami szinte mesterséges anyaméhként szolgál a számukra. Nem is bántam, hogy inkubátorban vannak, hiszen azt gondolom, hogy az egy védett burkot képezett a számukra, megvédve őket a téli hónapokban szokásos esetleges fertőzésektől. Ezekben a hetekben a kis életük kizárólag az evésről és alvásról szólt, sőt gyakran mindezeket párhuzamosan űzték, ami később igen csak megnehezítette az etetés címszó alatt végzett tevékenységet. Amikor 1-2 hét után képesek voltak arra, hogy az egész tejadagjukat cumisüvegből egyék meg szonda nélkül, akkor igazán be kellett vetni olyan trükköket, amivel rá lehet bírni egy alvó csecsemőt arra, hogy betuszkolja az ember a cumit a 3 cm-es szájacskán és rábírja a tökmagot a szopóreflex beindulására.

Miután az inkubátorból kiságyba kerültek, szinte az egész napomat velük töltöttem, ott voltam náluk reggeltől estig. A legelején azt gondoltam, soha nem tanulnak meg cumisüvegből enni, sok esetben tényleg nagy kihívásnak bizonyult megetetni őket. Előfordult, hogy egy-egy etetés alkalmára visszakapták az orrszondájukat, mert még az évtizedes tapasztalattal rendelkező nővér sem tudta betuszkolni a cumit a csöpp szájacskába, annyira teljes volt a bódulat. De aztán napról napra ügyesebbek lettek és kb. 2-3 hét eltelte után már kizárólag cumisüvegből ettek. Ezek után már csak egy valami hiányzott a hazajövetelhez: el kellett érniük a 2,2 kg súlyhatárt.

Amennyire ők cseperedtek és ügyeskedtek az evésben, olyannyira nem sikerült nekem pihenni a gyermekágyas időszakban. A mindennapi bejárás hozzájuk, cipekedés friss császársebbel, meg hát egyáltalán a kórházi körülmények nem igazán adtak módot arra, hogy kellően kisimult legyek ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű tej képződjön. Az első hónapokban is maximum 2-2 evésre jutott nekik anyatej, a többi tápszer. Nekik a szopás nem igazán ment, hiszen a kórházban nagyon megszokták a cumit. Szoptatáskor vagy bealudtak, vagy pedig türelmetlenek voltak, mert ilyen módon nem dőlt annyira a tej, mint a cumisüvegből. Így aztán maradtam a fejésnél, azt a kevés tejet, amit sikerült magamból kipréselni - engedve az akaratuknak és a türelmetlenségüknek - megkapták cumisüvegből. De itt jegyzem meg, hogy szerintem ikrek esetén szinte kivitelezhetetlen, hogy kizárólag szoptasson az ember, ha törekedni akarunk arra is, hogy napirendje legyen a babáknak. Kivétel ezalól, ha dől a tej....én legalábbis ezt gondolom. És a mi helyzetünket e tekintetben még tetőzte az ő koraszülöttségük. De minden elismerésem az olyan ikres anyukáké, akik kizárólag szoptatják mindkét csemetéjüket.

December 26-án érkezett el a nagy nap, amikor is beköltözhettek az otthoni kis kuckójukba, vagyis karácsonyra a finisben hazaérkeztek. Innentől kezdődött a nagy kaland....az eleinte inkább kihívásokkal teli hónapok után most már lényegesen könnyebben telnek a mindennapok. Rövidesen beszámolok a jelen helyzetről is és legfőképpen RÓLUK.

Az első 10 nap

2009-04-24T06:53:00.000+02:00

Szóval másnap délelőtt tudtunk bemenni a babákhoz a koraszülött intenzív osztályra. Nagyon vártam, hogy lássam őket, ugyanakkor féltem is, hogy milyen látvány fogad. Mennyi cső és drót lóg belőlük, és egyáltalán vajon mekkorák lesznek, mint a kismacskák? Ezekkel a gondolatokkal léptünk oda az inkubátoraik elé. Orrukban egy-egy oxigén tubus, infúzió... a méretük pedig... valahogy akkor nem tüntek olyan kicsinek, de valószínűleg inkább nem akartuk nagyon kicsinek látni őket. Erre csak mostanában jöttem rá, ahogy visszanéztem az első napok fotóit. Hál' Istennek nem kellett őket mesterségesen lélegeztetni, ez nagyon nagy szerencse és előny volt, kicsi oxigént és keringéstámogatást kaptak. Ezen kívül kaptak antibiotikumot is, mert a koraszülések hátterében az esetek 90 százalékában valamilyen fertőzés áll. Hatalmas sötét hajjal rendelkeztek mindketten, Áron arca pedig valóban nagyon férfiasan karakteres volt már akkor is.

Ezen az osztályon nagyon szigorú a látogatási rend, délután 14.30 órától 16.30-ig és este 19.30-tól 20 óráig lehet bemenni mindössze, és csak a szülők jogosultak a látogatásra. Amikor anyukák apukák megérkeznek, akkor az ügyeletes orvos körbejár és tájékoztat. Minden esetben azt az információt kaptuk, hogy pillanatnyilag jól vannak a körülményekhez képest. Ez jó egyfelől, de ugyanakkor elég okot ad az embernek az idegességre is ez a fajta megfogalmazás. Az olyan esetek tartották bennem a lelket, hogy ismerősünk ismerősének született 980 grammal kislánya, aki azóta már pufi, egészséges baba. Meg aztán állítólag 1500 gramm fölött már nem olyan rossz, úgyhogy reménykedtünk, hogy ők az 1600 és 1620 gramm súlyukkal megküzdenek az akadályokkal. Közben magammal is el voltam foglalva, mert azért nem egy leányálom császármetszés után naponta 2 alkalommal 1-1,5 órát ácsorogni az inkubátor előtt. Akárhányszor mentünk be hozzájuk, nagyon féltem, hogy nem lóg-e rajtuk több drót, vagy cső. Áronban hatalmas erő rejtőzött már pár naposan is, nem igazán türte ugyanis az oxigéncsövecskét az orrában, állandóan kihúzgálta, de annyira, hogy szegénykémnek már kisebesedett az orra. Kényszermegoldásként sajnos egyszer-egyszer le voltak kötözve a kezecskéi. Aztán besárgultak, 2-3 napot voltak kékfény alatt. Ezesetben Viki volt az, aki időnként nem tolerálta a kötést a szemén, így őt a nővérek gyakran kontrollálták, nehogy hosszabb ideig érje a szemét az ultraibolya fény.

Sokat segített az is, hogy nagyon szimpatikus és jó fej szobatársaim voltak a kórházban, ami ugye a SOTE 1 volt. Itt aztán azért vannak esetek, azt hiszem, mindenképpen hálával tartozunk a Sorsnak, hogy a mi gyerekeink "csak" kicsinek születtek és egyébként egészségesek. Sikerült kilobbiznom, hogy 9 napot maradhassak bent, hiszen az a tudat, hogy a szomszéd helyiségben vannak a babák, valahogy sokkal jobb volt, mint belegondolni abba, hogy hazamenjek az üres lakásba még akkor is (Zsolt napközben természetesen dolgozott, már amennyire tudott), ha kórházi körülmények és kórházi fürdőszobai viszonyok között kellett tölteni a napokat. Ez alatt a 9 nap alatt voltak olyan szobatársaim, akiknek időre született a babájuk, de olyan problémákkal, hogy jobb bele nem gondolni. Aztán ahogy teltek a napok, úgy lehetett csökkenteni a babáknál az oxigén és keringéstámogatást, majd pár nap eltelte után megpróbáltak nekik anyatejet is adni, persze csak pár kortyot. Ebben inkább Áron jeleskedett. Ebben a helyzetben óriási előrelépést és örömet jelentett, amikor már csak egyetlen vékony csövecske volt az egyik orrlyukukban és nem mindkettőben, majd rá következő nap már egy csövecske sem volt... ezek az apró fejlődések tettek minket optimistává, valamint minden nap az az információ, hogy jól vannak. Kivenni nem lehetett őket az inkubátorból, de kézfertőtlenítés után az inkubátor ajtaját ki lehetett nyitni és be lehetett nyúlni megsimogatni őket. Nagyon sokat beszéltünk hozzájuk, hiszem is, hogy érezték a szeretetünket és a biztatásunkat!

Így telt el másfél hét, amikor is átkerültek a poszt-intenzív osztályra. Ez a tény, hogy odavitték őket, szintén adott egy lökést az optimizmusunknak, ami nem volt alaptalan, mert rá két napra pedig átszállították őket a Madarász utcai Gyermekkórház koraszülött osztályára, mert már nem volt szükségük úgymond a SOTE "intenzív szolgáltatására".

Egy rövid intermezzo

2009-04-21T19:40:00.000+02:00

Ugyan időrendben próbálom visszapörgetni az eseményeket, de most muszáj megszakítanom a blogot a tegnapi nap eseményével. Viki ugyanis tegnap hasról hátra fordult, teljesen egyedül, minden segítség nélkül. Lehet, hogy véletlenül gördült át, de azt gondolom, ha egyszer sikerült, akkor előbb-utóbb rájön és rendszeresen fogja csinálni. A másik nagyon aranyos dolog: tegnap mindkettőjüket hasra fektettük, buksijuk egymással szemben és Áron hangosan kacagott Vikire, aki pedig fújta a buborékokat Áronnak. Nagyon aranyosak voltak! Néha egy-egy ilyen helyzetben kezdenek tudomást venni egymásról, de ezek a pillanatok azért még elég ritkák.

Remélem, hamarosan "behozom" időrendben magamat az események felidézésével, és akkor tényleg a mindannapjukról tudok jelenteni, mert most már szinte naponta produkálnak valami újat.

A szülés

2009-04-19T06:47:00.000+02:00

Erről nem fogok sokat írni. Igaz, hogy azt tartják, hogy a szülés felejthetlen élmény pozitív értelemben, viszont az én "élményemet" beárnyékolta már akkor az a tudat, hogy nincs visszaút és a 31. hétre fognak a babák megszületni.

Előzményként csak annyit, hogy a szülés előtt 5 nappal bekerültem a kórházba, mert nagyon fájt a derekam. Inkább izületi jellegű fájdalom volt. A diagnózis szerint a babák nyomták a vesémet, főleg a jobb vesémet. Fekvés és gyógyszeres kezelés hatására gyakorlatilag fél nap alatt elmúltak a tünetek, de azért 3 napig bent tartottak. Ahogy hazajöttem, komolyabban vettem a pihenést, aznap és másnap szinte egész nap feküdtem, különben sem voltam már annyira fitt a nagy hasammal. Egy keddi napon jöttem haza a kórházból és csütörtök reggel megint vissza kellett menni a kórházba, mert sajnos el kezdtem vérezni, bár fájdalmat akkor még nem éreztem. Nyugodt voltam, nem hittem volna akkor, hogy aznap ebből szülés lesz. Felvettek megint, délutánra viszont viharos sebességgel megjöttek az 5 perces fájások, a CTG is már erős kontrakciókat mutatott. Az István kórházban elkezdtek intézkedni, hogy melyik másik kórház tud fogadni, ahol van koraszülött osztály. Utólag azt mondom, hogy hál' Istennek a SOTE 1-en volt hely, tényleg nagyon profi ott mindenki. Utólag bánom, hogy eleve nem olyan orvoshoz jártam terhesgondozásra, aki SOTE-s orvos. Rohammentővel vittek át, ekkor már este volt, fáztam és remegtem az idegességtől és a fájdalomtól. Talán ez volt a legborzasztóbb része az egésznek.

Amint átértünk, azonnal megvizsgált két orvos is, akik közölték, hogy már nem lehet visszatartani a babákat, császár. De akkor már olyan fájdalmaim voltak, hogy nem bántam, mit csinálnak velem, csak azon aggódtam, hogy mi lesz a babákkal. Nem tudom mennyi idő telt el, amíg takarították a műtőt, de egy örökkévalóságnak tünt. Amikor végre bevittek, rögtön az aneszteziológus vett kezelésbe, szerencsére egyből jó helyre szúrt, gyorsan el kezdtem zsibbadni, és persze továbbra is nagyon-nagyon remegtem. Szerencsére Zsolt is ott lehetett velem, ez nagyon sokat jelentett. A kezem le volt kötözve, így a fejemet simogatta. Két orvos volt jelen a műtétnél, az egyik úgymond "asszisztált", gondolom az ikerszülés miatt kellett, hogy ketten legyenek. Jópofa sztorikat mesélgettek egymásnak műtét közben, anekdótáztak orvosi esetekről nagyon jó hangulatban. Amikor az asszisztáló orvos elment, még meg is kérdezte tőlem, hogy "ugye nem baj, hogy sztorizgattunk?". Őszintén szólva nem volt baj... sőt. Így született meg 2008. november 13-án 23 óra 25 perckor Áron, akinek világrajövetelét Joó doktor úgy kommentálta: "Jé, egy férfias arc!". Rá egy percre pedig kibújt Viki, 23 óra 26 perckor. Áron 1620 grammal, Viki pedig 1600 grammal született. Amikor kivették őket, megkérdezték tőlem, hogy meg akarom-e őket nézni. Persze hogy meg akartam, de sokat nem láttam belőlük és csak egyetlen pillanatra mutatták meg őket, a nagy hajuk már akkor feltünt. Én akkor feltettem a kérdést, hogy szoktak-e ilyen pici babák születni, mire az aneszteziológus megnyugtatott, hogy "Persze, még sokkal kisebbek is!".

Aztán elvittek az intenzív örzőbe, nagyon-nagyon szomjas voltam egész éjjel, kb. 2 liter vizet megittam reggelig. A fejemet lehetett oldalra fordítani, csak megemelni nem lehetett. Szerencsére meg is úsztam a fejfájást. A babákról semmit nem tudtam akkor, sőt még másnap reggel sem. Mindaddig amíg az örzőben voltam Zsolttal sem tudtam találkozni. Reggel még neki sem volt sok híre, a délelőtt folyamán kerültem át a terhes patológiára, ahol már lehetett látogatni. Délután 2 órakor tudtunk bemenni a babákhoz a koraszülött intenzívre, lényegében akkor láttuk először igazán őket. Hogy hogyan teltek az első napok és az első hónap, arról majd a következő fejezetben írok.

A terhesség

2009-04-08T04:15:00.000+02:00

Amint az UH vizsgálat igazolta az ikerterhességet, itthon maradtam. Az ikerterhesség minden esetben veszélyeztetett terhesség. Kicsit izgultam, mi lesz majd, ha bejelentem a munkahelyemen, de egészen simán ment. És ez - mármint, hogy vigyázzak a babákra - mindennél fontosabb volt.

Azt hiszem, soha nem lesz még egy ilyen időszak az életemben, amikor annyit pihenhetek, amennyit akarok és annyit alhatok, amennyit csak akarok. A terhesség erről is szólt. Kipihentem az elmúlt 10 év túlórákkal terhes munkaviszonyát, és meg kell mondjam, egyáltalán nem hiányzott a munka. 2008. május 22-től otthon voltam, igaz, hogy augusztus végéig otthonrol dolgoztam kb. napi 4 órát. Ez azért volt jó, mert így mégis volt valami rendszer az életemben, és hát mégsem egyik pillanatról a másikra léptem ki a cég életéből.

Mondhatom, hogy problémamentes terhességem volt szinte végig. Minden vizsgálat előtt nagyon-nagyon izgultam, először a 12. hétig, hiszen előfordulhatott volna, hogy az egyik baba "fölszívódik", de hál' Istennek nem így lett. Utána izgultam a genetikai vizsgálat miatt, ez volt az ún. kombinált szürés, amely rendkívül csekély esélyt mutatott csak a down kórra. Pont akkoriban indult be az István korházban ez a kombinált szürés, ami így nekem ingyenes volt. De ha nem lett volna, akkor is mindenképpen elmentem volna erre a vizsgálatra egy genetikai központba. Majd következett a 18. heti genetikai UH vizsgálat, ahol az orvosom 2 fiúra tippelt, ráadásul nem látott elválasztó burkot. Ekkor azzal a tudattal jöttünk ki a vizsgálatról, hogy egypetéjű fiú ikreink lesznek.

Elérkezett az augusztus, és ezzel együtt a pollen allergia szezon. Mivel allergia elleni gyógyszert nem szedhettem, maradtak a homeopátiás bogyók, amelyek azért nem voltak annyira hatékonyak. A nappalok még csak-csak elviselhetőek voltak, de éjjelente menetrend szerint hajnal 3 órától reggel 6-ig semmit nem tudtam aludni, a hidegpárásító sem ért semmit. Persze délutánonként azért behoztam ezt az alváskiesést :-).

Voltunk egy kicsit kikapcsolódni, pár napot töltöttünk a Balatonnál a barátainkkal, méghozzá Badacsonyban. Nem mertünk ennél messzebb merészkedni Budapesttől, nehogy valami probléma lépjen fel. Azon kívül, hogy megcsípett egy darázs a strand parkolójában, semmi gond nem volt, de én azért megijedtem az állapotomból adódóan. Bementünk a strand elsősegély nyújtó helyére, ahol megitattak velem egy kalcium pezsgőtablettát. Felhítam gyorsan anyukám barátnőjét is (orvos), aki szintén megnyugtatott, hogy ha két órán belül nem kezdek el dagadni, akkor semmi gond nincs, a csípés nem árthat a babáknak. A két óra letelt, én pedig megnyugodtam.

Augusztus végén volt egy orvoskongresszus Budapesten, amelynek keretében ingyenes 4D UH vizsgálatot hirdettek a budai várban. Az esélytelenek nyugalmával hívtam fel bejelentkezésre a megadott telefonszámot, és csodák csodájára még volt hely. Ez volt a 21. hét környékén. Egy magyar és egy külföldi orvosnő ultrahangoztak, kaptunk DVD felvételt is, de igen nagy keszekuszaság volt odabent, ezért a felvétel nekünk, laikusoknak sajnos nem sokat mond. Viszont mindketten biztosra mondták, hogy egy fiú és egy lány lakik odabent. Ennek nagyon megörültünk, de úgy voltunk vele, hogy azért jobb lesz majd unisex ruhákat vásárolni. Egy kisfiú megléte azonban teljesen biztos volt már ekkor, hiszen férfiasságáról egyértelmű fotó készült. Ő volt Áron, a kérdés csak az volt, hogy a másik bébi Milán lesz vagy Viktória.

Még egy dologgal kellett megküzdenem: a bölcsességfogammal, illetve a helyével. Bal alul ugyanis nem jött még ki a bölcsességfogam, de ahol a gyökere van, ott sajnos begyulladt az ínyem. Jó pár évvel ezelőtt ez már megesett velem, akkor kellett ejteni egy kis bemetszést az inyemen, ahova gyógyszeres gézcsik került. Most ugyanez volt a helyzet, csak már nem kellett felvágni. A terhesség alatt nagyon gyakoriak az ínyproblémák, hát én sem úsztam meg.

Szeptember végén voltunk egy következő 4D Uh vizsgálaton. Nem is annyira a nemük izgatott minket, hanem hogy minden rendben van-e a babócákkal. Szerencsére semmi rendellenességet nem mutatott a vizsgálat. Áronka itt is megmutatta magát, Viki viszont nem. Nagyon rendes volt a doktornő, fél óra "küzdelem" után elküldött minket sétálni, hátha hajlandó lesz Viki megfordulni, és tényleg megmutatja, hogy ő kislány...de a séta sem hatott rá, így a doktornő részéről ezúttal csak tipp volt, hogy kislány a B baba. Áron vot ugyanis az A baba, Viki pedig a B. Az egyikük fejfekvéses volt, a másikuk pedig haránt, de 3 nap múlva már mindketten haránt feküdtek, ami a következő nőgyógyászati vizsgálaton jól látszott. Persze a fekvésüknek a terhesség ezen szakaszában még nem volt jelentősége, hiszen ekkor még bőven volt helyük fordulgatni.

A diétáról még nem írtam. Nagyon féltem, hogy esetleg a terhességi diabétesz engem sem kerül el, így az első pillanattól kezdve mellőztem az étrendemből a cukrot és igyekeztem lassan felszívódó szénhidrátokat enni. A diétás Milka csokinak egész jó íze van. Ennek eredményeként az első 4-6 hétben 3 kg-ot fogytam, és a 31. hétig is mindössze csak 11-12 kg jött rám, ami azt gondolom, hogy ikrekkel nem sok. És persze teljesen jó lett a terheléses cukorvizsgálat eredménye is.

Így teltek a terhesség napjai és hónapjai, amikor novemberben teljesen váratlanul nagy hirtelen beindultak az események, azaz Áron és Viki úgy döntöttek, hogy nem bírják tovább odabent. De ez már egy másik történet.

Így kezdődött

2009-04-05T20:19:00.000+02:00

Nem könnyen költöztek be a pocakomba, sőt mondhatom, hogy évekbe tellett. Kipróbáltam tudományos és kevésbé tudományos módszereket, a talpmasszázstól az Aviva tornán át az akkupunktúráig. A többit nem részletezem. Nagyon "bírtam" az olyan megjegyzéseket, hogy "nem kell rágörcsölni", "ne gondolj rá" és társaik. Ez kb. olyan, mintha azt mondanám valakinek, akit gyötör a migrén, hogy ne törődjön vele. Nyilván napjaink multinacionális munkahelyeinek stresszes hangulata sem éppen a fogantatást segíti, bár erre Áron és Viki maximálisan rácáfoltak.

2008 áprilisában költöztek be a pocakomba, pont abban a hónapban, amikor munkahelyemen tetőfokára hágott a stresszhelyzet és kb. napi 12 órát dolgoztam. Mindez nem zavarta őket abban, hogy SPONTÁN, mindenféle hókuszpókusz nélkül megtapadjanak. Na jó, egy kis homeopátiás bogyót szedtem a megelőző három hónapban, persze nem bizonyított, hogy azok segítettek, de még az is lehet.

Emlékszem, hogy május közepén Nonó barátnőmmel elmentünk egy kicsit sétálgani a Duna-partra és beültünk a Rozmaring nevű étterembe. Ott ecseteltem neki, hogy már lassan egy hetet késik a menzim, biztosan valami gond van a hormonjaimmal. Amennyi negatív terhestesztet produkáltam már az életben, annyira nem akartam tesztelni "úgyse" alapon. Persze ő mondta, hogy hülye vagyok, simán lehet, hogy sikerült, de én továbbra is szkeptikus voltam. Miután megettük a gyümölcskelyhet, felmentem még hozzá dumálni egy kicsit, és hozta a lázmérőt azzal, hogy "tessék lázat mérni". 36,9-et mutatott a lázmérő, ami azért már kicsit gyanús volt nekem is.

Másnap reggel valóban beigazolódott meglétük, hiszen extrém erős két csíkos tesztet produkáltam. Pünkösd hétfő lévén másnapra időzítettem a vérvételre rohanást, ami 3000-es hcg és 168-as progeszteron szintet igazolt. Egy jó 10 nap múlva következhetett az első ultrahang vizsgálat, ahol már egyből ketten mutatkoztak. Az első reakcióm az orvosomnak az volt, hogy "erre nem számítottam", mire az ő válasza a "higgyje el, én sem" volt. :-) Ez volt 2008. május 21-én. Onnantól kezdve szurkoltunk azért, hogy mindketten továbbfejlődjenek. Hát így kezdődött...

Előszó

2009-04-05T06:39:00.000+02:00

Kedves Olvasó!

Blogom két tüneményünk, Áron és Viktória születésének történetét meséli el egyrészt, másrészt pedig kis életük mindennapjaiba enged betekintést. Olyan gyorsan telnek a napok és a hónapok, hogy 5 hónap távlatában úgy gondoltam, hogy ideje papírra, azaz blogra vetni az elmúlt időszak eseményeit a terhességtől, a szülésen és az első izgalmakon át napjainkig.

Igyekszem majd viszonylag gyakran jelenteni életükről, fejlődésükről bízva abban is, hogy eljön majd az idő, amikor már ők is tudnak olvasni, és akkor örömmel adhatom át nekik addigi életük kis összefoglalóját. Nem utolsó sorban pedig nekünk, újdonsült - és az idő előrehaladtával valószínűleg egyre memóriazavarosabb - szülőknek is feltehetőleg jó kis támpontul szolgál majd a blog az események felidézésében.

Két bekezdést megírva rá kellett jönnöm, hogy nagyon nem egyszerő szépen és magyarosan fogalmazni, ezért az esetleges magyartalan vagy kesze-kusza mondatokért elnézést kérek, de tényleg azt hittem, hogy könnyebb dolog ez a blogírás... ez már így rögtön az elején kiderült. De nem adom fel.

Jó olvasgatást! És persze várjuk a kommenteket!

DCSCS